Elképzelt beteg – Pataky Adrienn az Állapotokról

Szöllősi Mátyás második kötete nagy vonalakban az első könyv, az Aktív kór­terem költői atti­tűdjét követi: szerke­zete és témái hason­lóak, egyes szöve­gek tovább is élnek az Állapotokban.

Csillaghullás – Balajthy Ágnes írása a Váltóáramról

Ígérhet-e az ég tisztasága megbékélést? Munkálkodik-e bármilyen rendezőelv a minket körülvevő világban, vagy minden történés vak és értelmetlen, akár egy csillag megsemmisülése? Az élet eme közhelyszerű, mégis kínzó kérdéseit Szöllősi Mátyás remek kötete az olvasás kérdéseivé is átfordítja. A valódi Betelgeuse ma még látható az éjszakai égbolton, de ahogy a figyelmeztetés időről időre a hírekben is felbukkan, robbanása már a közeljövőben bekövetkezhet. Az eddig elsősorban lírikusként ismert Szöllősi Mátyás 2016-ban prózaíróként is bemutatkozott. Friss novelláskötete, a Váltóáram kilenc elbeszélést tartalmaz – főszereplőik fiatal, életközépi válsághoz érő, vagy épp idősödő férfiak, történetük között az képezi a legfontosabb közös pontot, hogy mind azokban az elképzelt közeljövőbe helyezett hetekben játszódnak, amikor az Orion egyik csillaga, a Betelgeuse felrobban. Az éjszakai égbolton elömlő fehér fény (melynek vizuális élményéből a sejtelmes szépségű borító is visszaad valamit), a hétköznapok rendjét megszakító, mindenkit megbabonázó csillagászati jelenség különös, nehezen meghatározható atmoszférát kölcsönöz a Szöllősi-szövegek elbeszélt világának. Hisz a fellobbanó égitest motívuma mind az olvasóban, mind a novellaszereplőkben olyan asszociációkat hív elő, melyek nehezen összesimíthatóak: ragyogása hirdetheti az örömhírt – gondoljunk a betlehemi kisded születésére –, de egyúttal a végítélet megállíthatatlan közeledtét is jelezheti. A rendkívül koherens kötetben a már-már novellafüzérré összeálló szövegeket hol az én-elbeszélés, hol ennek egy […]

Nyerges Gábor Ádám: Egyre kijjebb, egyre beljebb

„Nincs egyetlen értelmes érzés / mi felhívná magára a figyelmet” – így nyitja Szöllősi Mátyás Inopia című versét. A megállapítás azonban, ha a kötetegészre (vissza)olvassuk, legfeljebb amolyan fordított ars poeticaként volna értelmezhető, elvégre az 1984-ben született költő új, Állapotok című kötetének tétje mintha éppen valahol ekörül rejlene.

B. Kiss Mátyás: Csillagjóslás

Váltóáram akkor keletkezik, ha az elektromos feszültséggel töltött részecskék haladásának iránya és intenzitása periodikusan váltakozik. Hasonló folyamat játszódik le Szöllősi Mátyás novelláiban is: az elbeszélés intenzitásának váltakozása teremti meg a prózanyelv ritmusát. Ugyanakkor a történetmondás irányának váltakozása mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen a narratív struktúrák linearitásának megbontása majdnem mindegyik szövegben tetten érhető. A kötet játszik az olvasóval, olykor félre is vezeti, az idősíkok néha egymásba csúsznak, gyakoriak az elhallgatások, a visszautalások és az utólagos magyarázatok. Ebben az írói világban még a narrátor sem lehet biztos a dolgában – sőt, talán épp az ő helyzete a legbizonytalanabb. A Váltóáramban sajátos kötetkompozíciós elvek érvényesülnek, a történetek ugyanis egy közös motívumhálón rendeződnek el. Némi megszorítással az is elmondható, hogy közös tér- és időviszonyok között játszódnak le. Mintha csak egy darabokra tört nagyregény fejezeteit olvasnánk. Egyelőre azonban kénytelen vagyok megmaradni a ciklus műfajmegjelölés mellett, még akkor is, ha kissé pontatlannak érzem. Egy nyugtalanító kérdés azonban így is megválaszolatlan marad: az egyes darabokat összefűző motívumrendszer mint koherenciaképző megoldás vajon utólagos beavatkozás eredménye, vagy az előzetes alkotói koncepció része? Néhány novella a közös motívumok nélkül is lezárt műegész lehetne (Reggeltől reggelig; Irány észak; Hajsza), ezért feltehető, hogy első szövegváltozataik még a kötetkompozíciótól függetlenül keletkeztek. […]