Felemás emlékezet – Bánki Éva: Elsodort idő

„Aminek nincs középpontja, azt nehéz birtokba venni.” (B. É.) „Szigeten könnyebb uralkodni.” (A. C.) Szeretem a zavarba ejtő könyveket, amiknek olvasása egyszerre nyújt igazi élvezetet, s egyszerre dolgoztatnak meg, kényszerítenek a visszalapozásra, néhány rész újraolvasására, és arra, hogy utánanézzek bizonyos kérdéseknek – tehát az olyan olvasási élményt, ami rádöbbent, hogy milyen keveset tudok a világról, és hogy ez nem feltétlenül baj. Bánki Éva Elsodort idő című könyve ilyen kötet, akárcsak korábbi művei, folytatva annak az univerzumnak a feltárását, bemutatását, ami csak látszólag távoli, amihez sokkal több közünk van itt és most, mint ahogyan azt az első pillanatban gondolnánk. Bánki Éva regénytrilógiájának második része – összetettsége, nyelvi leleményessége, képi világa miatt, vagy csupán azért, ahogyan jellemeket mutat be, és ahogy a természeti jelenségekről szól – lebilincselő olvasmány. Ezt előttem persze már mások is megállapították. Korábbi könyveire, regényeire is igaz talán az a megállapítás, hogy mindig valamiféle élen mozognak, leginkább azon, ami egy, az ismert történelmi tények alapján megrajzolható kor, és egy elképzelt világ határmezsgyéjét jelenti – különleges elegyet alkotva a szokásokból, hiedelmekből, valamint a képzelet nyújtotta lehetőségekből. És itt azonnal fel is merül, s igazán lényeges kérdés, hogy mi is a valóság, mondjuk a nagyon különböző kultúrákban, de akár egyazon kulturális […]