Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én. A különleges kifejezés az ő esetében nem újdonság, főleg azoknak, akik rendszeresen hallgatják az orosz zongoraművészt, a rendhagyóra viszont érdemes alaposabban kitérni az est kapcsán. Egyetlen kivétellel, aki a norvég Grieg volt, csakis orosz szerzők művei hangzottak el, a koncert anyaga a 19. és a múlt század orosz zenéjének leginkább apró, finom momentumaiból állt össze.

Berezovszkij_zak_szollosi_5

Már korábban, például amikor a transzcendens etűdöket hallottam Berezovszkij előadásában, vagy amikor Schubertet játszott, az volt az érzésem a koncert közben, mintha ott is „csak” gyakorolna, úgy értve, hogy minden egyes alkalommal kitűnt, fellépés közben is milyen alaposan vizsgálja magát, a mozdulatait, hogyan is nyúljon a következő darabhoz, mi is a lényeges abban. Ezen az estén a kiválasztott művek pedig még inkább alátámasztották ezt az érzést, ugyanis nem a monumentális alkotásokról szólt a koncert, hanem olyan – terjedelmükben vagy szerkezetükben nem annyira feltűnő, de mélységükben nagyon is meghatározó, a zongoristát jelentős kihívások elé állító – daraboknak lehettünk fültanúi, mint Balakirev b-moll scherzo-ja, és b-moll noktürnje, Rahmanyinovtól az (op. 16.) 6 Moment Musicaux, Szkrjabin 2 Poémája, Sztravinszkij Petruskájának zongoraátirata, vagy épp Ljadov 4 prelűdje. Hamisítatlan orosz estében volt részünk tehát. A darabok mögött persze ott lappang néhány nagy szerző munkássága, elég csak Chopinre gondolni a noktürn, vagy Ljadov mazurkája kapcsán. Berezovszkij ezekkel a darabokkal olyan színeket, tájakat, (élet)érzéseket mutatott meg igen határozottan, melyek azok számára is nagyon sokat adhattak, akik nem jártak mondjuk az Urálon túl.

Berezovszkij_zak_szollosi_4

Nem mehetek el azonban amellett, hogy én magam jártam, és azt a fajta lassúságot, türelmet, melyet az ott tartózkodás, a megértésre való törekvés, vagy pusztán a távolságok megtétele jelentett, kibontakoztatta ez a zenei szövet is. Mindig különös érzés rádöbbenni koncert közben – amikor már magát a zenét halljuk, és nem csak a műsorfüzetből kiolvasva konstatáljuk, hogy igen, ezek vagy azok jönnek majd egymás után –, hogy fokozatosan értelmet nyer, és funkciót kap, hogy miért pont az a mű következik a sorban. Mikor egy olyan folytonosság alakul ki, mely (önálló) gondolkodásra sarkallja az embert. Eszembe jutott a zongorajáték hallgatása közben egy beszélgetés, amelynek épp az egyik oroszországi tartózkodásom alatt voltam részese, mikor is egy fiatal útitárs megkérdezte tőlem, miért a klasszikus zene, s hogy hogyan vagyok képes végighallgatni ilyen hosszú, nehéz és ismeretlen dolgokat. Talán az akkori válaszom is hosszú volt, de a lényege az, most már tudom, hogy zenehallgatás közben a türelem az egyik legfontosabb, amit gyakorolni, alkalmazni kell. Mert – például a huszadik századi orosz zene esetében – nem lesznek azonnal nyilvánvalóak, egyértelműek a dolgok, s nem feltétlenül ér olyan élmény záros határidőn belül, mely arra késztet, hogy maradjunk, és hallgassuk az adott művet tovább és tovább.

Berezovszkij_zak_szollosi_7

Amikor Berezovszkij a Petruskát játszotta, egy pár percig ezt éreztem a hallgatóságon. Voltak, aki feszengtek, mozgolódtak, látszott, hogy eleinte nem egyértelmű, mi történik, mit is hallunk valójában – egy hölgy például megkérdezte édesanyámat, aki szintén ott volt a koncerten, hogy akkor most a zongorista improvizál? –, s a végén aztán mégis csak kitisztult az egész. És pont ezért csodálatos a koncertélmény, hogy ott, élőben történik minden, válik fokozatosan érthetővé egy kompozíció, anélkül, hogy idő előtt, még az igazi élmény átélése előtt nemet mondhatnánk rá. Berezovszkij előadásmódjában benne volt a zenekari textúra is: kiérződtek, kihallatszottak a különféle hangszerek, melyek az eredeti balettzene létrehozásában szerepet játszanak, és a legtöbb momentum nagyon is meglepő volt, hiszen a darabok valóban nem a leggyakrabban műsorra tűzött alkotások közé tartoznak. Berezovszkij játékát egyébként figyelni is nagyszerű élmény. Nem csak azért, mert önmagában meghatározó jelenség, nagyon szuggesztív, erős kisugárzású zongorista, de az önvizsgálat mellett hozzátartozik a rendkívüli poétikusság, elemi virtuozitás, könnyedség, egyfajta lazaság. Hogy nem mindig tökéletes, és hogy nem is retten meg attól, ha nem az.

Berezovszkij_zak_szollosi_8

 

A koncert programja: Balakirev: 2 mazurka, b-moll scherzo, (szkercó) b-moll noktürn, Islamey, (Iszlamej), Rahmanyinov: 6 Moment Musicaux), op. 16 ( 2, 3, 4, 5, 6), Ljadov: Barkarolla, Mazurka, 4 prelűd,, Szkrjabin: 3 etűd (op. 42), 3 etűd (op. 65), 2 Poéma, Sztravinszkij: Petruska

Ráadás: Grieg: Lírikus darabok (részlet), Csajkovszkij: Évszakok (részlet)