A művek sikerének egyik kulcsa – esetemben, mint olvasó esetében is – a megélhetőségük. Ismerős szenvedések, szituációk. Temetés, szerelem. Indulás, érkezés. És sorolhatnám, de úgy vélem, felesleges, mindenki megteheti magában. Ilyen közhelyessé kopott fogalmak kapnak új erőre Szöllősi „mikromágiájával”, ha szabad így fogalmaznom. Nem a költészetének mértékére akarok így utalni, hanem a módszerre, amely korántsem működik mindenkinél – nála igen.
„Elindulsz úgy, hogy itt maradni minden” – olvasható Szöllősi Mátyás legújabb, Szabad című verseskötetének hátsó borítóján. A biztonságot jelentő maradásból az elindulás bizonytalanságába lépni nagy kockázat, az is lehet, hogy veszteség. Viszont muszáj néha akkor is elindulni, ha nehéz. Muszáj helyet változtatni ahhoz, hogy más perspektívából tekinthessünk a megszokottra, a régire. Magunk mögött kell hagynunk, hogy értékelni és érteni tudjuk. Bátorság kell az induláshoz, mely a szabadság lehetőségét teremti meg. A szerző legújabb kötete is elindulásra hív: hétköznapi fogalmaink felülbírálatára, egyszerű, közhellyé koptatott szavaink és kifejezéseink jelentésének átgondolására, és elmélyült, lassú olvasásra. Bár Szöllősi Mátyás az utóbbi években prózakötetekkel jelentkezett (a 2017-es Váltóáram című elbeszéléskötete elnyerte a Margó-díjat), pályája versekkel indult (Aktív kórterem; Állapotok – negyvenöt töredék), és legújabb könyvében újra a lírikus lép elénk a prózaíró-költő-fotográfus nagyon szorosan összetartozó hármasából. A kötet az elmúlt tizenöt év terméséből válogat, valamint új verseket is tartalmaz, és csakúgy, mint a megelőzőek, ez is gyönyörű könyvtárgy, jó kézbe venni már akkor, mikor a benne olvasható szövegeket még nem is ismerjük. A szerző saját fotóját felhasználó borító lenyűgöző: hatalmas fenyveserdő közepén, a hegyek között aprócska ház, a fák teteje pedig ködbe, homályba vész. A magával ragadó kép a címmel összeolvasva még több jelentéssel gazdagodik, […]
Nem nehéz észrevenni a Szöllősi-lírában (de a Szöllősi-prózában, különösen a Váltóáramban) a kései József Attila-versek egzisztencialista kérdéseinek ihletett továbbgondolását. (És talán az ilyen kérdések iránti szenvedélyes nyitottság különbözteti meg Szöllősit leginkább a kortársaitól.)
