Mar 30

A zseni két arca – Grigorij Szokolov jubileumi zongoraestje a MüPá-ban

Tizenöt év, tizenöt koncert – ez Grigorij Szokolov mérlege A zongora sorozatban itt Budapesten, és március 28-án ismét bebizonyította a csordultig megtelt Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hogy az egyik legfelkészültebb és legmeghatározóbb zongorista ma a világon. Hat óra előtt pár perccel szinte teljesen üres volt a hangversenyterem.  A menedzserén kívül csak maga Szokolov ült bent, ő nem máshol, mint a hangszer előtt, én pedig igyekeztem zajtalanul mozogni, hogy ne zavarjam meg semmilyen módon, mert már az egyik Schubert impromptu-t játszotta, egészen finoman, könnyedén, mintha csak a koncerten lennénk. A technikusok még próbálgatták a fényeket, közben megérkezett Felvégi Andrea is, hogy aztán ketten fotózzuk az orosz művészt, tevékenykedjünk körülötte a próba ideje alatt, lehetőleg láthatatlanul. Sokszor hallgattam már őt, ott a MüPában, de így, a koncert előtti próbán még soha, és nem csak az volt megdöbbentő, hogy milyen hihetetlenül erős hatást kelt már önmagában az, ahogy a hangszernél ül, ahogy bánik vele, hanem hogy megfigyelhettem, ahogy billent, a gesztikulációját egészen közelről, mert megesett ott velünk az a szerencse, hogy Szokolov egyáltalán nem zavartatta magát, s úgy játszott ott, kissé talán nekünk is, mintha valóban nem érzékelne maga körül semmit, csak az általa létrehozott zenét, holott az is lehet, hogy pontosan tudta, […]

Kolozsi Orsolya: A test beszél

Egy panelház fölött az éjszakai égbolt, csillagok, erkélyen álló alakok fénye vetül a szemközti házra, mintha erős reflektor világítaná meg őket. A két verseskötettel már rendelkező Szöllősi Mátyás Margó-díjas kötetének borítója egyértelmű utalás az Orion csillagkép egyik csillagának, a Betelgeuse-nak a felrobbanására és az ezt kísérő erőteljes éjszakai fényjelenségre.

Szégyenlős álmok

Az ajtófélfának dőlve röhögött, mint egy ostoba kölyök – hiába hogy közel negyven volt már, kurvákkal a háta mögött és az ölében.

S lőn világosság – de mit kezdjünk vele? – Dominka Ede harald a Váltóáramról

Egy felrobbant óriáscsillag fénye világítja be az éjszakai eget, egyúttal az alatta mindennapjaikat tengetőket. Vajon a betlehemi redukált szakralitású, távoli rokona megvilágítja az élet lényegi pontjait, avagy éppen elvakít, s még annyira sem látjuk? Vagy hol így, hol úgy?

„Az írásaim formái nálam egy lelkiállapotot jeleznek.” – Szilvási Krisztián interjúja

A népszerűség kifejezésről Alejandro González Iñárritu Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje és annak egy mondata jut eszembe, mely lényegileg arról szól, hogy a népszerűség önmagában véve nagyon kevés, és talán nem is lényeges, általában nem azt tükrözi vissza, amit az emberről, adott esetben az alkotóról tudni érdemes

“A világosság a sötétségben fénylik” – Csaba Lilla a Váltóáramról

A Szöllősi Mátyás kötetében körvonalazódó miszticizmus (transzcendens érzékenység) pedig szinte egyedülálló a kortárs prózában. A novellaciklusban együtt van jelen a reális és a misztikus, utóbbi egyfajta költőiséget kölcsönözve a szövegvilágnak. A mindent átható, ég felől süllyedő fehér sugárzás, a fény misztikája, a megváltás lehetőségét közvetítve a lehető legközelebb van a kulcsszereplőkhöz, s közben mégis egészen távol, elérhetetlen marad.
Nov 08

Mindenekelőtt természetesen gratulációval kell kezdenünk, hiszen néhány héttel ezelőtt elnyerte a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár legjobb első prózakötetért járó Margó-díját. Elmondhatjuk-e, hogy bár már több mint egy évtizede van az újságírói, költői, szerzői pályán, most fogja igazán megismerni a szélesebb közönség? Mit jelent egyáltalán az ön olvasatában az írói népszerűség? A népszerűség kifejezésről Alejandro González Iñárritu Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje, és annak egy mondata jut eszembe, mely lényegileg arról szól, hogy a népszerűség önmagában véve nagyon kevés, és talán nem is lényeges, általában nem azt tükrözi vissza, amit az emberről, adott esetben az alkotóról tudni érdemes – ha egyáltalán érdemes tudni róla bármit is. Természetesen ennek van egy másik oldala is, mert az azért mindenképp hasznos, ha tudnak az ember létezéséről, főleg, ha alkot, hiszen nem csak magának ír, zenél, fotóz, fest stb., tehát valamilyen módon jó az, ha szem előtt van. De nem ez foglalkoztat írás közben, szóval, ha valaki elolvassa mondjuk a Váltóáram című könyvemet, hamar rájön, hogy ezt nem a népszerűség megszerzése érdekében írtam. Az ugyanakkor igaz, hogy a díj jót tesz a könyvnek, és bizonyára többen elolvassák majd így, aminek persze örülök. A wikipédia szerint 2005 óta olvashatják líráját a verskedvelők, […]

Régóta érdekel, mi mozgolódik az emberek lelkében – interjú a Margó-díj jelölés kapcsán

A novelláskötet egyik legfontosabb motívuma az Orion felrobbant csillaga, viszont a Váltóáramot olvasva gyakran az volt az érzésem, mintha a te elbeszélőd hátat fordított volna ennek a grandiózus jelenségnek, és helyette inkább a fénylő eget bámuló embereket vizslatná. Ez a kép aztán meg is jelent az egyik novellában, ahol azt írod, hogy „Amúgy is sokkal izgalmasabb figyelni, ahogy az emberek kémlelik a foltot. Ahogy értetlen, tompa arccal bámulnak, mint a kirakati bábuk”. A nagyszabású és káprázatos helyett miért érdekelt jobban a hétköznapi?

Bánki Éva: Ellenfényben

Ha megszállottan figyeljük saját testünk-lelkünk romlásának jeleit, akár metafizikai élményekben lehet részünk. De ha bezárkózunk saját szenvedésünkbe, akkor elveszítjük a megváltás vagy az újrakezdés lehetőségét. Szöllősi Mátyás Váltóáramának hősei is a kilátástalanság és kényszeres önmegfigyelés csapdájában vergődnek. Régesrég elmulasztották a pillanatot, hogy változtassanak az életükön. A költőként debütált Szöllősi Mátyás mestere az érzékelés, a testbe-zártság, a változatos testi-lelki kínok ábrázolásának, de most meglepően érett prózaíróként lép elénk. Ragyogó párbeszédeket is ír – amire szükség is van, hiszen a kilenc novella kilenc különféle párkapcsolati problémát is középpontba állít. Szöllősi Mátyás nem járja be a magyar társadalom zegzugait, szinte mindig lecsúszott vagy lecsúszni készülő értelmiségi-középosztálybeli figurákról ír – de olyan hihetetlen empátiával, mint aki minden szívdobbanásukat ismeri. A fojtó atmoszférájú, remek elbeszélések közül talán a Betelgeuse a legtökéletesebb: a baleset előtti percek, a volt feleség, a kislány és az elbeszélő dialógusa már-már filmvászonra kívánkozik. Talán itt sikerült leginkább megragadni egy magánéletbeli kataklizma társadalmi, egzisztenciális, lelki, szexuális összetevőit. De persze a Váltóáramban nemcsak kilenc, a középosztály válságát bemutató, remekül megírt, esetlegesen egymás mellé helyezett novellát tart kezében az olvasó. Egész különös módon folynak egymásba ezek a történetek, valami összetartja őket, noha szinte mindegyik elbeszélés nézőpontja, alaphelyzete más. Szörnyű, kilátástalan élethelyzeteket mutatnak be ezek […]

Simon Péter – részlet

Sötét volt az ég, mikor kilépett a nagy, kovácsoltvas kapun. Szemerkélt az eső, és Simon érezte, ahogy a tarkójára hullnak a cseppek. Szűrt, sárga fényben ázott az utca és hűvös volt minden, a gyomra környékét kivéve. Fölvillant előtte a nő arca, miközben a hangját képtelen volt fölidézni. A szavai ugyan ott kavarogtak a fejében, de ijesztő volt, hogy nem az zavarja, amit mond, hanem hogy nem tudja visszaidézni a hangja tónusát. Simon azt sem tudta, magas-e vagy mély, és így azt gondolta, képtelen egyértelmű választ adni, mintha nem tudná, hogy kivel beszél.