Dec 14

Szégyenlős álmok

Szégyenlős álmok

1

Az ajtófélfának dőlve röhögött, mint egy ostoba kölyök
– hiába hogy közel negyven volt már, kurvákkal a háta mögött
és az ölében. Vérágas szemekkel pásztázta a szobát, hogy áldozatot
találjon legalább egy mondat erejéig, ami azonnal megaláz, elsősorban
téged. Pedig csak a saját szomorúságát és gyávaságát nem érti, téved.
Ott állt tehát, nevetett, amíg te, nyomorult hétéves, mozgattad
a kezedet a papíron, hogy az első szószerkezetet leírd, ami talán az volt,
amit ő elsősorban magának beszélt. Mindig te vagy a célpont, de ő maga
a cél, s már az arcél egyetlen moccanása is azonnali jele,
hogy a csalódása hirtelen jelöli ki a bűnöst, aki ezen az estén
csakis te lehetsz. Gyenge vagy és védtelen. Nincs sok tapasztalatod
a gyűlölet terén. Így semmi gondolat vagy vélemény, csupán egy szorítás
belül. Gyorsan nő, a mellkasod feszül, amit egy lélegzetvétel még
enyhíteni képes, amíg ismét rád nem vetül a szem, a véres. Úgy látod, forog.
És mindig egy irányba néz. Mintha egyfolytában követné, hogy merre mész.
Pedig nem is menekülsz, bár jó volna már. A szoba minden éle összezár,
s egész lényed csak várakozni képes. Majd újabb szavak, akár a kövek,
rakódnak a könnyek helyett, ismerős és mégis ismeretlen minden kép
és mozdulat, s csak azt érzed, hogy fogva tart. Aztán jön, ő maga,
akár a rémület, és egyetlen ütéssel mintha kifordítva szülne meg.
Hogy kifordított legyél, szegény. Egy elnémított ellenvélemény.

About the Author:


Sorry, the comment form is closed at this time.