Szabadulás – részlet

Szinte teljesen sötét volt már az ég, mikor kiléptem a nagy, kovácsoltvas kapun. Szemerkélt az eső, és éreztem, ahogy a tarkómra hullnak a cseppek. Szűrt, sárga fényben ázott az utca és hűvös volt minden, a gyomrom környékét kivéve. Az elszívott cigaretták íze, az a kesernyés háttérzaj a számban egyre jobban izgatta a torkomat. Föl-fölvillant az a festmény a falon, és a különféle tárgyak, amiket az irodában láttam. Fekete arca is, de közben a hangját képtelen voltam felidézni. A szavai ugyan ott kavarogtak a fejemben, de ijesztő volt, hogy nem az zavar, amit mondott, hanem hogy nem tudom visszaidézni a hangja tónusát. Azt sem tudtam, magas-e vagy mély. És így azt éreztem, hogy képtelen vagyok bármit, legfőképp nemet mondani, mintha nem tudnám, kihez beszélek. Zavart a seb a számban. Kiegyenesedve a gyomrom is fájt, és olyan ürességérzet lepett el, mintha túl lettem volna mindazon, ami miatt émelyegtem. Kijjebb húzódtam, hogy ha már esik, akkor élvezhessem, ahogy lassan szétoszlik az arcomon a könnyű permet.