Váltóáram – Bak Róbert írása az ekultúrán

Tavaly ilyenkor ódákat zengtem Potozky László első regényéről, az Élesről, amely nekem akkor nemcsak 2015 legnagyobb meglepetése, de vitathatatlanul a generációm regénye is lett. Most, így karácsony felé járva, megint egy fiatal magyar szerző szolgáltatta számomra az év meglepetését, mégpedig Szöllősi Mátyás, első prózakötetével, a Váltóárammal. Ebben a kilenc, egymástól függetlenül is olvasható elbeszélést tartalmazó kötetben egy igen ritka égi jelenség (egy szupernóva megjelenése a budapesti égbolton) köti össze a szereplők életét, akikben még több más mellett az is közös, hogy mindannyian életük egyik válságos szakaszába jutottak, és onnan képtelenek szabadulni. Ennek az új csillagnak a megjelenése (ami valójában inkább egy régi halála) pedig merőben szimbolikus jelentőségű, ugyanis ez a sötétséget áttörő, sokak számára megmagyarázhatatlan fehérség nemcsak (szó szerint) fényt hoz az éjszakába, de egyúttal megvilágítja egy pillanatra hőseink életét is. Ez a hirtelen megjelenő csillag akár egy új Jézus születését is megjövendölhetné, de erre nem gondol senki. Hőseink ugyanis mindannyian, egytől egyig, bár megváltásra szorulnának, de ezt még csak észre sem veszik. Ezekben az elbeszélésekben jellemzően minimális cselekmény van, de ez egyáltalán nem jelent gondot, mert a meglepő narráció és a nyomasztó hangulat igazán egyedivé és eredetivé teszi ezeket a szövegeket. Szöllősi ugyanis egyidejűleg, egymással egyenrangúként és egymástól elválaszthatatlanként […]

Elképzelt beteg – Pataky Adrienn az Állapotokról

Szöllősi Mátyás második kötete nagy vonalakban az első könyv, az Aktív kór­terem költői atti­tűdjét követi: szerke­zete és témái hason­lóak, egyes szöve­gek tovább is élnek az Állapotokban.

Csillaghullás – Balajthy Ágnes írása a Váltóáramról

Ígérhet-e az ég tisztasága megbékélést? Munkálkodik-e bármilyen rendezőelv a minket körülvevő világban, vagy minden történés vak és értelmetlen, akár egy csillag megsemmisülése? Az élet eme közhelyszerű, mégis kínzó kérdéseit Szöllősi Mátyás remek kötete az olvasás kérdéseivé is átfordítja. A valódi Betelgeuse ma még látható az éjszakai égbolton, de ahogy a figyelmeztetés időről időre a hírekben is felbukkan, robbanása már a közeljövőben bekövetkezhet. Az eddig elsősorban lírikusként ismert Szöllősi Mátyás 2016-ban prózaíróként is bemutatkozott. Friss novelláskötete, a Váltóáram kilenc elbeszélést tartalmaz – főszereplőik fiatal, életközépi válsághoz érő, vagy épp idősödő férfiak, történetük között az képezi a legfontosabb közös pontot, hogy mind azokban az elképzelt közeljövőbe helyezett hetekben játszódnak, amikor az Orion egyik csillaga, a Betelgeuse felrobban. Az éjszakai égbolton elömlő fehér fény (melynek vizuális élményéből a sejtelmes szépségű borító is visszaad valamit), a hétköznapok rendjét megszakító, mindenkit megbabonázó csillagászati jelenség különös, nehezen meghatározható atmoszférát kölcsönöz a Szöllősi-szövegek elbeszélt világának. Hisz a fellobbanó égitest motívuma mind az olvasóban, mind a novellaszereplőkben olyan asszociációkat hív elő, melyek nehezen összesimíthatóak: ragyogása hirdetheti az örömhírt – gondoljunk a betlehemi kisded születésére –, de egyúttal a végítélet megállíthatatlan közeledtét is jelezheti. A rendkívül koherens kötetben a már-már novellafüzérré összeálló szövegeket hol az én-elbeszélés, hol ennek egy […]

Nyerges Gábor Ádám: Egyre kijjebb, egyre beljebb

„Nincs egyetlen értelmes érzés / mi felhívná magára a figyelmet” – így nyitja Szöllősi Mátyás Inopia című versét. A megállapítás azonban, ha a kötetegészre (vissza)olvassuk, legfeljebb amolyan fordított ars poeticaként volna értelmezhető, elvégre az 1984-ben született költő új, Állapotok című kötetének tétje mintha éppen valahol ekörül rejlene.

B. Kiss Mátyás: Csillagjóslás

Váltóáram akkor keletkezik, ha az elektromos feszültséggel töltött részecskék haladásának iránya és intenzitása periodikusan váltakozik. Hasonló folyamat játszódik le Szöllősi Mátyás novelláiban is: az elbeszélés intenzitásának váltakozása teremti meg a prózanyelv ritmusát. Ugyanakkor a történetmondás irányának váltakozása mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen a narratív struktúrák linearitásának megbontása majdnem mindegyik szövegben tetten érhető. A kötet játszik az olvasóval, olykor félre is vezeti, az idősíkok néha egymásba csúsznak, gyakoriak az elhallgatások, a visszautalások és az utólagos magyarázatok. Ebben az írói világban még a narrátor sem lehet biztos a dolgában – sőt, talán épp az ő helyzete a legbizonytalanabb. A Váltóáramban sajátos kötetkompozíciós elvek érvényesülnek, a történetek ugyanis egy közös motívumhálón rendeződnek el. Némi megszorítással az is elmondható, hogy közös tér- és időviszonyok között játszódnak le. Mintha csak egy darabokra tört nagyregény fejezeteit olvasnánk. Egyelőre azonban kénytelen vagyok megmaradni a ciklus műfajmegjelölés mellett, még akkor is, ha kissé pontatlannak érzem. Egy nyugtalanító kérdés azonban így is megválaszolatlan marad: az egyes darabokat összefűző motívumrendszer mint koherenciaképző megoldás vajon utólagos beavatkozás eredménye, vagy az előzetes alkotói koncepció része? Néhány novella a közös motívumok nélkül is lezárt műegész lehetne (Reggeltől reggelig; Irány észak; Hajsza), ezért feltehető, hogy első szövegváltozataik még a kötetkompozíciótól függetlenül keletkeztek. […]

“Mindannyian kiszolgáltatottak vagyunk” – Ayhan Gökhan interjúja

"Úgy gondolom, hogy sokunknak jót tesz, ha néha valami egészen mással töltjük az időt, és megújult, átalakult látásmóddal tudunk visszatérni a feladatokhoz. A legjobb pozíció szerzőnek és szövegnek, az, amikor a szerző ül, és a szöveg alakul, formálódik – maga az alkotási folyamat. Most, a novelláskötetem befejezése után, mikor tényleg lezárult minden szerkesztés, és elment a nyomdába az anyag, nagyon kiüresedtem. Egyszerre volt bennem egy borzongás, és egy olyan hiányérzet, amit a szomjúsághoz tudnék hasonlítani."

Galaktikus rock and roll – Poós Zoltán interjúja a Váltóáram kapcsán

"Szerintem minden költő életében van olyan időszak, amikor „hűtlen a lírához”. Ezen talán át is kell esni ahhoz, hogy az ember újult kedvvel és erővel alkosson ismét lírai szövegeket, és ne váljon a versírás egyfajta automatizmussá"

Állapotok – negyvenöt töredék

első könyv (1.) ignominia Csak három év. Csupán csak három év. Egy filmen nézem vissza az egészet; koszos, szemcsés, ellentmondástól ég a múlt. És személyem is hevenyészett. Sosem hittem, hogy elfelejtem, amire most újra ráébredek. Megélek. Megfogalmazok. Felejtek – mint kézfogás közben hallott nevet. Az április most mégis tiszta emlék; felismeréstől oldódnak a szemcsék, akár szeretkezés után kívánt ölelkezés vagy nem-lét. Mintha újság közölne minden apró részletet, érdeklődésem feszült. A magyarázkodástól mentes élet, melyet a tisztánlátás képessége küld. Csak visszamenni oda, ahol egyszer megaláztak, és félretenni érvet. A másikat, csak őt, magát figyelni – pusztán a helyzet tisztasága éltet. Azonban egyértelmű, mi következik. Csak az fáj, hogy most már nem szólhatok. Ebben az összehasonlító módban látni látok, nem változtathatok, ahogy azon se, hogy végül mindig magamról beszélek. Most is látnivaló az állapot, a szándék megvolt, mégis hova érek: „A másikat, csak őt, magát figyelni” elmaradt, mert elmaradtunk mi ketten – ámde a megaláztatás állapotát legalább értem, és birtokba vettem. (2.) morbus insanabilis Gyanakvásod megalapozott. Már nemcsak azok alapján mozogsz; érzed is mozgásod törvényeit. Egy otthon hagyott fontos tárgy bocsánatát várnád el, ha lehetne, mert nem volt hozzád hű, aki csak égsz, és elmorzsolódsz a sematikus lüktetésben. A rosszullét hamar, következetlen […]

Aktív kórterem

“Az én maga is olyan, mint egy kis birodalom. Hiszen egymagunkban is sokan vagyunk: test, gyomor, száj, torok – fájdalmak, emlékek, megaláztatások. És bármelyik (test)részünk megfertőződhet. De „nem a test választja a kockázatot” – még Szöllősi Mátyás betegségekről is szóló verseiben sem. A testi szenvedés olyan, mint a reflektor: láthatóvá teszi a nyelv elárulását, az emberi kapcsolatok akaratlan megrohadását, a szellemi igénytelenséget, a sokféle kudarcot és szégyent, az emberi egzisztencia radikális átértékelését.” (Bánki Éva) (versek 2006-2009) GYULLADÁS A záróizmok összehúzódásának hiánya. Az izzadás. Fosás, nyilvános helyen – s a közízlés számára furcsa pillanat látni, testedből mi maradt fogyás után. Megbetegedtem. A görcseimet értelmezni kellett az orvosoknak. Engem csak dühített az egyre lassulás, s hogy nem az élvezettől nyúlok el puhán. A bódulatban fájdalmam zavart. Az ismeretlen kór régi vágású félelmet okoz: félt, hogy elrabolja fiatal életét. Tudtára adni egy magányos érdeklődőnek problémáimat; viszontagságos élvezet – határidőre tisztázni helyzeted. Emlékszem, kávét rendeltem, talán rá is gyújtottam mellé. Igen, és csak azért tudom, mert az első hányás íze megmaradt. A mellékhelyiségekbe költözöm fölélni minden készletem. Ujjam nyugalmi állapotban – gyomrom magától visszaad mindent. A görcs merev üvegszilánkjai. S velük határozni irányokat. Nehéz. Nehéz. EGYÉNISÉGE NEM LEHET Belépve az adósságok eltörpülnek hirtelen, a […]

Ayhan Gökhan interjúja a Budapest Katalógus kapcsán

Szöllősi Mátyás író, költő, szerkesztő, a Facebookon elérhető Budapest Katalógus egyik ötletgazdája. Ahogy ő mondja, harminc éve otthona a főváros, tehát jelent neki egyfajta hagyományt, emlékeket, örömöt mindenképp.