Bánki Éva: Testvér? Vagy…?

A “mindannyian testvérek vagyunk” gondolata különös összefüggésben kerül elő Pál Areioszpagoszi beszédében (Ap csel. 17:22-34). A nagy térítő művelt pogányok előtt, a görög kultúra fellegvárában prédikál, és itt hivatkozik egy görög költő tanúságára is. Ez valami multikulti trükk lenne? Vagy utalás arra, hogy a Biblia mellett létezik (létezhet) egy egészen másfajta, ám éppígy univerzális kinyilatkoztatás – ez pedig talán épp a művészet? Hiszen furcsa a testvériségre való utalás egy olyan vallás szülöttének a szájából, ahol a testvérek örökké rivalizálnak és viszálykodnak. Ráadásul Pál egy olyan megváltó tanait hirdeti, aki a vérségi-családi kötelékeknél mindig is fontosabbnak tartotta a szellemieket. Akkor mit is jelent a Bibliában a testvér? Mit akarhat Pál a „közös származás” hangsúlyozásával? Azt hiszem, ezt nem is tudjuk meg. A felháborodott görögök – akiket egy cseppet sem hatnak meg Pál gesztusai és izgalmas gondolatfutamai – dühödten félbeszakítják a beszédet. A „testvéres” beszéd a nagy apostol, Görögország térítőjének talán legnagyobb kudarca. Szöllősi Mátyás egy nagy tömeg előtt elmondott beszéd (gyónás?) kudarcával végződő Simon Pétere számos ponton utal az Areioszpagoszi beszéd dilemmáira is. Tényleg testvérek vagyunk? A cselekmény a migránsválság idején játszódik, a regénybeli főváros pályaudvarán lépni sem lehet a menekültektől. De Simon diakónust, a főhőst nemcsak a kiszolgáltatottságuk rázza meg, […]

Szalay Zoltán: Az iránytű árulása

A Simon Péter jó példa arra, hogy ez a prózatechnikai eljárás kiválóan alkalmas a legbonyolultabb metafizikai kérdések érzékeny tálalására

Laik Eszter: Az isten háta mögött

Ha egyetlen jelzővel kellene érzékeltetni a regény világát, az az álomszerűség lenne: a Simon Péter minden jelenete álomleírásra emlékeztet, melyben a történések logikáját tisztán az álmodó elméjében megképződő benyomások, képek, érzetek láncolata, lelkének kivetülései képezik.

Makkai T. Csilla: Benned a létra

Az olvasó végigkíséri egy napját, és megpróbál választ találni a kérdésre: mi lehet ez a súlyos teher, amitől nem tud megszabadulni Simon Péter? Bár a szerző késlelteti a válaszadást, hiszen csak a könyv utolsó fejezetében derül ki egyértelműen, miről is van szó, az elejtett információkból már sokkal korábban gyanakodhatunk. A késleltetés szervezi a regény narratíváját, és ehhez társul az olvasó homályban tartásának mechanizmusa is, amely nemcsak fókuszált figyelemre, illetve a hiányok kitöltésének megkísérlésére késztet minket, de az érzékelés működésmódjára is ráirányítja a figyelmet. Talán furcsának tűnhet a címadás, pedig nem szeretne hivalkodó lenni. Játék csupán az olvasóval, aki kiegészítheti a hiányzó sorokkal. Ilyesmit akkor is több ízben el kell majd végeznie, ha kezébe veszi Szöllősi Mátyás Simon Péter című kötetét. Bár Szöllősi nem idézi Weöres Sándort, azt gondolom, kérdéseik tágassága között van hasonlóság. Emellett jelen írás címe azt is sejteti, hogy kérdéseink megválaszolásához elsősorban önmagunkban találunk kulcsokat. Csakhogy Simon Péternek, a könyv főszereplőjének ez nem sikerülhet maradéktalanul: bűnösnek érzi magát, énjét felemésztő bűntudatával azonban nem tud mit kezdeni. Az emberség, a segítségnyújtás és bűn kérdései árnyaltan bontakoznak ki a regény lapjain, sokkal inkább az események összefüggései, egy-egy párbeszéd által, mintsem hosszas filozófiai fejtegetésekbe ágyazva. Szöllősi Mátyás narrátora nem elmélkedik, hanem […]

Kálmán C. György: Atyafiú

Figyelemre méltó és nagyon érdekes könyv – hogy az elején kezdjem. Nem remekmű, de nem könnyű megfogalmazni, hogy miért nem. Van benne néhány megoldatlanság, következetlenség meg némi túlírtság, csipetnyi modorosság – talán nem is sokkal több baj van vele, de hát mindez elég ahhoz, hogy csillapítsa a lelkesedést. Viszont csupa rejtély, finom utalás, nagy gonddal összeszőtt szálak, finom megfigyelések, érzékletes képek évtizedünk Magyarországáról – ezek igen nagy erények, s még számtalan fontos részlet teszi az olvasó feszült érdeklődésére méltóvá. Kezdjük a címmel. A Simon Péter név egyrészt egyszerűen a főszereplő neve; az elbeszélő rendszerint Simonnak nevezi, s maga is így szólítja magát – míg környezete olykor Péterként szólítja meg. De hát – másrészt – erősen terhelt név ez: Jézus azon tanítványáé, aki halászból lélekhalásszá, az új hit elszánt terjesztőjévé és később, a hagyomány szerint, az első pápává, Szent Péterré vált. Lehet, hogy túlértelmezés – ehhez az utóbbi Simon Péterhez van némi köze az előbbinek. Mint már a regény elején kiderül, Simon diakónus, akit püspöke vidékre küld, ott kell valamiféle lelki gondozói munkát végeznie, és lesz némi köze a tó vizéhez is… (Még nehezebb a kérdés, hogy vajon miféle rokonság fűzi ezt a főszereplőt Nádas Egy családregény vége című regényének Simon […]

Barlog Károly: Mentesítő járatok

Megismerkedésünk idején Szöllősi Mátyás Mészölyt olvasott, s miután látta örömem, még hozzátette, neki Mészöly az a szerző, akihez időről időre muszáj visszatérnie. Ekkor még nem ismertem Szöllősi prózáját, de szinte biztos voltam benne, hogy jó szövegeket írhat, hogy aki az olvasmányai megválasztásában igényes tud lenni, nyilván íróként is az. Aztán elolvastam a Váltóáram című novelláskötetét, minek köszönhetően beigazolódott a sejtésem. Most, egy évre rá pedig megjelent a Simon Péter című regénye, amely nyelvi kvalitásai és témája miatt arra ösztönöz, hogy írjak róla. Ahogy az a fülszövegből is kiderül, a főhős élete fordulópontján annak rendje-módja szerint megérkezik a dantei nagy sötét erdőbe, számot vet addigi életével, minden gondolatával, szavával, cselekedetével és mulasztásával. Mint tudjuk, a számvetés, önértelmezés általában akkor veszi kezdetét, amikor felborul a megszokott rend, megkérdőjeleződnek az egyéni lét fundamentumai. Első lépése pedig az, hogy önnön létezésünkre, lényegünkre kérdezünk rá. Ki az a Simon? – teheti fel a kérdést a regény főszereplője. Illetve sokkal inkább így: Simon Simon-e valójában, vagy valaki más? A válasz meglelésének tétjét tovább növelhetik a külső hatások, a társadalom felől érkező kényszerek, elvárások, jelzések, vagy épp a szociális deficit tapasztalata. Éppen ezért a mű fontos kulisszája a menekültválság, annak jelenléte a közbeszédben és a hozzá fűződő […]

Hargitai Miklós: Simon, nem Péter

Ha egy regénynek az a címe, hogy Simon Péter, akkor annak az első gondolatunk szerint valami biblikus téma körül kell forognia, a középpontban egy megingathatatlan hitű főszereplővel. „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta” – mondotta egykor Jézus az első apostolnak, Simon Péternek. A Péter név kősziklát jelent, a tanítvány eredeti neve azonban Simon volt, aminek a héber megfelelője (meg)figyelő, és esetünkben a címválasztást inkább ez a jelentés magyarázza meg. Szöllősi Mátyás regényében a Simonnak nevezett alak a legkevésbé sem kőszikla: nem hagyományos hős, akit a szerző próbatétel elé állít, és aki a végén győzedelmeskedik vagy elbukik. Nem ő mozgatja az eseményeket, inkább csak megfigyel; a dolgok nem vele, hanem körülötte, és (még inkább) benne történnek meg. Amikor először találkozunk vele, voltaképpen már túl van a bukáson: olyasmit tett, ami a keresztény hit szerint megbocsáthatatlan, bármi sarkallta is rá. A regény egy menekülés története: Simon menekül a lelkiismeret-furdalás elől, azzal a klasszikus tévedéssel a fejében, ami talán a hitünk lényege, hogy a tetteinkkel kieszközölhetjük a bűnbocsánatot – mintha sikerült volna bárkinek is a Bibliában Ádám (Káin, Mózes, Dávid stb.) óta. A világ, amit Simon szemével látunk, elmosódottságában is ismerős. […]

Simon Péter – Bak Róbert írása az Ekulturán

Bár már hónapok óta kerültek ki részletek Szöllősi Mátyás készülő új regényéből, mégis szinte semmit sem lehetett tudni arról, hogy miről is fog szólni voltaképpen. Az egyes szövegrészletekből persze világossá vált előbb az, hogy érinteni fogja napjaink migránskrízisét (már előre tartottam ettől, mert szinte lehetetlenség értelmesen beszélgetni az utóbbi időkben erről a témáról), majd később az is, hogy az egész könyv szerves folytatása (?), kiegészítése (?) az elmúlt évek talán legmeggyőzőbb debütáló prózakötetét, a Váltóáramot záró „Lefekvés előtt, ébredés után” című történetnek. Szerencsére volt lehetőségem elolvasni az új kötetet még jóval a megjelenése előtt, így úgy tudok róla véleményt alkotni, hogy senki sem befolyásolhatott. És hogy mi a rövid véleményem? A Simon Péter az év egyik legfajsúlyosabb és legnehezebben megfejthető gondolatfutama, ami a létezés, a keresztény hitvallás, a részvét és az együttérzés tükrében próbálja megmutatni, hogy milyen is az ember. Már az első oldalakon világossá válik, hogy itt szó sincs realista prózáról, ami a magyar belpolitikáról vagy napjaink történéseiről akarna mesélni, hanem egy olyan alkotásról, ami ijesztő gondolati mélységekbe szándékozik behatolni, ráadásul úgy, hogy az olvasó legtöbbször nem is érti, hogy ami a szeme elé tárul, az hová is fog kilyukadni a végén. Az egész mű tele van hihetetlenül zárt […]

A Könyvmoly írása a Simon Péterről

Nagyon nehezen kezdtem neki könyvrecenziót írni, Szöllősi Mátyás „Simon Péter” című szépirodalmi művéről, hiszen egyfelől még mindig a könyv hatása alatt vagyok, másfelől pedig még mindig nem tudom, hogyan fogalmazzam meg azt amit én „megértettem” a könyvből és ami számomra fontos vagy értékes volt benne. Bevallom, nagyon tetszett a könyv és hamar kiolvastam, csakhogy miután elolvastam az utolsó oldalát is, valahogy úgy éreztem, hogy itt még nem érhet véget a „történet”. Hiányérzetem volt, hiszen végig azt reméltem, hogy a regény végére össze fognak állni a különböző történetek és egy kerek egészet fognak alkotni. Hát ez nem így történt. Azonban mielőtt egyáltalán neki kezdtem volna az olvasásnak, sokáig nézegettem a könyv borítóját és címét. Én a címe alapján egyből a bibliai Simon Péterre gondoltam, akit Jézus elhívott tanítványának, aki őt a kereszthalál előtt háromszor is megtagadta, Jézus azonban feltámadása után neki jelent meg és bízta rá a pásztori tisztet. Nehezen tudtam elvonatkoztatni ettől az asszociációtól, végig kerestem a párhuzat a bibliai Simon Péter és a regényi Simon Péter között. De sajnos alig találtam párhuzamot köztük. Mégis, a legfontosabb párhuzam, amit én kettőjük között találtam, az a csüggedés, a gyermeki kíváncsiság és a szeretetreméltó emberi esendőség. A bibliai Simon Péter csak Jézus […]

Szemben önmagunkkal – Szabó Imola laudációja az Arcok című kiállítás kapcsán

Egy kisfiú szemébe néztem órákon át. Sárga pulóverén a kosz bolyhokba tapadva. Zsebében egy zacskó, melegítőnadrágos combján a keze. Körme alatt csonka holdívben a piszok, és csak ül, szemben velem, egy elárvult ház lépcsőjén. Lakó. Az otthontalanság bérlője. Percekig elkerültem a tekintetét, zavarba ejtett a keserű huncutsága. Inkább a kép színeibe vesztem bele, betűket kerestem, formákat, hátha megmentenek a szembesüléstől. A kerek arc félénk, de csintalan, és megrázóan őszinte tekintetétől. Nem ez volt az első Szöllősi Mátyás kép, amiben ezt a megrázóan szép és furcsa elegyet láttam. Ahogy a nyomornegyed közepén is a boldogság ismeretlen és meglepő vonásait rögzíti. Ahogy egy csapat kölyök meg meri mutatni neki, hogy a gyermekiség nem az élethelyzettől függ, és szakadt szandálban is lehet teli mosollyal szaladni az udvar felé. Hogy a megdőlt vályogházban is gyengédséggel öleli az anya a csecsemőjét. A képeit nézve kicsit elszégyellem magam. Én feleennyire sem vagyok kíváncsi, és negyedennyire sem tudok ilyen levegőszerűen rögzíteni. Nem félni az emberektől. Nem zavarba jönni a közelségtől. Nem felszínesen kérdezni, ahogy a Budapest Katalógusban teszi időről-időre. Nem szánni, hanem együttérezni. Pont olyan távolról, ahonnan még látni lehet. Belátni az emberi ismeretlent. Újra és újra úgy indulni el egy idegen mozdulat felé, hogy tényleg érdekeljen […]