„Az írásaim formái nálam egy lelkiállapotot jeleznek.” – Szilvási Krisztián interjúja

A népszerűség kifejezésről Alejandro González Iñárritu Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje és annak egy mondata jut eszembe, mely lényegileg arról szól, hogy a népszerűség önmagában véve nagyon kevés, és talán nem is lényeges, általában nem azt tükrözi vissza, amit az emberről, adott esetben az alkotóról tudni érdemes
Nov 08

Mindenekelőtt természetesen gratulációval kell kezdenünk, hiszen néhány héttel ezelőtt elnyerte a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár legjobb első prózakötetért járó Margó-díját. Elmondhatjuk-e, hogy bár már több mint egy évtizede van az újságírói, költői, szerzői pályán, most fogja igazán megismerni a szélesebb közönség? Mit jelent egyáltalán az ön olvasatában az írói népszerűség? A népszerűség kifejezésről Alejandro González Iñárritu Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje, és annak egy mondata jut eszembe, mely lényegileg arról szól, hogy a népszerűség önmagában véve nagyon kevés, és talán nem is lényeges, általában nem azt tükrözi vissza, amit az emberről, adott esetben az alkotóról tudni érdemes – ha egyáltalán érdemes tudni róla bármit is. Természetesen ennek van egy másik oldala is, mert az azért mindenképp hasznos, ha tudnak az ember létezéséről, főleg, ha alkot, hiszen nem csak magának ír, zenél, fotóz, fest stb., tehát valamilyen módon jó az, ha szem előtt van. De nem ez foglalkoztat írás közben, szóval, ha valaki elolvassa mondjuk a Váltóáram című könyvemet, hamar rájön, hogy ezt nem a népszerűség megszerzése érdekében írtam. Az ugyanakkor igaz, hogy a díj jót tesz a könyvnek, és bizonyára többen elolvassák majd így, aminek persze örülök. A wikipédia szerint 2005 óta olvashatják líráját a verskedvelők, […]

Régóta érdekel, mi mozgolódik az emberek lelkében – interjú a Margó-díj jelölés kapcsán

A novelláskötet egyik legfontosabb motívuma az Orion felrobbant csillaga, viszont a Váltóáramot olvasva gyakran az volt az érzésem, mintha a te elbeszélőd hátat fordított volna ennek a grandiózus jelenségnek, és helyette inkább a fénylő eget bámuló embereket vizslatná. Ez a kép aztán meg is jelent az egyik novellában, ahol azt írod, hogy „Amúgy is sokkal izgalmasabb figyelni, ahogy az emberek kémlelik a foltot. Ahogy értetlen, tompa arccal bámulnak, mint a kirakati bábuk”. A nagyszabású és káprázatos helyett miért érdekelt jobban a hétköznapi?

Bánki Éva: Ellenfényben

Ha megszállottan figyeljük saját testünk-lelkünk romlásának jeleit, akár metafizikai élményekben lehet részünk. De ha bezárkózunk saját szenvedésünkbe, akkor elveszítjük a megváltás vagy az újrakezdés lehetőségét. Szöllősi Mátyás Váltóáramának hősei is a kilátástalanság és kényszeres önmegfigyelés csapdájában vergődnek. Régesrég elmulasztották a pillanatot, hogy változtassanak az életükön. A költőként debütált Szöllősi Mátyás mestere az érzékelés, a testbe-zártság, a változatos testi-lelki kínok ábrázolásának, de most meglepően érett prózaíróként lép elénk. Ragyogó párbeszédeket is ír – amire szükség is van, hiszen a kilenc novella kilenc különféle párkapcsolati problémát is középpontba állít. Szöllősi Mátyás nem járja be a magyar társadalom zegzugait, szinte mindig lecsúszott vagy lecsúszni készülő értelmiségi-középosztálybeli figurákról ír – de olyan hihetetlen empátiával, mint aki minden szívdobbanásukat ismeri. A fojtó atmoszférájú, remek elbeszélések közül talán a Betelgeuse a legtökéletesebb: a baleset előtti percek, a volt feleség, a kislány és az elbeszélő dialógusa már-már filmvászonra kívánkozik. Talán itt sikerült leginkább megragadni egy magánéletbeli kataklizma társadalmi, egzisztenciális, lelki, szexuális összetevőit. De persze a Váltóáramban nemcsak kilenc, a középosztály válságát bemutató, remekül megírt, esetlegesen egymás mellé helyezett novellát tart kezében az olvasó. Egész különös módon folynak egymásba ezek a történetek, valami összetartja őket, noha szinte mindegyik elbeszélés nézőpontja, alaphelyzete más. Szörnyű, kilátástalan élethelyzeteket mutatnak be ezek […]

Szabadulás – részlet

Szinte teljesen sötét volt már az ég, mikor kiléptem a nagy, kovácsoltvas kapun. Szemerkélt az eső, és éreztem, ahogy a tarkómra hullnak a cseppek. Szűrt, sárga fényben ázott az utca és hűvös volt minden, a gyomrom környékét kivéve. Az elszívott cigaretták íze, az a kesernyés háttérzaj a számban egyre jobban izgatta a torkomat. Föl-fölvillant az a festmény a falon, és a különféle tárgyak, amiket az irodában láttam. Fekete arca is, de közben a hangját képtelen voltam felidézni. A szavai ugyan ott kavarogtak a fejemben, de ijesztő volt, hogy nem az zavar, amit mondott, hanem hogy nem tudom visszaidézni a hangja tónusát. Azt sem tudtam, magas-e vagy mély. És így azt éreztem, hogy képtelen vagyok bármit, legfőképp nemet mondani, mintha nem tudnám, kihez beszélek. Zavart a seb a számban. Kiegyenesedve a gyomrom is fájt, és olyan ürességérzet lepett el, mintha túl lettem volna mindazon, ami miatt émelyegtem. Kijjebb húzódtam, hogy ha már esik, akkor élvezhessem, ahogy lassan szétoszlik az arcomon a könnyű permet.

Uzseka Norbert interjúja az ekultura.hu-n

Szöllősi Mátyás író, költő és fotográfus, utóbbi minőségében a Budapest Katalógus nevű, kezdetben online elérhető, ám ma már könyv alakban is megjelent portrégyűjtemény szerző-szerkesztője. Az Arcok, történetek a világ egyik legszebb fővárosából alcímmel megjelent kötet kapcsán Uzseka Norbert kereste meg Mátyást, aki az első email-váltás idején épp Baskíriában tartózkodott.

Bevilágítani önmagunkba – Izsó Zita a Váltóáramról

Rendkívül izgalmas és egyedülálló az írásokat átható atmoszféra, ami úgy érzékelteti a lét önmagán túli, transzcendentális vetületének lehetőségét, hogy eközben elkerüli az ismert vallások fogalomrendszerét, a pontosan körülhatárolható hitet.

Lélekzet

Mondd, mire eszméltél aznap reggel. Milyen volt az első lélegzetvétel. Milyen volt leküzdeni a sírást, pedig valakit eltemettél a téllel. Milyen volt idegennek lenni. Milyen volt belépni a kádba. Milyen volt a víz érintése. Hogy azt hitted, senki, de tényleg senki se láthat. Milyen volt a hőség, s hogy izzadsz a forró víz után. Milyen volt az arcod a tükörben. Milyen volt egyedül, félni tán.

Horváth Veronika: Fényárnyék

„Épp egy csillagász beszél arról a felrobbant csillagról, aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni” – gondolja Szöllősi Mátyás Betelgeuse című novellájának főhőse a Váltóáram második prózájában. Olvasóként én jól megjegyeztem ezt a nevet. Sőt, tulajdonképpen az első pillanattól rémlett valami, pedig aránylag kevés csillagászati cikket olvasok. Akkor honnan olyan ismerős? Hirtelen beugrott: Ford Prefect, a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv szereplője a Betelgeuse környékéről származik. Szegény Ford. (Douglas Adams: The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy) A híres Douglas Adams-mű „borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!” A Váltóáram szereplőinek erről a könyvről nincs tudomásuk, többnyire kétségek közt vergődnek. Szöllősi történeteiben alapmotívum a szorongás és a megsemmisülés fénye: a felrobbant csillag ugyanis különös fényjelenséget okoz az éjszakai égbolton. Egy biztos: a Betelgeuse nevét olvasóként egy életre megjegyeztük. A megsemmisülés nem csak a csillag robbanásában nyilvánul meg: egytől-egyig veszteségtörténetek ezek, a hiány erős szervezőerő. Iránya és intenzitása az idő függvényében változik, akár a váltóáramnak. A változó áramokon belül megkülönbözetjük a váltakozó áramokat. Az ilyen áramban a töltések előre-hátra mozognak, de előremozgáskor ugyanannyi feszültség halad át keresztmetszetükön, mint hátrafelé mozgáskor, azaz az átlagos töltésmozgás nulla. Ez jellemző Szöllősi figuráira is, mintha minden megrázó történés ellenére egy helyben maradnának, […]

Váltóáram – Bak Róbert írása az ekultúrán

Tavaly ilyenkor ódákat zengtem Potozky László első regényéről, az Élesről, amely nekem akkor nemcsak 2015 legnagyobb meglepetése, de vitathatatlanul a generációm regénye is lett. Most, így karácsony felé járva, megint egy fiatal magyar szerző szolgáltatta számomra az év meglepetését, mégpedig Szöllősi Mátyás, első prózakötetével, a Váltóárammal. Ebben a kilenc, egymástól függetlenül is olvasható elbeszélést tartalmazó kötetben egy igen ritka égi jelenség (egy szupernóva megjelenése a budapesti égbolton) köti össze a szereplők életét, akikben még több más mellett az is közös, hogy mindannyian életük egyik válságos szakaszába jutottak, és onnan képtelenek szabadulni. Ennek az új csillagnak a megjelenése (ami valójában inkább egy régi halála) pedig merőben szimbolikus jelentőségű, ugyanis ez a sötétséget áttörő, sokak számára megmagyarázhatatlan fehérség nemcsak (szó szerint) fényt hoz az éjszakába, de egyúttal megvilágítja egy pillanatra hőseink életét is. Ez a hirtelen megjelenő csillag akár egy új Jézus születését is megjövendölhetné, de erre nem gondol senki. Hőseink ugyanis mindannyian, egytől egyig, bár megváltásra szorulnának, de ezt még csak észre sem veszik. Ezekben az elbeszélésekben jellemzően minimális cselekmény van, de ez egyáltalán nem jelent gondot, mert a meglepő narráció és a nyomasztó hangulat igazán egyedivé és eredetivé teszi ezeket a szövegeket. Szöllősi ugyanis egyidejűleg, egymással egyenrangúként és egymástól elválaszthatatlanként […]