Kolozsi Orsolya: Szöllősi Mátyás versei a szabadság mibenlétét kutatják

„Elindulsz úgy, hogy itt maradni minden” – olvasható Szöllősi Mátyás legújabb, Szabad című verseskötetének hátsó borítóján. A biztonságot jelentő maradásból az elindulás bizonytalanságába lépni nagy kockázat, az is lehet, hogy veszteség. Viszont muszáj néha akkor is elindulni, ha nehéz. Muszáj helyet változtatni ahhoz, hogy más perspektívából tekinthessünk a megszokottra, a régire. Magunk mögött kell hagynunk, hogy értékelni és érteni tudjuk. Bátorság kell az induláshoz, mely a szabadság lehetőségét teremti meg. A szerző legújabb kötete is elindulásra hív: hétköznapi fogalmaink felülbírálatára, egyszerű, közhellyé koptatott szavaink és kifejezéseink jelentésének átgondolására, és elmélyült, lassú olvasásra. Bár Szöllősi Mátyás az utóbbi években prózakötetekkel jelentkezett (a 2017-es Váltóáram című elbeszéléskötete elnyerte a Margó-díjat), pályája versekkel indult (Aktív kórterem; Állapotok – negyvenöt töredék), és legújabb könyvében újra a lírikus lép elénk a prózaíró-költő-fotográfus nagyon szorosan összetartozó hármasából. A kötet az elmúlt tizenöt év terméséből válogat, valamint új verseket is tartalmaz, és csakúgy, mint a megelőzőek, ez is gyönyörű könyvtárgy, jó kézbe venni már akkor, mikor a benne olvasható szövegeket még nem is ismerjük. A szerző saját fotóját felhasználó borító lenyűgöző: hatalmas fenyveserdő közepén, a hegyek között aprócska ház, a fák teteje pedig ködbe, homályba vész. A magával ragadó kép a címmel összeolvasva még több jelentéssel gazdagodik, […]

Régóta érdekel, mi mozgolódik az emberek lelkében – interjú a Margó-díj jelölés kapcsán

A novelláskötet egyik legfontosabb motívuma az Orion felrobbant csillaga, viszont a Váltóáramot olvasva gyakran az volt az érzésem, mintha a te elbeszélőd hátat fordított volna ennek a grandiózus jelenségnek, és helyette inkább a fénylő eget bámuló embereket vizslatná. Ez a kép aztán meg is jelent az egyik novellában, ahol azt írod, hogy „Amúgy is sokkal izgalmasabb figyelni, ahogy az emberek kémlelik a foltot. Ahogy értetlen, tompa arccal bámulnak, mint a kirakati bábuk”. A nagyszabású és káprázatos helyett miért érdekelt jobban a hétköznapi?