VALAMI ÚJ – Török András jegyzete a Váltóáramról

A Margó-díjat – amelyet első könyves prózaírók kaphatnak meg – az egyik leghasznosabb intézménynek tartom. Mint nem hivatásos kritikus, nem szívesen nyúlok még nem bizonyított szerzők könyve után. A munkát helyettem elvégző zsűri listája, a tíz esélyessel megtekinthető itt. A Váltóáram a lehető leglazábban összefüggő novelláskötet, amely egy képzeletbeli Budapesten játszódik. A kilenc írást egy égi természeti tünemény köti össze: egy távoli Naprendszer csillaga felrobbant, annak a robbanásnak a fénye most ért ide, nappali világosságot áraszt, s az emberek nem tudják levenni a szemüket róla. A tévé és rádió csak arról beszél, még nem tudni, hosszú távon mivel jár mindez. Ám ez csak mellékesen jelenik meg a történetekben, amelyek egyáltalán nem egy srófra járnak. Van belső monológ és párbeszédes formában írt novella, és olyan is, ami egyes szám harmadik személyben szól hozzánk. Mindemellett a hősök sem egyformák. Azt azonban mindannyiukról el lehet mondani, hogy a legkevésbé sem a társadalom nyertesei. De az sem lenne igaz, hogy a novellák – Térey János szavajárásával élve – a nyomorpornó kategóriába tartoznának. Van benne magát a lakásából véletlenül kizáró öregúr, aki „szégyenszemre” egy másik lakásban lakó meleg párnál keres menedéket és vizelési lehetőséget. Van, akinek a bőrében (erre lassan jövünk rá) egy helyi érzéstelenítéssel […]

Ternovácz Dániel: Egy szupernóva mikrotörténetei

Szöllősi Mátyás első prózakötetében olyan egységes szövegvilágot alakít ki, amelyben az egymástól látszólag független történetek azonos tematikus, motivikus és nyelvi megformáltságukból adódóan szerves egésszé állnak össze. A novellák cselekménye úgy épül fel, hogy miközben kozmikus változások mennek végbe a naprendszerben, a szubjektív terek, a mindennapi életben bekövetkező törések és azok kapcsán kialakuló vagy felerősödő belső tartalmak kerülnek előtérbe. A kötet első soraitól kezdve végig folyamatban levő csillagrobbanást az egymást követő szövegek kohézióját biztosító mozzanatként, a térjelölő fényjátékot származtató és a családi szférán belüli válságokat szimbolizáló motívumként értelmezhetjük. A létnek mint lineáris folytonosságnak a különböző pillanataiban következnek be ezek a robbanások, többek között válás, halál, visszautasítás, magány, megaláztatás, baleset, megcsalás vagy betegség formájában. Hangsúlyos, hogy a főhős önmagát nem látja, így mások szemében és reakciójában ismeri meg a saját személyét: „(…) talán nem véletlen, hogy az ember legtöbbször nem képes látni önmagát, szinte semmilyen formában” (298). A Betelgeuse nevű csillag felrobbanásából eredő fehér fénynek köszönhető ki- és megvilágosodás az emberi lét fizikai dimenziójának az érzéki felismeréséhez vezet. A novellákban körvonalazódó élettörténetek alanyai emberi és testi, tökéletlen és véges létükben fedezik fel (újra) magukat. Következetesen ismétlődik a történetekben az érzés, hogy mindaz, ami a főszereplőket éri, a maguk testiségében érinti őket. Önnön […]

Kolozsi Orsolya: A test beszél

Egy panelház fölött az éjszakai égbolt, csillagok, erkélyen álló alakok fénye vetül a szemközti házra, mintha erős reflektor világítaná meg őket. A két verseskötettel már rendelkező Szöllősi Mátyás Margó-díjas kötetének borítója egyértelmű utalás az Orion csillagkép egyik csillagának, a Betelgeuse-nak a felrobbanására és az ezt kísérő erőteljes éjszakai fényjelenségre.

S lőn világosság – de mit kezdjünk vele? – Dominka Ede harald a Váltóáramról

Egy felrobbant óriáscsillag fénye világítja be az éjszakai eget, egyúttal az alatta mindennapjaikat tengetőket. Vajon a betlehemi redukált szakralitású, távoli rokona megvilágítja az élet lényegi pontjait, avagy éppen elvakít, s még annyira sem látjuk? Vagy hol így, hol úgy?

“A világosság a sötétségben fénylik” – Csaba Lilla a Váltóáramról

A Szöllősi Mátyás kötetében körvonalazódó miszticizmus (transzcendens érzékenység) pedig szinte egyedülálló a kortárs prózában. A novellaciklusban együtt van jelen a reális és a misztikus, utóbbi egyfajta költőiséget kölcsönözve a szövegvilágnak. A mindent átható, ég felől süllyedő fehér sugárzás, a fény misztikája, a megváltás lehetőségét közvetítve a lehető legközelebb van a kulcsszereplőkhöz, s közben mégis egészen távol, elérhetetlen marad.

Bánki Éva: Ellenfényben

Ha megszállottan figyeljük saját testünk-lelkünk romlásának jeleit, akár metafizikai élményekben lehet részünk. De ha bezárkózunk saját szenvedésünkbe, akkor elveszítjük a megváltás vagy az újrakezdés lehetőségét. Szöllősi Mátyás Váltóáramának hősei is a kilátástalanság és kényszeres önmegfigyelés csapdájában vergődnek. Régesrég elmulasztották a pillanatot, hogy változtassanak az életükön. A költőként debütált Szöllősi Mátyás mestere az érzékelés, a testbe-zártság, a változatos testi-lelki kínok ábrázolásának, de most meglepően érett prózaíróként lép elénk. Ragyogó párbeszédeket is ír – amire szükség is van, hiszen a kilenc novella kilenc különféle párkapcsolati problémát is középpontba állít. Szöllősi Mátyás nem járja be a magyar társadalom zegzugait, szinte mindig lecsúszott vagy lecsúszni készülő értelmiségi-középosztálybeli figurákról ír – de olyan hihetetlen empátiával, mint aki minden szívdobbanásukat ismeri. A fojtó atmoszférájú, remek elbeszélések közül talán a Betelgeuse a legtökéletesebb: a baleset előtti percek, a volt feleség, a kislány és az elbeszélő dialógusa már-már filmvászonra kívánkozik. Talán itt sikerült leginkább megragadni egy magánéletbeli kataklizma társadalmi, egzisztenciális, lelki, szexuális összetevőit. De persze a Váltóáramban nemcsak kilenc, a középosztály válságát bemutató, remekül megírt, esetlegesen egymás mellé helyezett novellát tart kezében az olvasó. Egész különös módon folynak egymásba ezek a történetek, valami összetartja őket, noha szinte mindegyik elbeszélés nézőpontja, alaphelyzete más. Szörnyű, kilátástalan élethelyzeteket mutatnak be ezek […]

Bevilágítani önmagunkba – Izsó Zita a Váltóáramról

Rendkívül izgalmas és egyedülálló az írásokat átható atmoszféra, ami úgy érzékelteti a lét önmagán túli, transzcendentális vetületének lehetőségét, hogy eközben elkerüli az ismert vallások fogalomrendszerét, a pontosan körülhatárolható hitet.

Diagnózis – Horváth Veronika az Állapotokról

Lázasan a külvilág nem tűnik igazinak. Valahogy nem elég eleven a kép. Az egyetlen valóság a lüktetés az erekben, a fájdalom, meg a gyengeség. „Az automatizmus inkább – /ami eddig olyan természetes volt – /először elgondolásra késztet” (Morbus insanabilis). Ugyan a betegség Szöllősi Mátyás Állapotok című kötetében nem központi téma, az ebből kialakult látásmódot mindenképpen meg kell vizsgálnunk a szövegek értelmezésekor. Az összes versben felfedezhetjük ennek nyomait, sajátos hangulatát.

Horváth Veronika: Fényárnyék

„Épp egy csillagász beszél arról a felrobbant csillagról, aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni” – gondolja Szöllősi Mátyás Betelgeuse című novellájának főhőse a Váltóáram második prózájában. Olvasóként én jól megjegyeztem ezt a nevet. Sőt, tulajdonképpen az első pillanattól rémlett valami, pedig aránylag kevés csillagászati cikket olvasok. Akkor honnan olyan ismerős? Hirtelen beugrott: Ford Prefect, a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyv szereplője a Betelgeuse környékéről származik. Szegény Ford. (Douglas Adams: The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy) A híres Douglas Adams-mű „borítóján a következő szavak láthatók, szép nagy betűkkel szedve: NE ESS PÁNIKBA!” A Váltóáram szereplőinek erről a könyvről nincs tudomásuk, többnyire kétségek közt vergődnek. Szöllősi történeteiben alapmotívum a szorongás és a megsemmisülés fénye: a felrobbant csillag ugyanis különös fényjelenséget okoz az éjszakai égbolton. Egy biztos: a Betelgeuse nevét olvasóként egy életre megjegyeztük. A megsemmisülés nem csak a csillag robbanásában nyilvánul meg: egytől-egyig veszteségtörténetek ezek, a hiány erős szervezőerő. Iránya és intenzitása az idő függvényében változik, akár a váltóáramnak. A változó áramokon belül megkülönbözetjük a váltakozó áramokat. Az ilyen áramban a töltések előre-hátra mozognak, de előremozgáskor ugyanannyi feszültség halad át keresztmetszetükön, mint hátrafelé mozgáskor, azaz az átlagos töltésmozgás nulla. Ez jellemző Szöllősi figuráira is, mintha minden megrázó történés ellenére egy helyben maradnának, […]

Váltóáram – Bak Róbert írása az ekultúrán

Tavaly ilyenkor ódákat zengtem Potozky László első regényéről, az Élesről, amely nekem akkor nemcsak 2015 legnagyobb meglepetése, de vitathatatlanul a generációm regénye is lett. Most, így karácsony felé járva, megint egy fiatal magyar szerző szolgáltatta számomra az év meglepetését, mégpedig Szöllősi Mátyás, első prózakötetével, a Váltóárammal. Ebben a kilenc, egymástól függetlenül is olvasható elbeszélést tartalmazó kötetben egy igen ritka égi jelenség (egy szupernóva megjelenése a budapesti égbolton) köti össze a szereplők életét, akikben még több más mellett az is közös, hogy mindannyian életük egyik válságos szakaszába jutottak, és onnan képtelenek szabadulni. Ennek az új csillagnak a megjelenése (ami valójában inkább egy régi halála) pedig merőben szimbolikus jelentőségű, ugyanis ez a sötétséget áttörő, sokak számára megmagyarázhatatlan fehérség nemcsak (szó szerint) fényt hoz az éjszakába, de egyúttal megvilágítja egy pillanatra hőseink életét is. Ez a hirtelen megjelenő csillag akár egy új Jézus születését is megjövendölhetné, de erre nem gondol senki. Hőseink ugyanis mindannyian, egytől egyig, bár megváltásra szorulnának, de ezt még csak észre sem veszik. Ezekben az elbeszélésekben jellemzően minimális cselekmény van, de ez egyáltalán nem jelent gondot, mert a meglepő narráció és a nyomasztó hangulat igazán egyedivé és eredetivé teszi ezeket a szövegeket. Szöllősi ugyanis egyidejűleg, egymással egyenrangúként és egymástól elválaszthatatlanként […]