Szemben önmagunkkal – Szabó Imola laudációja az Arcok című kiállítás kapcsán

Egy kisfiú szemébe néztem órákon át. Sárga pulóverén a kosz bolyhokba tapadva. Zsebében egy zacskó, melegítőnadrágos combján a keze. Körme alatt csonka holdívben a piszok, és csak ül, szemben velem, egy elárvult ház lépcsőjén. Lakó. Az otthontalanság bérlője. Percekig elkerültem a tekintetét, zavarba ejtett a keserű huncutsága. Inkább a kép színeibe vesztem bele, betűket kerestem, formákat, hátha megmentenek a szembesüléstől. A kerek arc félénk, de csintalan, és megrázóan őszinte tekintetétől. Nem ez volt az első Szöllősi Mátyás kép, amiben ezt a megrázóan szép és furcsa elegyet láttam. Ahogy a nyomornegyed közepén is a boldogság ismeretlen és meglepő vonásait rögzíti. Ahogy egy csapat kölyök meg meri mutatni neki, hogy a gyermekiség nem az élethelyzettől függ, és szakadt szandálban is lehet teli mosollyal szaladni az udvar felé. Hogy a megdőlt vályogházban is gyengédséggel öleli az anya a csecsemőjét. A képeit nézve kicsit elszégyellem magam. Én feleennyire sem vagyok kíváncsi, és negyedennyire sem tudok ilyen levegőszerűen rögzíteni. Nem félni az emberektől. Nem zavarba jönni a közelségtől. Nem felszínesen kérdezni, ahogy a Budapest Katalógusban teszi időről-időre. Nem szánni, hanem együttérezni. Pont olyan távolról, ahonnan még látni lehet. Belátni az emberi ismeretlent. Újra és újra úgy indulni el egy idegen mozdulat felé, hogy tényleg érdekeljen […]

VALAMI ÚJ – Török András jegyzete a Váltóáramról

A Margó-díjat – amelyet első könyves prózaírók kaphatnak meg – az egyik leghasznosabb intézménynek tartom. Mint nem hivatásos kritikus, nem szívesen nyúlok még nem bizonyított szerzők könyve után. A munkát helyettem elvégző zsűri listája, a tíz esélyessel megtekinthető itt. A Váltóáram a lehető leglazábban összefüggő novelláskötet, amely egy képzeletbeli Budapesten játszódik. A kilenc írást egy égi természeti tünemény köti össze: egy távoli Naprendszer csillaga felrobbant, annak a robbanásnak a fénye most ért ide, nappali világosságot áraszt, s az emberek nem tudják levenni a szemüket róla. A tévé és rádió csak arról beszél, még nem tudni, hosszú távon mivel jár mindez. Ám ez csak mellékesen jelenik meg a történetekben, amelyek egyáltalán nem egy srófra járnak. Van belső monológ és párbeszédes formában írt novella, és olyan is, ami egyes szám harmadik személyben szól hozzánk. Mindemellett a hősök sem egyformák. Azt azonban mindannyiukról el lehet mondani, hogy a legkevésbé sem a társadalom nyertesei. De az sem lenne igaz, hogy a novellák – Térey János szavajárásával élve – a nyomorpornó kategóriába tartoznának. Van benne magát a lakásából véletlenül kizáró öregúr, aki „szégyenszemre” egy másik lakásban lakó meleg párnál keres menedéket és vizelési lehetőséget. Van, akinek a bőrében (erre lassan jövünk rá) egy helyi érzéstelenítéssel […]

Ternovácz Dániel: Egy szupernóva mikrotörténetei

Szöllősi Mátyás első prózakötetében olyan egységes szövegvilágot alakít ki, amelyben az egymástól látszólag független történetek azonos tematikus, motivikus és nyelvi megformáltságukból adódóan szerves egésszé állnak össze. A novellák cselekménye úgy épül fel, hogy miközben kozmikus változások mennek végbe a naprendszerben, a szubjektív terek, a mindennapi életben bekövetkező törések és azok kapcsán kialakuló vagy felerősödő belső tartalmak kerülnek előtérbe. A kötet első soraitól kezdve végig folyamatban levő csillagrobbanást az egymást követő szövegek kohézióját biztosító mozzanatként, a térjelölő fényjátékot származtató és a családi szférán belüli válságokat szimbolizáló motívumként értelmezhetjük. A létnek mint lineáris folytonosságnak a különböző pillanataiban következnek be ezek a robbanások, többek között válás, halál, visszautasítás, magány, megaláztatás, baleset, megcsalás vagy betegség formájában. Hangsúlyos, hogy a főhős önmagát nem látja, így mások szemében és reakciójában ismeri meg a saját személyét: „(…) talán nem véletlen, hogy az ember legtöbbször nem képes látni önmagát, szinte semmilyen formában” (298). A Betelgeuse nevű csillag felrobbanásából eredő fehér fénynek köszönhető ki- és megvilágosodás az emberi lét fizikai dimenziójának az érzéki felismeréséhez vezet. A novellákban körvonalazódó élettörténetek alanyai emberi és testi, tökéletlen és véges létükben fedezik fel (újra) magukat. Következetesen ismétlődik a történetekben az érzés, hogy mindaz, ami a főszereplőket éri, a maguk testiségében érinti őket. Önnön […]

Kolozsi Orsolya: A test beszél

Egy panelház fölött az éjszakai égbolt, csillagok, erkélyen álló alakok fénye vetül a szemközti házra, mintha erős reflektor világítaná meg őket. A két verseskötettel már rendelkező Szöllősi Mátyás Margó-díjas kötetének borítója egyértelmű utalás az Orion csillagkép egyik csillagának, a Betelgeuse-nak a felrobbanására és az ezt kísérő erőteljes éjszakai fényjelenségre.

S lőn világosság – de mit kezdjünk vele? – Dominka Ede harald a Váltóáramról

Egy felrobbant óriáscsillag fénye világítja be az éjszakai eget, egyúttal az alatta mindennapjaikat tengetőket. Vajon a betlehemi redukált szakralitású, távoli rokona megvilágítja az élet lényegi pontjait, avagy éppen elvakít, s még annyira sem látjuk? Vagy hol így, hol úgy?

“A világosság a sötétségben fénylik” – Csaba Lilla a Váltóáramról

A Szöllősi Mátyás kötetében körvonalazódó miszticizmus (transzcendens érzékenység) pedig szinte egyedülálló a kortárs prózában. A novellaciklusban együtt van jelen a reális és a misztikus, utóbbi egyfajta költőiséget kölcsönözve a szövegvilágnak. A mindent átható, ég felől süllyedő fehér sugárzás, a fény misztikája, a megváltás lehetőségét közvetítve a lehető legközelebb van a kulcsszereplőkhöz, s közben mégis egészen távol, elérhetetlen marad.

Bánki Éva: Ellenfényben

Ha megszállottan figyeljük saját testünk-lelkünk romlásának jeleit, akár metafizikai élményekben lehet részünk. De ha bezárkózunk saját szenvedésünkbe, akkor elveszítjük a megváltás vagy az újrakezdés lehetőségét. Szöllősi Mátyás Váltóáramának hősei is a kilátástalanság és kényszeres önmegfigyelés csapdájában vergődnek. Régesrég elmulasztották a pillanatot, hogy változtassanak az életükön. A költőként debütált Szöllősi Mátyás mestere az érzékelés, a testbe-zártság, a változatos testi-lelki kínok ábrázolásának, de most meglepően érett prózaíróként lép elénk. Ragyogó párbeszédeket is ír – amire szükség is van, hiszen a kilenc novella kilenc különféle párkapcsolati problémát is középpontba állít. Szöllősi Mátyás nem járja be a magyar társadalom zegzugait, szinte mindig lecsúszott vagy lecsúszni készülő értelmiségi-középosztálybeli figurákról ír – de olyan hihetetlen empátiával, mint aki minden szívdobbanásukat ismeri. A fojtó atmoszférájú, remek elbeszélések közül talán a Betelgeuse a legtökéletesebb: a baleset előtti percek, a volt feleség, a kislány és az elbeszélő dialógusa már-már filmvászonra kívánkozik. Talán itt sikerült leginkább megragadni egy magánéletbeli kataklizma társadalmi, egzisztenciális, lelki, szexuális összetevőit. De persze a Váltóáramban nemcsak kilenc, a középosztály válságát bemutató, remekül megírt, esetlegesen egymás mellé helyezett novellát tart kezében az olvasó. Egész különös módon folynak egymásba ezek a történetek, valami összetartja őket, noha szinte mindegyik elbeszélés nézőpontja, alaphelyzete más. Szörnyű, kilátástalan élethelyzeteket mutatnak be ezek […]

Bevilágítani önmagunkba – Izsó Zita a Váltóáramról

Rendkívül izgalmas és egyedülálló az írásokat átható atmoszféra, ami úgy érzékelteti a lét önmagán túli, transzcendentális vetületének lehetőségét, hogy eközben elkerüli az ismert vallások fogalomrendszerét, a pontosan körülhatárolható hitet.

Diagnózis – Horváth Veronika az Állapotokról

Lázasan a külvilág nem tűnik igazinak. Valahogy nem elég eleven a kép. Az egyetlen valóság a lüktetés az erekben, a fájdalom, meg a gyengeség. „Az automatizmus inkább – /ami eddig olyan természetes volt – /először elgondolásra késztet” (Morbus insanabilis). Ugyan a betegség Szöllősi Mátyás Állapotok című kötetében nem központi téma, az ebből kialakult látásmódot mindenképpen meg kell vizsgálnunk a szövegek értelmezésekor. Az összes versben felfedezhetjük ennek nyomait, sajátos hangulatát.

Horváth Veronika: Fényárnyék

„Épp egy csillagász beszél arról a felrobbant csillagról, aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni” – gondolja Szöllősi Mátyás Betelgeuse című novellájának főhőse a Váltóáram második prózájában. Olvasóként én jól megjegyeztem ezt a nevet. Sőt, tulajdonképpen az első pillanattól rémlett valami, pedig aránylag kevés csillagászati cikket olvasok. Akkor honnan olyan ismerős? Hirtelen beugrott: Ford Prefect, a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv szereplője a Betelgeuse környékéről származik. Szegény Ford. (Douglas Adams: The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy) A híres Douglas Adams-mű „borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!” A Váltóáram szereplőinek erről a könyvről nincs tudomásuk, többnyire kétségek közt vergődnek. Szöllősi történeteiben alapmotívum a szorongás és a megsemmisülés fénye: a felrobbant csillag ugyanis különös fényjelenséget okoz az éjszakai égbolton. Egy biztos: a Betelgeuse nevét olvasóként egy életre megjegyeztük. A megsemmisülés nem csak a csillag robbanásában nyilvánul meg: egytől-egyig veszteségtörténetek ezek, a hiány erős szervezőerő. Iránya és intenzitása az idő függvényében változik, akár a váltóáramnak. A változó áramokon belül megkülönbözetjük a váltakozó áramokat. Az ilyen áramban a töltések előre-hátra mozognak, de előremozgáskor ugyanannyi feszültség halad át keresztmetszetükön, mint hátrafelé mozgáskor, azaz az átlagos töltésmozgás nulla. Ez jellemző Szöllősi figuráira is, mintha minden megrázó történés ellenére egy helyben maradnának, […]