Uzseka Norbert interjúja az ekultura.hu-n

Szöllősi Mátyás író, költő és fotográfus, utóbbi minőségében a Budapest Katalógus nevű, kezdetben online elérhető, ám ma már könyv alakban is megjelent portrégyűjtemény szerző-szerkesztője. Az Arcok, történetek a világ egyik legszebb fővárosából alcímmel megjelent kötet kapcsán Uzseka Norbert kereste meg Mátyást, aki az első email-váltás idején épp Baskíriában tartózkodott.

Bevilágítani önmagunkba – Izsó Zita a Váltóáramról

Rendkívül izgalmas és egyedülálló az írásokat átható atmoszféra, ami úgy érzékelteti a lét önmagán túli, transzcendentális vetületének lehetőségét, hogy eközben elkerüli az ismert vallások fogalomrendszerét, a pontosan körülhatárolható hitet.

Diagnózis – Horváth Veronika az Állapotokról

Lázasan a külvilág nem tűnik igazinak. Valahogy nem elég eleven a kép. Az egyetlen valóság a lüktetés az erekben, a fájdalom, meg a gyengeség. „Az automatizmus inkább – /ami eddig olyan természetes volt – /először elgondolásra késztet” (Morbus insanabilis). Ugyan a betegség Szöllősi Mátyás Állapotok című kötetében nem központi téma, az ebből kialakult látásmódot mindenképpen meg kell vizsgálnunk a szövegek értelmezésekor. Az összes versben felfedezhetjük ennek nyomait, sajátos hangulatát.

Horváth Veronika: Fényárnyék

„Épp egy csillagász beszél arról a felrobbant csillagról, aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni” – gondolja Szöllősi Mátyás Betelgeuse című novellájának főhőse a Váltóáram második prózájában. Olvasóként én jól megjegyeztem ezt a nevet. Sőt, tulajdonképpen az első pillanattól rémlett valami, pedig aránylag kevés csillagászati cikket olvasok. Akkor honnan olyan ismerős? Hirtelen beugrott: Ford Prefect, a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv szereplője a Betelgeuse környékéről származik. Szegény Ford. (Douglas Adams: The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy) A híres Douglas Adams-mű „borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!” A Váltóáram szereplőinek erről a könyvről nincs tudomásuk, többnyire kétségek közt vergődnek. Szöllősi történeteiben alapmotívum a szorongás és a megsemmisülés fénye: a felrobbant csillag ugyanis különös fényjelenséget okoz az éjszakai égbolton. Egy biztos: a Betelgeuse nevét olvasóként egy életre megjegyeztük. A megsemmisülés nem csak a csillag robbanásában nyilvánul meg: egytől-egyig veszteségtörténetek ezek, a hiány erős szervezőerő. Iránya és intenzitása az idő függvényében változik, akár a váltóáramnak. A változó áramokon belül megkülönbözetjük a váltakozó áramokat. Az ilyen áramban a töltések előre-hátra mozognak, de előremozgáskor ugyanannyi feszültség halad át keresztmetszetükön, mint hátrafelé mozgáskor, azaz az átlagos töltésmozgás nulla. Ez jellemző Szöllősi figuráira is, mintha minden megrázó történés ellenére egy helyben maradnának, […]

Váltóáram – Bak Róbert írása az ekultúrán

Tavaly ilyenkor ódákat zengtem Potozky László első regényéről, az Élesről, amely nekem akkor nemcsak 2015 legnagyobb meglepetése, de vitathatatlanul a generációm regénye is lett. Most, így karácsony felé járva, megint egy fiatal magyar szerző szolgáltatta számomra az év meglepetését, mégpedig Szöllősi Mátyás, első prózakötetével, a Váltóárammal. Ebben a kilenc, egymástól függetlenül is olvasható elbeszélést tartalmazó kötetben egy igen ritka égi jelenség (egy szupernóva megjelenése a budapesti égbolton) köti össze a szereplők életét, akikben még több más mellett az is közös, hogy mindannyian életük egyik válságos szakaszába jutottak, és onnan képtelenek szabadulni. Ennek az új csillagnak a megjelenése (ami valójában inkább egy régi halála) pedig merőben szimbolikus jelentőségű, ugyanis ez a sötétséget áttörő, sokak számára megmagyarázhatatlan fehérség nemcsak (szó szerint) fényt hoz az éjszakába, de egyúttal megvilágítja egy pillanatra hőseink életét is. Ez a hirtelen megjelenő csillag akár egy új Jézus születését is megjövendölhetné, de erre nem gondol senki. Hőseink ugyanis mindannyian, egytől egyig, bár megváltásra szorulnának, de ezt még csak észre sem veszik. Ezekben az elbeszélésekben jellemzően minimális cselekmény van, de ez egyáltalán nem jelent gondot, mert a meglepő narráció és a nyomasztó hangulat igazán egyedivé és eredetivé teszi ezeket a szövegeket. Szöllősi ugyanis egyidejűleg, egymással egyenrangúként és egymástól elválaszthatatlanként […]

Elképzelt beteg – Pataky Adrienn az Állapotokról

Szöllősi Mátyás második kötete nagy vonalakban az első könyv, az Aktív kór­terem költői atti­tűdjét követi: szerke­zete és témái hason­lóak, egyes szöve­gek tovább is élnek az Állapotokban.

Csillaghullás – Balajthy Ágnes írása a Váltóáramról

Ígérhet-e az ég tisztasága megbékélést? Munkálkodik-e bármilyen rendezőelv a minket körülvevő világban, vagy minden történés vak és értelmetlen, akár egy csillag megsemmisülése? Az élet eme közhelyszerű, mégis kínzó kérdéseit Szöllősi Mátyás remek kötete az olvasás kérdéseivé is átfordítja. A valódi Betelgeuse ma még látható az éjszakai égbolton, de ahogy a figyelmeztetés időről időre a hírekben is felbukkan, robbanása már a közeljövőben bekövetkezhet. Az eddig elsősorban lírikusként ismert Szöllősi Mátyás 2016-ban prózaíróként is bemutatkozott. Friss novelláskötete, a Váltóáram kilenc elbeszélést tartalmaz – főszereplőik fiatal, életközépi válsághoz érő, vagy épp idősödő férfiak, történetük között az képezi a legfontosabb közös pontot, hogy mind azokban az elképzelt közeljövőbe helyezett hetekben játszódnak, amikor az Orion egyik csillaga, a Betelgeuse felrobban. Az éjszakai égbolton elömlő fehér fény (melynek vizuális élményéből a sejtelmes szépségű borító is visszaad valamit), a hétköznapok rendjét megszakító, mindenkit megbabonázó csillagászati jelenség különös, nehezen meghatározható atmoszférát kölcsönöz a Szöllősi-szövegek elbeszélt világának. Hisz a fellobbanó égitest motívuma mind az olvasóban, mind a novellaszereplőkben olyan asszociációkat hív elő, melyek nehezen összesimíthatóak: ragyogása hirdetheti az örömhírt – gondoljunk a betlehemi kisded születésére –, de egyúttal a végítélet megállíthatatlan közeledtét is jelezheti. A rendkívül koherens kötetben a már-már novellafüzérré összeálló szövegeket hol az én-elbeszélés, hol ennek egy […]

Nyerges Gábor Ádám: Egyre kijjebb, egyre beljebb

„Nincs egyetlen értelmes érzés / mi felhívná magára a figyelmet” – így nyitja Szöllősi Mátyás Inopia című versét. A megállapítás azonban, ha a kötetegészre (vissza)olvassuk, legfeljebb amolyan fordított ars poeticaként volna értelmezhető, elvégre az 1984-ben született költő új, Állapotok című kötetének tétje mintha éppen valahol ekörül rejlene.

B. Kiss Mátyás: Csillagjóslás

Váltóáram akkor keletkezik, ha az elektromos feszültséggel töltött részecskék haladásának iránya és intenzitása periodikusan váltakozik. Hasonló folyamat játszódik le Szöllősi Mátyás novelláiban is: az elbeszélés intenzitásának váltakozása teremti meg a prózanyelv ritmusát. Ugyanakkor a történetmondás irányának váltakozása mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen a narratív struktúrák linearitásának megbontása majdnem mindegyik szövegben tetten érhető. A kötet játszik az olvasóval, olykor félre is vezeti, az idősíkok néha egymásba csúsznak, gyakoriak az elhallgatások, a visszautalások és az utólagos magyarázatok. Ebben az írói világban még a narrátor sem lehet biztos a dolgában – sőt, talán épp az ő helyzete a legbizonytalanabb. A Váltóáramban sajátos kötetkompozíciós elvek érvényesülnek, a történetek ugyanis egy közös motívumhálón rendeződnek el. Némi megszorítással az is elmondható, hogy közös tér- és időviszonyok között játszódnak le. Mintha csak egy darabokra tört nagyregény fejezeteit olvasnánk. Egyelőre azonban kénytelen vagyok megmaradni a ciklus műfajmegjelölés mellett, még akkor is, ha kissé pontatlannak érzem. Egy nyugtalanító kérdés azonban így is megválaszolatlan marad: az egyes darabokat összefűző motívumrendszer mint koherenciaképző megoldás vajon utólagos beavatkozás eredménye, vagy az előzetes alkotói koncepció része? Néhány novella a közös motívumok nélkül is lezárt műegész lehetne (Reggeltől reggelig; Irány észak; Hajsza), ezért feltehető, hogy első szövegváltozataik még a kötetkompozíciótól függetlenül keletkeztek. […]

“Mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk” – Ayhan Gökhan interjúja

"Úgy gondolom, hogy sokunknak jót tesz, ha néha valami egészen mással töltjük az időt, és megújult, átalakult látásmóddal tudunk visszatérni a feladatokhoz. A legjobb pozíció szerzőnek és szövegnek, az, amikor a szerző ül, és a szöveg alakul, formálódik – maga az alkotási folyamat. Most, a novelláskötetem befejezése után, mikor tényleg lezárult minden szerkesztés, és elment a nyomdába az anyag, nagyon kiüresedtem. Egyszerre volt bennem egy borzongás, és egy olyan hiányérzet, amit a szomjúsághoz tudnék hasonlítani."