A művek sikerének egyik kulcsa – esetemben, mint olvasó esetében is – a megélhetőségük. Ismerős szenvedések, szituációk. Temetés, szerelem. Indulás, érkezés. És sorolhatnám, de úgy vélem, felesleges, mindenki megteheti magában. Ilyen közhelyessé kopott fogalmak kapnak új erőre Szöllősi „mikromágiájával”, ha szabad így fogalmaznom. Nem a költészetének mértékére akarok így utalni, hanem a módszerre, amely korántsem működik mindenkinél – nála igen.
Lázasan a külvilág nem tűnik igazinak. Valahogy nem elég eleven a kép. Az egyetlen valóság a lüktetés az erekben, a fájdalom, meg a gyengeség. „Az automatizmus inkább – /ami eddig olyan természetes volt – /először elgondolásra késztet” (Morbus insanabilis).
Ugyan a betegség Szöllősi Mátyás Állapotok című kötetében nem központi téma, az ebből kialakult látásmódot mindenképpen meg kell vizsgálnunk a szövegek értelmezésekor. Az összes versben felfedezhetjük ennek nyomait, sajátos hangulatát.
