Megismerkedésünk idején Szöllősi Mátyás Mészölyt olvasott, s miután látta örömem, még hozzátette, neki Mészöly az a szerző, akihez időről időre muszáj visszatérnie. Ekkor még nem ismertem Szöllősi prózáját, de szinte biztos voltam benne, hogy jó szövegeket írhat, hogy aki az olvasmányai megválasztásában igényes tud lenni, nyilván íróként is az. Aztán elolvastam a Váltóáram című novelláskötetét, minek köszönhetően beigazolódott a sejtésem. Most, egy évre rá pedig megjelent a Simon Péter című regénye, amely nyelvi kvalitásai és témája miatt arra ösztönöz, hogy írjak róla.

Ahogy az a fülszövegből is kiderül, a főhős élete fordulópontján annak rendje-módja szerint megérkezik a dantei nagy sötét erdőbe, számot vet addigi életével, minden gondolatával, szavával, cselekedetével és mulasztásával. Mint tudjuk, a számvetés, önértelmezés általában akkor veszi kezdetét, amikor felborul a megszokott rend, megkérdőjeleződnek az egyéni lét fundamentumai. Első lépése pedig az, hogy önnön létezésünkre, lényegünkre kérdezünk rá. Ki az a Simon? – teheti fel a kérdést a regény főszereplője. Illetve sokkal inkább így: Simon Simon-e valójában, vagy valaki más?
A válasz meglelésének tétjét tovább növelhetik a külső hatások, a társadalom felől érkező kényszerek, elvárások, jelzések, vagy épp a szociális deficit tapasztalata. Éppen ezért a mű fontos kulisszája a menekültválság, annak jelenléte a közbeszédben és a hozzá fűződő nagyvárosi tapasztalatok. Mindjárt az első jelenetben egy idős nő és férfi lépcsőházi vitájába csöppenünk, ahol a jelenséggel kapcsolatos két markánsan eltérő, a magyar közvélekedést uraló nézőpont ütközik. Olyan érvek és ellenérvek hangoznak el, amiket az elmúlt évek során már milliószor hallhattunk, és amelyek mégsem vittek bennünket közelebb valamiféle adekvát megoldáshoz. A későbbi fejezetekben megjelenik a budapesti Keleti pályaudvarnál spontán kialakult sátortábor is, mint a magyar közelmúlt „emblémája”, amely egyébként az utóbbi időszakban több alkotásban felsejlik (például Mundruczó Kornél Jupiter holdja című filmjében, vagy Balázs Attila legutóbbi regényében, a Szökés a bolhacirkuszból címűben).
Simonnál a rend felborulásáért két esemény felel. Az egyik, hogy elveszíti feleségét, Sárát. E tragédia miatt választja a diakónusi hivatást, ám hite nem bizonyul szilárdabbnak a benne lakozó bűntudatnál. A másik esemény betegen felbukkanó, hosszú ideje nem látott édesapja vallomása, miszerint évtizedekkel korábban megcsalta Simon édesanyját és a házasságtörésből gyermek is született, akit Péternek hívnak.
Mint később kiderül, Pétert amolyan alteregónak kell tekintenünk – Simon a történet előrehaladtával, végigjárva a megtisztulás rögös útját Péterré válik, és ebből az átalakulásból tisztán kiviláglik a bibliai utalás. Az olvasónak eszébe juthat a bibliai Simon megtéréstörténete, ahogyan Jézus meghívta őt apostolai közé. Ez a meghívás nemcsak névváltozással, hanem jellemfejlődéssel is járt: az ingatag Simonból az egyház alapja, kősziklája, Péter lett. Ugyanígy válik Szöllősi főszereplője határozott jellemmé, olyanná, aki a nyilvánosság előtt képes felvállalni bűnét, azt hogy megölte súlyos beteg feleségét, így akarva megszabadítani őt a további szenvedéstől.
A szerző tudja jól, hogy a megtisztulás – és bizonyos esetekben a bűnelkövetés is – egy másfajta tudatállapotot feltételez. Csak hogy egy egyszerű példát említsek, az aszkétizmus célja is ennek a módosult tudatállapotnak az előidézése. Ezért van, hogy a regénybéli Simon akkor kerül a leginkább közel önmagához, amikor tudattalanul cselekszik, illetve ha álomszerű valóságtartományokban jár. Előbbire jó példa, amikor gondolkodás nélkül siet az epilepsziás rohamtól vonagló menekült lány segítségére a pályaudvarhoz közeli aluljáróban, utóbbit pedig a mű két legerősebb fejezete szemlélteti jól: Simon útja a befagyott tó jegén a kápolnához, illetve a már-már szürreális látogatása a vak nőnél.
Az említett epizódok közül a főhős „zarándoklatával”, tavi sétájával foglalkoznék behatóbban, mert úgy gondolom, ez mutatja be leginkább a vezeklés és a megtisztulás folyamatát. (E fejezet atmoszférája bennem egyébként Franz Kafka A kastély című regényének kezdőképeit idézte fel, s talán ezért is oly kedves számomra.) Simon püspöki utasításra utazik el az ország északi részére, hogy felkeresse azt az embert, aki „sokkal tisztábban lát”, „[n]em köti annyi adminisztráció, ügyes-bajos teendő” és választ adhat a dilemmáira. Már a megérkezése, találkozása a tűzfoltos arcú fiúval is álomszerű, opálos, mindazonáltal utalásokban gazdag. A fiútól tudhatjuk meg, hogy az ember, akit Simon keres, a távoli kápolnában várja őt, ott, ahol a keresztelőket tartják. Innen már szinte biztosan tudható, hogy az átkelés a befagyott tó jegén a diakónus számára a megkeresztelkedés lehetőségét hordozza – be is szakad alatta a jég beteljesítve e szakrális aktust, hogy azután egy hagymázas álomban találja magát. Találkozását a férfival kétféleképpen értelmezhetjük. Az egyik lehetőség, hogy Simon a teremtőjével beszélget – ez olvasható ki a szabad akaratról szóló diskurzusból, illetve abból, ahogy a diakónusban tudatosul, minden helyzetben bábként cselekszik, tettei okát ő maga nem ismeri igazán. A másik értelmezés szerint Simonnak sikerül önmagával szembenézni, saját lénye veleéig (Péterig) leásnia az utazásnak köszönhetően.

Egy biztos, hogy mentesül mindazoktól a gátaktól, amelyek a bűnbánat, a megtisztulás lehetőségének útjába álltak. Épp emiatt a következő fejezet nyitómondatát a regény egyik tételmondatának tartom: „Simon a mentesítő járatok egyikével jutott vissza végül a fővárosba.” Talán nem tekintik erőltetett belemagyarázásnak, ha azt írom, hogy Simon próbálkozásai, válaszkeresése, valós és átvitt értelmű útjai a valódi mentesítő járatok. Föloldozzák, mentesítik őt a bűntől.
A regény egy szintén emblematikus jelenettel zárul, egy belvárosi tüntetésen találja magát az olvasó. Azt nem sikerül pontosan kikövetkeztetni, hogy az egybegyűltek mi ellen tüntetnek, de nem is lényeges mindez. Sokkal fontosabb ennél, hogy Simon a vezeklés útjának végére ér, a pódiumon állva nyilvánosan is bevallhatja bűnét. S hogy mi lesz ennek a következménye? A történetet innen az olvasói fantázia írja tovább.
Szöllősi Mátyás regénye érzékletes képekkel teletűzdelt, pontos mondatokból összeszerkesztett utaztató próza, amely nemcsak a főhőséről árul el sokat, hanem önmagunkról is. Ám az itt feltáruló tapasztalatok nem feltétlenül hízelgőek. Ez azonban ne tántorítson el bennünket attól, hogy elolvassuk a Simon Pétert.

Megjelent a Családi körben, 2018. november 29-én.