Dráma három tételben

“Csak egytől félek: hogy kínomra méltatlan vagyok.”

(Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij)

szereplők

Lajos

Kitty

Ági

Anna

Ádám

Éva

Károly

Gabika

Mariann

András

Füredi

Férfi I

Férfi II

Első felvonás

első kép

Waldstein, 1. tétel

Tágas szobát látunk, benne dívány, bal oldalon zongora egy nagy pokróccal letakarva úgy, hogy még a lábai sem látszanak ki, szinte háttal, valamint középen dohányzóasztal – a dohányzás egyébként is szinte folyamatos. Hátul könyvszekrény, rajta könyvek, jobb oldalon a bejárati ajtó, bal oldalon szekrény, mellette két ajtó nyílik; egyik a fürdőszobába, a másik a konyhába. A szoba berendezése egyébként meglehetősen igényes, bár kissé rendetlen; körbe fabútorok, az egyik polcon hifi-rendszer, cd-k, néhány könyv szétdobálva, csikkek az asztalon, a földön, papírlapok összevisszaságban. A szemközti falon óra, mely kezdéskor háromnegyed tizenkettőt mutat. A hátul lévő ablakon fény szűrődik be, de nem túl sok, a helyiség alapvetően homályos. Lajos az egyik fotelben ül, közvetlenül a bejárati ajtónál, látszik, hogy nemrég ébredt, kissé zilált. Míg szól a zene, ő az alatt is a kagylóba beszél, de ezt nem halljuk, csak látjuk, ahogy gesztikulál, dohányzik. Mellette fogas, állólámpa, ami nem világít, egy kis éjjeliszekrényen telefon

Lajos

…Teljesen össze vagyok zavarodva.

Eddig a zenéről azt hittem mindig,

Hogy valami felszabadító élvezet,

Kikapcsolódás, egy más világ tüze,

ami mindenféleképpen bennem ég,

Akárhogy is alakulnak a dolgok.

Azt hiszem, ostoba voltam, mikor

Azt hittem, hogy ezt nem veheti el

Senki. Hogy mindig megmarad,

Hogy mindig lesz egy védmű, ami eltaszít

Mindent, ami épp nem kívánatos –

De ennek vége; hidd el, vége van.

Én mindig a világban kerestem a hibát,

De az az igazság… sosem találtam

Meg egyértelműen, mi is zavar. (Hallgat, majd enyhén nevetve)

Igen, igazad van. Az is lehet,

Hogy pusztán bennem a hiba, és

Egyáltalán nem is a külvilágban.

Hogy én vagyok valami anomália,

És minden, amit képzeltem, nem is

A valóság, csak a képzeletemnek

Valami… csökevénye, valami,

Ami valójában nem létezik.

De ha az ember erre rá is ébred,

Akkor is nehéz elfogadni így, ahogy van. (HallgatallgatHallgat)

Már kizárólag csak tanítok.

Bár ezt annak nem szabadna nevezni….

De ebbe most ne menjünk bele, hosszú,

És túl sokan zaklatnak ezzel. (Hallgat)

Igen, jól gondolod, igen.

Ez hogy jutott eszedbe most?

Csinos, igen… nagyon csinos. (Kivár) Húsz… talán. (Hallgat)

Miből gondolod, hogy…

Hogy szeretem-e? Ez most miért kérdezed?

Szünet, majd kissé ingerültebben

Most mondd meg, mit csináljak, hogyha csak

Ebből van pénz? Egy fillért se fizettek.

Legalább csinálják meg azt a kurva bemutatót,

Ahova elvihetek valakit

És jól bezabálunk a fogadáson. (Hallgat)

Ne viccelj… attól nem kell tartani,

A körítés meglesz, csak hát a tartalom…

Szarok rá!

A világ egyértelműen kezd távolodni

Tőlem, bár sosem volt közel, de mégis,

Talán megvolt az az illúzió,

Hogy néhány dologhoz van még közöm,

De aztán napok alatt kiderült,

Hogy ez is egyértelmű tévedés.

Egykor azt hittem, hogy hozzád is van közöm…

Az is eleve tévedés volt? (Hallgat)

Most már megfontolt vagy és kimért. De így jó,

Csak így természetes – nem várhatok mást.

Szünet

Tegnap, vagy tegnapelőtt. Nem tudom.

Fáj a fejem, a fülem, nem vagyok jól. (Hallgat)

Talán úgy három hete tart.

Egy reggel kezdődött el az egész.

A fontos dolgok mindig ébredés után

Jönnek… a számvetés, felismerés,

Az összegzés az éjszaka után.

Tényleg mintha egy egészen más világba léptem

Volna, annyira idegen… vagy ismeretlen

Lett minden, a legmegszokottabb tárgyak is.

Mozgolódik a fotelben, majd föláll, tétovázik, aztán visszaül, elnyomja a cigarettát

És egyáltalán nem vagyok nyugodt,

Ahogy telik az idő, semmi javulás,

Csak naponta rakódik lejjebb az egész. (Hallgat, majd más hangon)

Úgy egy hónapja jutottál eszembe

Először. Pontosabban; megfigyeltem

Magamon, hogy valami egyértelműen hiányzik.

Azt nem tudom, hogy te hiányzol-e,

Ez, igazából, csakis úgy derülne ki,

Ha érezném azt, hogy közel vagy – vagy közel lehetsz. (Nevetve)

Leginkább persze én hiányzom önmagamnak,

De ez már nem az a hiány, amit

Kitölthetek, ugye? – amit pótolni tudnék…

Szünet

Tegnap leszálltam itt a villamosról,

Céltalanul sétáltam a körúton.

Egy nő mehetett el a közelemben,

Mert megéreztem azt az illatot,

Ami úgy hozott vissza téged egy

Pillanat alatt, minthogyha sosem

Veszítettelek volna el. De persze

Azonnal éreztem, hogy igazából

Ez pontosan annak a jele, hogy

Nagyon régen elveszítettelek.

Valójában sejtettem azt, hogy visszatérsz,

Persze… nem tudtam, pontosan mikor,

De hát mindig attól ijedünk meg leginkább,

Amiről tudjunk biztosan, hogy eljön.

Akárcsak éjszaka az utcán,

Mikor egy sötét kapualjhoz érünk.

A várakozás és az izgalom… majd

Valaki hirtelen kiugrik a sötétből.

Egy pillanat alatt ízetlen lett az étel,

A levegő meg kormosabb, nehéz.

Hetekig nem tudtam, hogy mi is ez,

Csak akkor döbbentem rá, amikor

Felhívtál. (Hallgat) Miért… de tényleg, miért? (Mentegetőzve)

Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz.

Szünet

Beethoven ötvenévesen már teljesen

Süket volt – tudtad ezt? Semmit se hallott.

Én lassan megőrülök a saját

Szuszogásomtól éjszaka, ahogy veszem

A levegőt, a lüktetés, ahogy

Monoton működik a szervezet,

Egyszerűen… idegesít.

Ő meg semmit se hallott, szusszanást se…

És… (Nevetve) nemcsak ez a különbség közöttünk.

Szünet

Már az önáltatás se működik,

Pedig, bevallom, próbálkoztam én is,

Persze… hogy jól működnek még a dolgok,

Hogy én is jól működöm biztosan.

De nem hogy jól működöm, nem is működöm.

Nem, nem vagyok kétségbeesve, inkább

Azt mondanám, hogy…

Meglepetten, nevetve kérdezi

Miért akarod, hogy róla beszéljek?

Mi ez a mániád,

Hogy folyton róla akarsz hallani?

Megszólal a csengő, Lajos fölnéz

Hány óra van?

Várj…

Lerakja a kagylót a készülék mellé, föláll, megigazítja magát, elkezd összepakolni, néhány könyvet összerak, felszed egy-két papírt kapkodva, majd ajtót nyit óvatosan. Ági lép be, sietve, eléggé megviselt arccal, beljebb jön, nem szól, csak körbenéz, néhány másodperc csönd

Ági

Mondd, mit műveltél megint tegnap este?

Kissé téblábol, bugyuta mosoly

Lajos

Először is, szia…

Ági (Lerakja a csomagot)

Ne légy cinikus, azt nem szeretem!

Mi lenne, ha egyszer normálisan,

Emberhez méltó módon, és azonnal

Felelnél arra, amit kérdezek?

Lajosra néz, majd leveszi a kabátját, felakasztja

Amikor anyánál beléptem a lakásba

Tegnap, valami olyasféle döbbenet ült

A szemében, hogy én magam se mertem

Szólni sokáig. Aztán persze egyből

Láttam, hogy baj van, és éreztem azt is,

Hogy feltehetőleg veled. Rohantam,

Mert megkért, hogy föltétlenül legyek ott,

De… mire odaértem, már csak őt találtam.

No meg, Andrást és Mariannt.

Azonnal tudtam; néhány perce csak,

Hogy elmentél, de ő egy szót se szólt,

Csak a feszültség volt tapintható.

Lajos (nevetve)

Azért jöttél, hogy ezt közöld velem?

Ági

Azért jöttem, hogy megtudjam, mi volt.

Meg hogy elhozzam az ebédedet.

Tessék, mindent megtalálsz a csomagban.

Elkezdi összeszedni a csikkeket

Lajos

Az az igazság; nincs mit mondanom.

Jól érezted, valóban arra jártam,

De hogy botrányt csináltam volna? (Elgondolkodik, majd mosolyogva) Nem hiszem.

Botrány az, ha az ember kimondja, mit érez?

Ági

Nem mindegy, hogy ki mondja ki.

Tehát bizonyos esetekben az.

És nálad egyre gyakoribbak az

Ilyen esetek. Nem csodálkozom

Azonban, ha itt körbenézek.

Lajos (színlelt értetlenséggel)

Pontosan mire gondolsz?

Ági

Te nem látod, hogy mi van körülötted?

Lajos

De látom. Pedig nem nagyon szeretném.

Körbenéz, nyújtózkodik, ásít

Hány óra is van pontosan? –

Az időérzékem kezd csődöt mondani.

Ági

Dél. Pontosan dél. Három hete mindig

Pontban délben jövök. Nem vetted észre?

Amúgy az óra ott van a falon,

Az egyetlen dolog, ami még működik itt.

Szünet, folytatja a pakolást, közben mondja

Nem tudom, mondtam-e már, de ha nem;

A holnapi az utolsó napom,

Utána megint dolgozni fogok –

Így ezentúl magadnak kell megoldanod…

Lajos

Nem baj, megoldom. Aggódni fölösleges.

Ági (ránéz, őszintén)

Egy szóval sem mondtam, hogy aggódni fogok.

Lajos fölveszi a csomagot, majd kimegy a konyhába

Ideje volna felnőni, nem gondolod?

Az, hogy te más vagy, mint mi… átlagemberek,

Az semmire sem jogosít fel!

Azt hiszem; belőled csakis egyszer

Kell kiábrándulni, és vége van.

Az, amit te csinálsz, alapvetően

Összezavarja az embereket.

Néha még engem is összezavar.

Lajos (kintről kiabál)

Nem mindig hallom, hogy miket beszélsz…

Ági

Nem baj. Legalább elmondhatom.

Az Isten szerelmére, a húgod vagyok,

De a te önfejű cinizmusoddal

Én sem tudok semmit se kezdeni.

Tudod, mikor éreztem ezt először?

Megáll. Csönd, semmi válasz

Azt hiszem, úgy tízévesek lehettünk.

Pontosabban: te két évvel idősebb.

Egyik nap, amikor az iskolában

Voltunk, hatalmas tömeg állt

Az aulában, több százan lehettek –

Nagyjából az egész iskola ott volt.

Aztán megjelent az igazgató,

És csak annyit mondott: példátlan az,

Hogy egy diák egyszerre hogy lehet

A többieknek mintakép, és ugyanakkor

Komoly, elrettentő példa is egyben. (Kivár)

A zenei eredményeidről beszélt.

A versenyekről… arról, hogy milyen

Rendkívüli tehetség lakozik

Benned, és hogy még sokra viheted.

Szünet, könyveket rak fel az asztalra

Aztán meg arról, ahogyan az egyik

Osztálytársadnak eltörted az orrát.

Nem is tudtam, hogy szégyenkezzek vagy örüljek.

Az egyik pillanatban elpirultam,

A másikban meg falfehérré vált

Az arcom. És úgy éreztem, elsüllyedek.

Aztán kiálltál azzal a vigyorral

Az arcodon, amit azóta is

Olyan jól ismerek, ha büszke vagy

Magadra… hogyha sikered van. És

Látszott, amikor a szemedbe néztem;

Rettegsz attól, hogy elveszíted ezt.

Az elszántság mellett a félelem is

Ott volt már a szemedben.

Megáll, elgondolkodik, majd leül oda, ahol korábban Lajos ült

Megijedtem!

Hiába, elrettentő példa voltál. (Cigarettát vesz el az asztalról, rágyújt)

Láttam, hogy nem vagy már gyerek. De én sem

Voltam már az, és azt hittem, megőrülök!

Ha nem lett volna bennem annyi

Tisztesség, hogy órára menjek, biztosan

Neked mentem volna, hogy kikaparjam

A szemedet.

Nem tettem. Azt hiszem, nagy hiba volt.

Az órán persze mindenki engem figyelt,

És összesúgtak a hátam mögött.

Elszállt a tisztaság és az őszinteség,

Mintha az ártatlanságom tűnt volna el,

És bűntudatom volt miattad. Érted ezt?

Szünet, semmi válasz

Mintha megfosztottál volna valamitől…

Attól, amit csakis egyszer lehet

Elveszteni. Akkor gyűlöltelek,

Ma meg már csak nevetek az egészen. (Beleszív a cigarettába)

Lajos

Az volna akkor a legjobb, ha együtt

Nevetnénk, te nem így gondolod?

Ági

Önelégült, hülye…

Feláll, a zongorához lép, megsimítja a takarót

Szóval… és ez? Mi van a zongorával?

Csönd

Hallasz? Hozzád beszélek…

Lajos

Nem használom, azért van letakarva.

Ági

Ezt meg hogy érted?

Lajos

Mondd, mit lehet ezen nem érteni?

Már nem használom, ennyi az egész.

Az ember egy darabig használ dolgokat,

Aztán egy idő után nem használja őket.

Ági

Szánalmas vagy, nem gondolod?

Pár hete ott ugráltál örömödben

Nálunk, amikor befejezted a… (Gondolkodik)

Mit is? – nem emlékszem, nem az a lényeg.

Mint majom a farkának, úgy örültél,

Most meg azt mondod; vége… nincs tovább?!

Ilyet nem lehet csak úgy abbahagyni.

Nem hiszem el! Valami más bajod van.

Lajos közben kijön a konyhából, két csészével a kezében

Lajos

Csináltam kávét. Kérsz te is?

Ági nem szól, gyanakodva néz Lajosra; elveszi a csészét, majd visszaül, közben mondja. Lajos fel-alá mászkál a szobában

Ági

Ne próbáld elterelni a figyelmemet!

Manipulálni tudsz, azt jól tudom,

De ne felejtsd, hogy a húgod vagyok,

Nem a kis tanítványaid közül

Valamelyik, aki csüng a szavaidon…

És még ki tudja, min, és áhítozva

Lesi minden egyes mozdulatod.

Most is biztos az egyikkel beszéltél,

Hallottam kintről, hogy telefonálsz.

Lajos észbe kap, a telefonhoz siet, kiönt közben a kávéból, majd felveszi a félrerakott kagylót, de aztán le is teszi

Lajos (kínjában nevetve)  

Jesszus… Hát, ez se fog felhívni többet. (Gondolkodik, Ágira néz)

Amúgy nem értem ezt a kérdezősködést.

Tulajdonképpen mire vagy kíváncsi?

Az egész tegnap este egyszerű volt,

Azt hiszem, nem volt benne semmi meglepő.

Illetve volt, de… az se énmiattam.

Ági

Lennél szíves elmondani, mi történt?

lajos (mintha gondolkodna, aztán)

Inkább szívtelenül, mint szívesen.

Op. 109. prestissimo

Második kép

Egy nagy szobát látunk, ami hasonló az előzőhöz, de mégsem az – a zongora helyett középen hosszú asztal, megterítve, rajta tányérok, üvegek. Hátul két fotel. Jobb oldalon a bejárati ajtó, mellette könyvespolc. Bal oldalon ajtó nyílik egy másik helyiségbe. Az asztalnál ül Károly, nagydarab, szemüveges, mellette Gabika. Ő és Károly folyamatosan mindenből vesznek, mohón, amit csak az asztalon találnak. Éva ki-be mászkál, folyamatosan hordja be, illetve ki a tányérokat. Lajos Gabikától néhány lépésre a könyvespolcot nézegeti, közben beszél

Lajos (enyhe cinizmussal)

Milyen jó, hogy így együtt a család,

Nyugodtak vagytok és kiegyensúlyozottak.

Még csak öt perce vagyok itt, de már

Most máshogy szemlélem a dolgokat. (Károlyékra néz)

Bejön Éva, nagy tálat hoz be, majd sietve kimegy. Lajos ismét a könyveket nézegeti

Arra gondoltam, milyen is lehet

Igazán ellazulni… de amint

Ez az eszembe jutott, szinte késztetést

Éreztem, hogy rátok fordítsam a

Tekintetem, és minden megváltozott.

Azt hiszem, komolyan megundorodtam

Az emberektől – de hát milyen alapon?

Rájuk néz, majd vissza

Aztán meg az is eszembe jutott,

Hogy igazából csak az emberektől

Lehet megundorodni –

Semmi sem vált ki ilyen késztetést.

Ha tényleg jönne valaki egy másik égitestről,

Az bizonyosan szörnyülködve nézne ránk…

Ha intelligensebb, mint mi, azért.

Ha sokkal ostobább, akkor meg pont azért –

Vagy rosszul gondolom?

Károly fölnéz, egy-két másodperc csönd, majd folytatja az evést

A hallgatás megnyugtató, igen.

Nem ad semmit, de persze el se vár

Semmit, feltéve, hogyha őszinte és tiszta hallgatás.

De mintha hallanék valami mást,

Ami bizony igencsak lassan öl. (Erőteljesebben)

De öl!

Lajos visszafordul, Károly fölnéz

Károly

Ne haragudj, Lajoskám, mondtál valamit?

Lajos

Csak éppen annyit, hogy mennyire kár,

Hogy ilyen rossz a gyomrom… az, hogy ennyire

Elrontottam valamivel, pedig

Imádom anyám főztjét. És kicsit most

Bosszús is vagyok, hogy egy ilyen ostoba

Körülmény majd’ mindentől elriaszt.

Szünet, semmi reakció

Van úgy, hogy az ember abban reménykedik

Éjszaka, hogy az az álom, amit

Lát, sose múlik el, örökre tart majd.

És vannak förtelmes éber pillanatok,

Melyekből jó lenne fölébredni, de nem lehet.

Valami beette magát, belül van…

De néha azt hiszem, hogy látom is.

Gabika (felnéz, kissé affektálva mondja)

O, te szegény…

Nagyon fáj? Hányingered is van?

Lajos

Ugyan már, semmiség. Egyetek csak tovább

Nyugodtan, mintha itt se volnék.

Éva bejön, egy utolsó tányérral, amin sütemények vannak, majd leül

Éva

Még egyszer, boldog születésnapot,

Karcsikám! Remélem, hogy ízlik a

Krém is, valahogy… ezek a tojások…

Sosem sikerül úgy, ahogy szeretném. (Lajosra néz)

Lajos, nem eszel valamit?

Lajos szólna, de Károly közbevág

Károly

Épp annyit mondott, hogy valamivel

Elrontotta szegény a gyomrát…

Gabika (Évára néz)

Szabadna… még egyet? Annyira finom.

Éva

Drágám, annyit veszel, amennyit csak akarsz,

Nektek csináltam.

Éva odalép, megsimítja Gabika haját, aztán Lajosra néz, aki csak bólogat, csönd. Károly eszik tovább, Gabika elemel egy nagy krémest, majd azon nyomban beleharap, Éva Lajost nézi, aki azonban Gabikát figyeli, mosolyog, majd elfordul. Éva áll, még nézi egy darabig, aztán kimegy

Lajos

Ahogy rátok nézek most, és anyámra;

Már rögtön tudom; komoly hibát követtem el.

Egy lapra föltenni mindent… kockázatos,

És úgy látszik, az ember inkább optimista,

Nagyon is el van telve önmagával,

Mert hát mi is volna más ez a bizalom,

Mint a bizalom önmagunk felé?

Az ember ma meg van győződve arról,

Hogy minden az ő kicsinyke kezében

Összpontosul,

Holott ez egyáltalán nem biztos, hogy így van.

Voltak, akik őszintén hittek abban,

Hogy van, aki segít… netán lesújt,

Hogy van valamiféle kötelesség,

Ami alól nem érdemes kibújni,

Jobb elvégezni, mert különben többszörös

Súllyal nehezedik rá… (nevet)

Egy név motoszkál a fejemben

folyamatosan,

És, hogyha olyan életet lehetne élni,

mint amilyen azé az emberé volt;

Talán még a zenéhez is visszatalálnék,

Vagy megszánna, és az találna vissza hozzám,

Ki tudja… bármi elképzelhető.

Csakhogy mi túl racionálisak vagyunk ahhoz,

Hogy olyan életre legyünk hivatva.

Azt mondják erről az emberről, hogy szerencsétlen

Volt, bár szerintem ez átgondolásra érdemes.

Cigarettát vesz elő, feláll, arrébb megy, rágyújt

Az átok súlyát nehéz elviselni.

De még mindig jobb, mint a tehetetlen

Vergődés, szűkölés, bizonytalanság.

A cigarettával babrál

Ez az ember véletlenül megölte az apját,

Aztán az anyjával hált évekig;

És ami legborzasztóbb: boldogan.

Az anyai öl melege elringató,

S elringatóbb, ha semmire sem kötelez.

És persze gondolkodni kezdett.

Csatákban győzött, rejtvényeket fejtett;

Lenyűgözte a körülötte élő

Embereket, és ezt nem lehet büntetlenül, (Halkabban)

Nem lehet büntetlenül…(mosolyog)

De persze ugyanakkor szerencséje is volt,

Mert tisztában volt azzal, hogy mi vár rá. (Felismerésszerűen)

Előbb megélni az ítéletet,

Minthogy magát a bűnt megtette volna…

Hm… van ebben valami természetellenes.

Szünet

Mi nem vagyunk képesek csak egyféleképpen

Olvasni ezt a történetet,

De vajon akkor mit gondoltak erről? (Károlyékra néz, beleszív a cigarettába)

Az ő tragédiája nem

A gyilkosságban keresendő, azt hiszem.

Továbbment, és nem állt meg –

Ez mindenféleképpen tiszteletre méltó!

Nem ült le ott az útelágazásnál,

Nem várta azt, hogy teljenek az évszakok

Maguktól lassan, értelmetlenül,

Pedig tudta; ha bárkit is megöl,

Az a bárki akár az apja is lehet,

De vállalta ezt a kockázatot.

Leemel egy könyvet, megnézi, majd visszarakja,

Károly megtörli a kezét, majd Lajosra néz

Egy érzékszervet elveszítve minden

Tisztább lett számára, egyöntetűbb.

Azt hiszem, már tudta, hogy mit akar.

Károly

Mondd csak, Lajoskám, mire célzol ezzel?

Úgy értem…

Lajos (közbevág)

Csak arra gondoltam; az emberek

Nem nagyon tolerálják azt, ha náluk

Valaki magabiztosabb, erősebb.

Azt egy idő után vagy megvakítják –

Vagy gyorsan megvakul magától. (Károlyra néz)

A többi érzékszerv aztán kiélesedve

Már alkalmasabb a megismerésre.

Szünet, beleszív a cigarettába, majd undorodva pillant rá; az asztalhoz lép és elnyomja

Károly

De ez a történet, hogy jön most ide?

Már megbocsáss, de máshogy nem tudom

Érteni, hogyha te…

Lajos (közbevág)

O, én nem vagyok ennyire szerencsés,

Igazából azért jutott eszembe,

Mert hetek óta bántja valami

A fülemet… egy zúgást érzek itt belül;

Fokozatosan, egyre erősödik.

Azt hiszem, legtöbbször hajlamosak

Vagyunk magunkat is ilyennek látni,

De hát vajon törvényszerű-e

Az, hogy velünk is ilyesmik történnek egyszer? (Károlyra néz. Mosoly)

Apám már néhány hónappal korábban

Tisztában volt vele, hogy vége van,

Hogy meg fog halni. És módszeresen

Készült föl a halálra. Annyira

Sok ideje volt a felkészülésre,

Hogy nem is az az ember halt meg márciusban,

Aki októberben megtudta, hogy beteg.

Egészen odáig merészkedett,

Hogy előre megvásárolta a koporsót…

Idehozatta és belefeküdt. (Elfojtva, tagoltan)

Belefeküdt, hogy kipróbálja, hogy

Elég kényelmes lesz-e hosszútávon…

Károly (ingerülten, feláll)

Most provokálni akarsz… vagy mi ez?

Szünet, visszaül

Apád döntése volt, én nem tehettem

Semmit! (Szabadkozva) Egy-két héttel a halála előtt

Felhívott bent az irodában.

Megkérdezte, hogy tudnék-e segíteni.

Mondd meg, mit kellett volna tennem?

Lajos (értetlenül)

Hogy tudnál-e segíteni?

Károly

Ez volt a mániája,

Hogy biztos kényelmetlenül… (Kivár)

Nézd, végül is, meg lehet érteni…

Nem volt már igazán magánál.

Lajos (ingerülten)

Miről beszélsz?

Károly

Mondd meg, mit kellett volna tennem?

Szünet, visszaül, majd halkan, Lajos elképedve figyel

Az egyik legközelebbi barátom,

Ráadásul a nővérem férje volt.

Aztán, egyszer csak, egyik nap bejön

Leaszott arccal, hidegen, kimérten,

De mégis tiszta elszántsággal a szemében.

Olyan tisztasággal, ami belőlünk

Hiányzik, és azt hiszem; sose lesz meg. (Kivár, Lajos bólint)

Egy haldoklóval, kérdeztem magamtól,

Mit lehet kezdeni?

El kellett volna utasítanom?

Lajos (nevetve, értetlenül)

Lehet.

Károly

Lehet?

Szünet

Lajos

Elképzelem, ahogy először

Még csak barátkozott a gondolattal;

A félelem lassacskán indulattá

Nő, aztán elszántsággá alakul. (Kivár, majd más hangon)

Aztán közeledik, és belelép, leül.

A szélességet méregeti, majd

Végigsimítja a bélést belül.

Egyszerre otthon és otthontalanság.

Viszolygás és öröm – ahogyan lassan hátradől.

Szünet

Hm. Mintha most megmozdult volna bennem

Valami, majdnem elérzékenyültem.

De persze csak magamtól, csakis úgy lehet. (Károlyra néz)

Jól gondolom, hogy ezt te tökéletesen

Érted?

Károly megdöbbenve néz, Gabika eszik, szinte csámcsogva. Lajos az asztalhoz lép, tölt magának egy pohárba, iszik, folytatja

Már gyerekként sem értettem, hogy

Hogyan lehet valaki temetkezési

Vállalkozó.

Illetve értettem én pontosan,

Nagyon is pontosan, csak rólad… valahogy…

Ne haragudj, de valahogy nem hiszem el!

Elképzelem, ahogy te állsz; (Károlyra néz)

Az emberek bejönnek;

És te azt mondod nekik: tessék csak körbenézni,

Amelyik tetszik, tessék kiválasztani,

Márványt, vagy sima kőlapot,

Betűtípust…

Károly (közbevág, köhécsel, mintha a torkán akadna a falat. Ingerülten)

Akárhogy is próbálkozol… Lényegtelen.

Jól gondolod. Én tökéletesen

Értem, mert a halál az egyik leghétköznapibb

Dolog – nincs benne semmi meglepő.

Lajos

Azt hiszem, vitatkoznom kell veled,

Pedig nem vitatkozni jöttem, esküszöm.

Csak hát, az idegek fáradtak, feszültek;

Az ember már-már ösztönszerűen

Kap az alkalmon, hogy elmondja, mit

Is gondol, mit is érez… mintha már

Nem is volna több alkalma elmondani.

Károly

Kérlek szépen…

Szünet, Gabika eszik

Lajos (bólint)

Egy időben rendszeres kijártam

A temetőbe, nagyjából hetente.

A hosszú fasoron végighaladva

Sokáig figyeltem a gyászolókat,

Morzsákat gyűjtöttem, emlékeket.

Az arc árulkodik leginkább és a kéz,

A kéz, igen, és a mozdulat gyorsasága,

Ahogyan a virágokat lerakják,

Ahogy szemet törölnek elérzékenyülve.

A mozdulatok csak ritkán hazudnak.

Sokszor odaálltam a gyászolók közé,

Minthogyha ismerném, akit temetnek

Éppen. Bevallom; volt, hogy sírtam is,

És megdöbbentett az a tisztaság,

Ami pár másodpercre elragadja

Az embert.

Az egyik ilyen alkalommal egy

Kisgyereket temettek… mint utóbb

Kiderült. Beléptem a gyászolók közé.

A szertartás után mindenki indult.

Egy nő szólított meg, jött oda hozzám,

És megkérdezte; honnan ismertem

A fiát, aki alig múlt ötéves…

Az arca szinte mosolygott, s a kéz,

Amellyel megfogta a felkarom,

Egyszerre volt erős, bizonytalan.

Arra nem emlékszem, mit válaszoltam,

Talán azt, hogy… orvos vagyok, igen…

Úgy emlékszem, hogy össze-vissza

Hebegtem-habogtam… de ő olyan

Kedvesen nézett, hogy egy idő után

Már úgy éreztem; jobb, ha hallgatok.

Azt hiszem, valami olyasmiről

Beszélt; hogy háromévnyi szenvedés után,

Tudja, a halál megváltás lehet.

Szünet, cigarettát vesz elő, megint undorodva néz rá, de mégis rágyújt. Károly gyanakodva figyel

Aztán kézen fogott s a rokonokhoz

Vezetett – én nem tudtam ellenállni.

Nagyon furcsa volt, hogy rólam beszélt,

És úgy éreztem, nem csak én vagyok

Zavarban. Idős arcok kétkedéssel

Figyeltek, mintha éreznék, hogy nem vagyok

Odavaló, miközben az anya

Közelebb húzódott, belém karolt;

Éreztem, hogy egyre erősebben szorít,

Mint aki eldöntötte: sosem enged el.

Később elindultunk a fasoron.

Néhány percig mentünk, egy szót se szólva,

Aztán egyszer csak hirtelen megállt;

Nem nézett rám, csak úgy, maga elé meredve

Mondta, hogy jól tudja; én nem vagyok

Orvos, és hogy valójában semmi közöm

A fiához, akit ma eltemettek.

Borzongtam, de ő ismét megszorított,

És csak annyit mondott, hogy: köszönöm.

Gabika elejti a süteményt, ami a kezében van, felsikolt, feláll, lesodorja az egyik tányért, ami a földön összetörik. Láthatóan összekente magát – Lajos arcán enyhe mosoly, érdeklődve figyel, dohányzik. Éva bejön, az ajtóban áll meg, onnan figyeli a többieket, kissé ijedt tekintettel, majd Gabikához lép, elkezdi összeszedni a leejtett dolgokat

Gabika

Úristen, a ruhám, segíts már! (Károly felé)

Most nézd meg, hogy nézek ki! Mit csináljak?

Ezt nem hiszem el… ezt nem hiszem el!

Károly (Gabikához)

Ne kezdd te is! (Végigméri) Nem történt semmi baj,

Csak könyörgök, hogy ne zokogj; különben…

Gabika még jobban sír, hosszan

Lajos

Lassan most már én is megéhezem.

Éva

Lajos…

Lajos (Évára néz, mosoly)

Bárcsak annak volna ez a jele,

Hogy képes vagyok még

Kiborítani az embereket.

Ez a reakció talán még igazolja azt,

Hogy létezem, hogy itt vagyok.

Minden szűrődik befelé,

De jót adnom, úgy látszik, hogy már nem lehet.

Gabika tovább sír, Károly elemel egy szalvétát, törölgetni kezdi Gabika ruháját

Károly

Na, jól van… semmi baj. Nincs semmi baj!

Nem néz rá, de Lajosnak mondja

Téged csak ez az, ami kielégít,

A hiábavalóság fölemlegetése?

Miközben Lajos beszél, csöngetnek, Éva megy, ajtót nyit, egy házaspár lép be, Lajos is megáll egy pillanatra, aztán folytatja. Éva ki a konyhába

Lajos

Hát, egy idő után nincs más kiút.

Tisztában kell lenni a képességeinkkel. (Int az érkezőknek)

Mondd, Andriskám, nem így van?

András, bár láthatóan fogalma sincs, miről van szó, helyeslőleg bólint, Lajos tölt magának, iszik

Én például, nem tudom azt csinálni

Tovább, amit ez idáig csináltam,

Így biztosan kell keresni valami mást.

Aztán csak telik az idő.

A csönd néha megvicceli az embert;

Önmagára irányítja tekintetét.

Minden esetben választani kell,

S most már (Károly felé) – csak hogy egy példával is éljek –

Egészen biztosan tudom, hogy a

Hangnemválasztás volt a baj.

Mármint, hogy megpróbáltam hangnemekben

Gondolkodni, pedig hát; nem lehet

Hangnemekben gondolkodni…

Nem is szabad

Gondolkodni! A zene jó esetben annyi, mint

Nem gondolkodni semmiről.

Szünet

Mariann

Éva… Karcsi… Sziasztok.

Lajoshoz megy, arcon csókolja

Azt hittem, nem leszel itt.

Károly láthatólag ideges

Lajos (int, tagadólag)

Hát, úgy alakult, hogy mégis itt vagyok,

De… van, aki nem örül annyira nekem

Mint te – de végül is, megértem.

Nem lehet mindenkinek egyformán örülni.

Milyen csinos vagy. (Végigméri)

Az az igazság, hogy nagyon,

Talán túlságosan is az.

Andrásra, majd Károlyra néz

Nem igaz?

Mariann mosolyog, áll, Lajost nézi

Károly

Már kezdem érteni, mi a bajod,

Hogy mi ez a már hetek óta tartó

Frusztráció, de nem ragasztod át

Ránk, abban egészen biztos lehetsz!

A tehetetlenséged nem ránk tartozik,

Így nagyon kérlek, hogy kímélj meg ettől… (Ingerülten)

Ma itt a kibaszott születésnapomat

Ünnepeljük, és anyád igazán kitett

Magáért, nem hagyom, hogy ezt is elcseszd! (Lajosra néz)

Azt hiszed, hogy ez csak neked okoz

Gondot? A feldolgozás csak neked nehéz?

Lajos (közbevág)

Igen, igen… De mi van, hogyha mégis?

Károly

Mi mégis?

Lajos (közben kezet fog Andrással, bólint, beleszív a cigarettába)

Ha mégis lehetetlen a feldolgozás?

Károly

Kímélj meg ettől, kímélj meg az összes

Frusztrációdtól, amit nem tudsz levezetni

Sem a zongorán… sem valami nőn.

Mi lenne, hogyha egyszer nem rólad beszélnénk?

Károly feláll, kimegy a konyhába. Szünet. Az érkezők a kabátjukat veszik le, felakasztják, András rágyújt; Mariann csak áll, Lajost nézi

Mariann

Csak egy kicsit fogd vissza magad.

Lajos

Nem mondtam semmi rosszat.

Andrásra néz

Vagy igen?

Na tessék. Hozzád is milyen kedves vagyok.

Mariann (közelebb lép Lajoshoz, megigazítja az ingét a nyakánál)

Tényleg azt hittem, hogy nem leszel itt.

A múlt heti Koncerted elmaradt… miért?

Hívhattál volna, hogy ne menjek,

Tudod jól, hogy amikor csak tudok…

Lajos

Nem érintkezek senkivel és semmivel,

Ha megtehetem; elkerülök mindent.

Tudod…

Mariann

Tudom, tudom… sosem felejtem el,

Hogy félévente le kell mondani

Egy koncertet, nem? – Ez a minimum,

Vagy nem ezt mondtad egyszer?

Lajos helyeslőleg bólint, iszik

Mikor játszol nekem valami szépet?

Lajos (végigméri)

Te vagy még az egyik, azok közül,

Akiknek tiszta szívből tudnék játszani –

Ha volna még szívem. De ahhoz meg kéne keresi,

Hogy van-e még egyáltalán.

És, hogyha neked játszanék,

Előtte neked kéne megkeresni.

Mariann nevet, Lajost nézi, majd el a konyhába. Szünet

András

Elmondod, mi a baj?

Lajos (kissé mentegetőzve)

Az előbbi… szóval… ne vegyél túlságosan komolyan.

Amúgy… az segítene bármin is? Bárkin is?

András

Nem tudom. Rajtad segítene?

Lajos

Hát, te vagy az orvos, nem én.

András (láthatóan nem hiszi el, amit Lajos kérdez)

Igen, hematológus…

Lajos

Az most lényegtelen.

A lelkekhez még mindig sokkal közelebb

Vagy, mint amennyire én valaha is leszek. (Kivár, gondolkodik)

Nem tudom… ez gyengeség vagy erő,

Hogy lassan mindentől távol érzem magam?

A konyhából nevetés szűrődik be

András

Ráérsz valamikor játszani egyet?

Lajos

Mármint… hogy…

Közben bejön Károly, rágyújt, leül az asztalhoz, Lajos figyeli

András

Tudod, bábuk a táblán. Feketék. Fehérek.

Lajos csak mosolyog, biccent

Régebben egész hétvégéket ültünk

Végig egymással szemben,

És akkor nem beszéltél ilyen…

Figyelsz rám egyébként?

Lajos

Mert még képes voltam a hallgatásra.

És a beszéd talán már csak ürügy,

Hogy azt, ami csak űr, senki ne lássa.

Szünet, Károly dohányzik, András gyanakodva figyel, Lajos áll, Károlyt nézi, majd lassan közelít és hajol oda Károlyhoz

Még meg se kérdeztem, amit akartam:

Te kipróbálnád, hogy kényelmes-e?

Károly

Mi van?

Lajos (cinikusan)

Belefeküdnél? – a kísértés,

Szóval.,elismerem, hogy elég nagy lehet.

Ha nekem lehetőségem adódna, biztos…

Károly (ingerülten)

Hogy hova feküdnék bele?

Lajos

Hm, milyen szerény vagy. Vagy csak… feledékeny?

Károly felpattan, Lajos feltartott kézzel, szabadkozva hátrál

Károly

Ezt kibaszottul megkeserülöd.

Nagyon hamar.

Lajos

Kétségkívül. Teljesen igazad van.

És érdeklődve várom, hogy mi lesz.

Egyikük sem szól, közben Éva és Mariann bejönnek, valamint Gabika is, összevizezett ruhával, szipog, körbenéz, leül, int Andrásnak. Károly is leül. Néhány másodperc csönd – majd Gabika megtörli az arcát, és még egy süteményt emel el a tányérról, enni kezdi, kissé mohón, mintha nem történt volna semmi. A többiek hallgatnak, nézik. Károly elfordul, dohányzik. Mariann Andrásra néz, aki csak int a fejével, tagadólag. Éva az ajtóban áll meg

Lajos

Az egészben a legrosszabb talán,

Hogy egyre inkább szomjazzuk a változást.

Pff… végignézek rajtatok és magamat

Látom – és csak reménykedek, hogy van menekvés.

Egészségetekre!

Károly (elképedve, ingerülten)

Igazából most meg kéne, hogy üsselek.

Úgy tűnik, apád nem tette elégszer,

De egy felnőtt embert még sincs jogom

Megütni. Ahhoz túl öreg vagyok

És fáradt, hogy veled vesződjek hosszútávon!

Csak szeretnéd magadat látni bennünk,

Vagy csak azt hiszed, hogy látod magad,

Holott, megkockáztatom; semmit se látsz,

Semmit sem érzel.

Ne haragudjatok, mi most megyünk.

Megfogja Gabika karját, szinte felrántja a székről, aki meglepődik, sajnálkozva néz vissza, veszik a kabátjukat, majd kimennek. Éva csak áll, hosszan nézi Lajost, aki dohányzik, nem szól. András és Mariann értetlenül figyelnek. A szín lassan elsötétedik –

Op. 119-es a-moll bagatell

harmadik kép

Ugyanaz a szoba, mint az első képben. Ági a fotelben ül, cigarettázik, Lajost nézi, aki áll, egy hamutálat forgat a kezében, elejti, majd fölveszi, közben a zongorához lép, fölemeli a takarót, benéz alá, de azzal a mozdulattal vissza is hajtja, majd Ágira néz, enyhe mosoly. Újra odalép a zongorához, mintha barátkozna vele

Ági

Tudod, mennyire megbántottad ezzel?

Lajos (legyint)

Károly egy pillanatig sem érdekel,

Majd alszik rá egyet, és elfelejti.

Vagy nem felejti el. De az sem érdekel.

Amúgy meg, észre kellett volna vennie;

Ez, igazából, rám vonatkozik –

Persze ez nem von el az érdemeiből.

Ági

Aha. Csakhogy én nem róla beszélek…

Lajos

Hát akkor meg kiről?

Ági

Minket bántasz meg ezzel, érted?

Anyát és engem. De legfőképp anyát.

Lajos

Rögtön a fejedelmi többes, ezt már szeretem.

Ha bűntudat, hát legyen bűntudat,

Legyen hát teljes és tökéletes,

Még véletlenül se érezzem jól magam

Azért, mert elértem, hogy ez a seggfej

Ne szívja ott a levegőt, ahol

Apám is szívta egyszer.

Szünet

Ági

Apám is szívta egyszer – Hogy lehetsz

Ennyire önző? Mért sajátítasz ki mindent?

Lajos kérdően néz, nem válaszol

De egyébként sem értelek…

Mit foglalkozol ilyenekkel? Minek?

Csak fárasztod magad, csak elbutítod.

Az egyetlen, mi igaz volt, az az,

Hogy minden, amit magaddal csinálsz,

Természetellenes.

Néha az a benyomásom, hogy teljesen

Ostoba vagy – holott tudom, hogy nem vagy az.

Lajos ismét benéz a takaró alá, Ági nézi

Most mit csinálsz?

Csönd

Mit csinálsz?

Lajos

Néha még őszintén eszembe jut,

Hogy le kéne ülnöm ide, elé,

És nem gondolva semmire, csak úgy,

Játszani, de aztán valami mindig eltántorít.

Ellép a zongorától, mintha égetné

Az emberek együgyűsége sokszor

Megmozgat bennem ezt-azt… feltüzel,

De úgy látszik, hogy én is változom;

Nem tudok már függetlenedni.

Azt hiszem, hogy hamar kifáradok.

Ránézek erre az… eszközre és

Megrémiszt a feketesége, mintha

Nagyon nagy súlya volna… mintha túl

Nehéz volna ahhoz, hogy elviseljem.

Pedig nem eszköznek kellene lennie,

Hanem valami súlytalannak,

A lehető legegyszerűbb dolognak,

Ami érezhető, átélhető,

Ami bizonyos értelemben meghódítható,

De merev, végtelenül idegen.

Így elhatároztam, hogy megszabadulok

Tőle.

Ági (rémült arccal)

Ezt meg hogy érted?

Lajos (félvállról)

Van valaki, aki jó pénzért megveszi.

Ha minden igaz, már ma jönnek érte.

Ági

Hetek óta azt hittem, hogy csak szórakozol,

De vigyázz, mert kezdem elhinni az

Ellenkezőjét! (Gondolkodik)

Te vagy túl nehéz, hogy magadat elviseld.

A baj csak az, hogy ha ilyeneket

Mondok, azzal biztos, hogy nem segítek.

Vagy felmagasztallak, vagy összetörlek.

Igazán komoly dolgokban úgysem lehet

Segíteni.

Közben feláll, Lajoshoz lép, kiveszi a hamutálat a kezéből, elnyomja benne a cigarettát, majd az asztalra teszi. Lajosra néz, megsimítja az arcát, elmosolyodik, majd újra pakolni kezd, összeszedi a még padlón lévő papírokat. Lajos egy darabig nézi, aztán tétovázva leül a fotelbe

Tudod, én értelek is meg nem is.

Egyszerre vagyok bosszús és nyugodt…

És kiszolgáltatott. (Kivár)

A választás kényszerűsége tesz

igazán kiszolgáltatottá.

Te pedig amúgy is folyamatos

Választás elé állítasz, és gondolom,

Hogy nemcsak engem. (Felnéz)

Vagy tévedek? (Kivár, majd ingerülten) Mondd, hogy így van,

Vagy különben most rögtön felpofozlak…

Lajos mosolyog, nem válaszol. Ági más hangon

Egyébként szeretem, amikor ilyenekről

Beszélsz, mikor ilyen példákkal élsz,

Hisz kár volna tagadni, hogy ezek vagyunk mi, nem?

Lajos

Most te vagy, aki gúnyolódsz.

Ági

Miért, csak nektek van jogotok játszani?

A férfiak büntetlenül szórakoznak,

Hódítanak, csatáznak, elrabolnak,

A következményeket meg viselje más!

Szünet

Oidipuszról beszéltél, ugye?

Lajos

Igen, róla beszéltem. És?

Ági

Hát, óriási! Könnyű kiragadni

Valamit, és igazolni, hogy működik…

A szájízed szerint tökéletes,

Látszólag nem hiányzik semmi, kész.

Csakhogy a történet nem teljes így.

A férfiak amúgy is hajlamosak erre,

Mert azt hiszik, hogy úgyse vesszük észre,

Hogy ha valami hiányzik… Az ostobák –

Mondjátok, de nagy ritkán jön a meglepetés. (Kivár)

Hát, gyakorolj egy kis önkritikát!

Lajos (bólint)

Van, hogy a férfiak sem veszik észre…

Ági elmosolyodik, abbahagyja a pakolást, megfog egy széket, közelebb rakja Lajoshoz, leül, cigarettát vesz elő, rágyújt

Ági (Lajosra néz, úgy mondja)

Nézz rám, és mondd meg, kire nézel.

Lajos (odafordul, majd értetlenül)

Rád nézek. Kire néznék?

Ági

És mit látsz, hogyha ide nézel?Lajos (zavartan)

Téged?

Ági

Nem érted. Mit látsz, hogyha ide nézel?

Lajos

A húgomat…

Ági

És, mit látsz még ezen felül?

Lajos (gondolkodás után)

A keresztlányom anyját?

Ági

Ezen felül?

Lajos

Egy férjes asszonyt…

Ági

Igen?

Lajos (cinikusan)

Egy boldog férjes asszonyt?

Ági nem válaszol

Lajos (még inkább cinikusan)

Egy boldogtalan férjes asszonyt?

Ági nevet

Egy…

Ági (közbevág)

Igen, valakit, aki szereti a bátyját,

De lehet, hogy én nem leszek olyan

Erős, hogy feláldozzam magam érted.

És ha jól látom, eddig senki se volt

Ilyen erős – és lehet, hogy én se vagyok!

Tudod, miért nem?

Lajos

Hát, nem biztos, hogy tudni akarom.

Ági (nevetve)

Drágám, csakhogy ezt nem te döntöd el!

Rövid szünet, komolyan

Talán nem akarok már ilyen erős lenni

Elegem van az erőből,

Csak egy kis gyengédségre vágyom,

De valójában nem kapom meg évek óta senkitől. (Beleszív a cigarettába)

Szünet

Lajos

Sokat dohányzol…

Ági

Ez nem áll jól.

Az ablakhoz megy, kinyitja, Lajos követi a szemével

Lajos

Mért van, hogy a nők néha minden

szót, minden mozdulatot támadásnak

Vélnek, vagy meg vannak győződve arról,

Hogy a másik fél csak rosszat akarhat?

Néhány perce gyengédségről beszéltél,

De hová lesz a gyengédség a nőkből?

Ági

Talán nem él magától. Talán

Öntözgetni, ápolni kell ahhoz,

Hogy átvészeljen, életben maradjon. (Beleszív a cigarettába)

Lajos (élccel)

Sokat dohányzol.

Ági (ingatja a fejét, gúnyosan)

Csak akkor, hogyha nálad vagyok.

Tudod… otthon, a gyerekek miatt…

Pedig néha az is eszembe jut,

Milyen jó volna leinni magam,

Kicsit…

Lajos (közbevág)

Ne fogd vissza magad;

Kíváncsivá teszel…

Ági (Lajosra néz)

Hülye barom.

Lajos

De komolyan!

Ági

Igen? És mire vagy kíváncsi?

Lajos

A körülmények ne zavarjanak –

Attól még érdekelsz. Még akkor is,

Ha nem is hiszed el. Érdekelsz.

Érdekel, hogy mi okoz örömöt

És bánatot. A szélsőségeket

Meséld… (Megnyomja) azt, hogy valójában mi van veled.

Szünet, Ági a konyhaajtóban áll

Ági

Komoly?

Lajos

A lehető legkomolyabb.

Először csak nevet, zavarban van, de Lajos érdeklődve nézi

Ági

A hét csúcspontja az… amikor úszni

Megyek, és szoktatom magam a hűvös

Vízhez. Az egész testem ilyenkor kemény lesz,

Átjárja valami enyhe bizsergés.

Minden tempó újabb lökést ad és

Órákon át siklok így a vízen.

Aztán lemasszíroztatom magam.

Hosszú márványlépcső vezet föl

A teremig, ahol csak függönyökkel

Vannak elválasztva a bokszok. (Beleszív a cigarettába)

A férfi, aki csinálja… nem épp az esetem.

Először, amikor ott álltam a

Hosszúkás fehér padnál és mutatta,

Hogy csak feküdjek föl; nem hittem el,

Hogy ebből valami jó is kisülhet. (Enyhén nevet. Innentől tagoltabban)

Emlékszem, a műbőr nagyon hideg volt,

A testem pedig még enyhén vizes.

Lehúzta a hátamról a törülközőt.

Önkéntelenül is zavarba jöttem…

Fészkelődtem is kicsit,

De csak annyit mondott, hogy feküdjek, nyugodtan,

Ne mozogjak, mert… csakis úgy lehet jó. (Kivár)

Annyira tompa hangon mondta ki,

Látszólag minden érzéstől mentesen,

Hogy dideregni kezdtem és

Csak vártam, hogy megismétlődik az

A kellemetlen érzés, de aztán valami más jött.

Amint hozzám ért, bizseregni kezdtem.

Először csak a hátamat öntötte el

A forróság, ami lassan szétterült,

Egészen mélyen, a lábam hegyéig érve –

És éreztem, hogy széthúzza a testem,

Hogy fekszem, mint egy kő, és mégis élek.

Aztán lassan mindenhová kiterjedt.

Szünet

Amikor vége lett, alig bírtam felállni.

Tudtam, hogy tudja. Nem is volt vita.

Rá se kellett nézzek, hogy tudjam; arra gondol,

Hogy legszívesebben visszafeküdnék,

S akár többszörösét is kifizetném

Annak, amit a pénztárban fizettem – (Halkan nevet)

Vagy akár mást is odaadnék… nem is tudom.

Bár, lehet, hogy csak én gondoltam ezt.

Azt hiszem, szégyenkeztem amiatt,

Hogy tudtam; lényegileg azt csinál, amit akar,

Illetve… azt tehetne velem, amit csak akar.

Majd elhúztam a függönyt és kiléptem.

Az asztalhoz lép, elnyomja a cigarettát

Egy vékony nő lépett oda,

S mielőtt elhúzta volna a függönyt,

Rám nézett. Azt hiszem… csodálkozott.

Nem értettem ezt a tekintetet.

Utána néztem, de a függöny összezárult

És én csak álltam… nem tudom, milyen

Hosszan… csak álltam. (Kivár)

Aztán a márványlépcsőn mentem lefelé,

A hátam még mindig enyhén bizsergett.

A nő tekintete azonban megzavart

S csak akkor értettem meg, amikor

A kabinokhoz értem. Ott egészen

Kicsinyke tükrök vannak, amelyekben

Nem látszik más, csakis az arc.

És nekem… egyszerűen mosolygott az arcom.

Szünet

Lajos (Ágira néz)

Na és a férjed?

Ági (gúnyos nevetés)

Ezt most komolyan kérdezed?

Hiszen jól ismered Zolit…

Lajos

Ami azt illeti, egyáltalán

Nem ismerem.

Csönd

Ági (halkabban, lemondóan)

Én igen.

Ági ismét rágyújt

De… kivel beszéltél telefonon?

Lajos

Hogy jön ez ide?

Ági (nevetve)

Te Jóisten, te tényleg bajban vagy!

Abból, ahogyan reagáltál,

Gondolom, egyértelműen leszűrhetem;

Nem azzal beszéltél, aki majd megveszi a zongorát.

Valami azt súgja, hogy nem ez az,

Ami legjobban szorít ott belül.

Jól gondolom?

Lajos

Egyszerre több dolog zavar.

Ági

Igen, ez általában így van.

Szünet, Lajos föláll, Ágihoz lép, kiveszi a cigarettát a kezéből, beleszív, arrébb lép, az ablakon bámul kifelé

Lajos (kedvetlenül)

Tulajdonképpen mire vagy kíváncsi?

Ági

Nem is tudom, beszélj.

A bátyám vagy, így hiába vagy ilyen,

Én kiszedem belőled, akkor is,

Ha vállalnom kell a kockázatot.

Lajos

Milyen kockázatot?

Ági

Hogy kiábrándulok belőled.

Lajos Ágira néz

Lajos

Hm. Komoly veszély fenyeget?

Ági

Elég komoly.

Lajos

Miért?

Ági

Ezt nem mondom el. Majd megérted.

Beszélj, aztán majd eldöntöm, hogy mi legyen.

Lajos

És az esélyeim?

Ági

Jók is, meg rosszak is,

Azt hiszem, ötven-ötven százalék… (Lajosra néz)

Ami, ha belegondolsz, biztató.

Lajos mosolyog. Beleszív a cigarettába. Szünet

Lajos

Holnap lesz pontban egy hónapja, hogy

Hazajöttem a berlini koncert után…

Ági (közbevág)

Emlékszem, hogy szürke inget viseltél,

Fent voltál nálunk este; szürke volt az arcod is.

Lajos

Ühm.

Tudom, hogy szürke volt az arcom, most is az.

Azóta az.

Szünet, Ágira néz, mintha várna valamilyen választ, aztán visszafordul

Hazamentem, miután nálatok

Voltam, de nem igazán bírtam megnyugodni.

Nyúzott voltam, szánalmasan

Elesett, mint egy fegyver,

Amit használtak, és amivel öltek.

Így indultam neki az éjszakának;

Dühösen, de inkább kedvetlenül

Ereszkedtem alá a félhomályban,

Elhagyva szavakat, végül indulatot

Söpörve el magam elől egy mozdulattal.

A lépcsőházban még visszhangra vártam,

Sarokba szorított alakra,

Aki megmenthető,

De csak a küszködő sötét.

Szünet

A Baross utcáig mentem a villamossal,

Aztán át, keresztbe a Kálvinig, gyalog.

És elfogott valami nyugtalanság;

Bármily furán hangzik, de lélegezni

Akartam, beleszippantani a

Városba, valahogy… egy hét után,

Akárhogy is szeretném elfelejteni,

Mindig be kell valljam magamnak, hogy hiányzik.

A koncert után interjút készített

Velem egy riporter, és az járt a fejemben.

Leültünk a sajtószobában.

Ő csakis dicsért, alig kérdezett.

Figyeltem az arcát, ahogy beszélt,

Ahogy semmitmondóan kiemelt

Bizonyos részeket…

A Cisz-moll szonátát dicsérte. (Mosoly)

Hm. Dicsérheti is, mert gyönyörű.

Az Allegretto tétel könnyedsége, mint

Egy híd, ível át az első és a záró tétel között…

Na, pont ez az, ami nálam hiányzott.

Már ott, a teremben éreztem azt,

Hogy valami elmondhatatlanul zavar,

Hogy sehogy sem működik a kezem

Úgy, ahogy működnie kellene… lehetne.

Hogy a hangokat nem leütni kéne

Hanem… valami mást tenni velük;

Amire, úgy tűnik, hogy képtelen vagyok.

Talán az első sorban… bal elől…

Egy nő folyamatosan krákogott,

Ütemszerűen, akárcsak én;

Haladt előre szárazon, kimérten,

És egyszer csak azon kaptam magam,

Hogy nem vagyok képes nem rá figyelni;

S azt hiszem, egyszerűen csak zavart,

Zavart a saját tehetetlenségem.

Járkálni kezd, beleszív, majd elnyomja a cigarettát, kimegy a konyhába, kintről beszél

Még jó néhány tétel… szonáta hátravolt,

De most csak azért tudom, hogy melyik

Következett; mivel sorban játszottam el

Az összeset.

Visszatér, tölt Áginak, magának, közben mondja. Ági figyel

De aztán visszafordultam a Kálvinon,

Mert a lélegzéssel se lett

Könnyebb semmi. Beültem a könyvtár előtt

Egy kávézóba, hogy kifújjam

Magam. Fáradt voltam az utazástól. (Kivár)

A könyvtárról Anna jutott eszembe,

Arról meg az, hogy ott lakik közel…

Ági (közbevág)

Ő az a…

Lajos

Igen.

Ági

Sosem értettem igazából, hogy mi késztet

Egy középkorú férfit arra, hogy…

Lajos (meglepetten)

Középkorú?

Ági (csak folytatja)

Nekem ne mondja senki…

Szóval, úgy értem… van a test, tudom,

És csinos bőr és…

Lajos

Ági…

Ági (mentegetőzve)

Jó-jó, semmi közöm hozzá, tudom!

Csak egyszerűen nem értem, minek… (Gondolkodik)

Úgy értem…

Lajos (erőteljesebben)

Ági!

Ági elhallgat. Lajos a zongoraszékre ül, háttal Áginak, aki csak nézi, közben mondja

Lajos

Én sem próbálom értelmezni az

Orgazmusod ott a masszőrpadon.

Ági

Nem volt.

Lajos (nevet, majd hátrafordul)

Nem? Hát akkor miről beszélünk?

Ági mosollyal az arcán, elfordul, ingatja a fejét, Lajos pedig vissza

Amúgy afféle pótszerként működhet ez.

Tudod, ha nincs jobb, nincsen komolyabb,

Az idő el kell teljen valahogy.

Sokáig el akarjuk ütni,

Aztán persze visszahozni szeretnénk.

Az ember játszik, lehűti magát,

Én legalábbis ezzel nyugtattam sokáig –

Alapvetően mégiscsak a múltban élünk.

Kivár, megsimítja a takarót, majd elkapja a kezét

De aztán eljön az a pillanat,

Amikor az ember olyasmivel szembesül,

Amiről nem tudta, hogy létezik.

Amiről azt gondolta, elképzelhetetlen.

Ez a lány már hónapok óta jár

Hozzám, és mint egy óramű, olyan.

Bejön, egy szót se szól, leül erre a székre,

Ahova én már szinte képtelen vagyok,

És játszik… hosszan, én meg hallgatom.

Még szerencse, hogy csak egy óra hosszat, (Kényszeredett nevetés)

Mert különben… megölném,

Vagy nem tudom, hogy mit csinálnék,

De ahogy az egy óra eltelik, ő abbahagyja.

Ági

Annyira rossz?

Lajos (rákontráz)

Áh. Csak ne ilyen negatívan, csak ne ilyen…

Ágihoz fordul, úgy mondja

Valaki ma megkérdezte tőlem,

Hogy szeretem-e őt.

És most gondoltam csak bele:

Ezen még sose gondolkodtam el.

Nem volt miért gondolkodni ezen.

Ha kimondom azt, hogy szeretlek,

Azzal egyúttal felelősséget vállalok.

Annak a felelősségét, hogy tisztában vagyok

Vele: te minden ízedben átérzed ezt –

Megvan a lehetőség arra, hogy

Te minden ízedben átérzed ezt.

És magadban dédelgeted, sokáig.

A szeretet, úgy tűnik, felelősség,

És nem igazán lehet csak kicsit szeretni,

Mint ahogy nem lehet csak egy kicsit

Felelősséget vállalni sem.

És rájöttem arra, hogy nem tudok

Már felelősséget vállalni magamért;

S akkor talán mégiscsak mondhatom,

Hogy jogosan nem szeretem magamat, nem?

Ági

Az agyament logikai csapásaid

Nem látod, hogy sehova sem vezetnek? (Komolyan)

Mért mindig csak a te szempontod, a te oldalad?

Ne foglalkozz azzal, hogy ki mit érez,

Vagy legalábbis ne így foglalkozz vele!

Ne próbáld meg kitalálni, ki mit érez…

És az meg, hogy te nem szereted magadat,

Tulajdonképpen… magánügy, s ha jobban

Belegondolsz, már bocsánat… de senkit

Sem érdekel – vagy csak nagyon keveseket.

Csak meg ne érezzék, csak meg ne tudják!

Kérlek, kicsit vigyázz jobban magadra.

Lajos figyel, Ági feláll, kimegy a konyhába, onnan beszél

Szóval bejön, leül, és zongorázik…

Te meg csak ülsz és hallgatod. Jól gondolom?

Lajos maga elé mered

És utána kefélni szoktatok.

Lajos (enyhe mosollyal)

Ma nincs mellébeszélés, ugye?

Ági

Most már kár volna próbálkozni mással.

Lajos (nevet)

Ja, szóval…

Mikor beléptem a kávézó ajtaján,

Egy páran rám köszöntek ott.

És akkor többé nem volt már kiút.

Olyankor találnak meg, mikor

Belül forrongsz és elhatározod,

Hogy jól leiszod magad, egyedül,

Hogy aztán magad kergesd-kutasd kint az utcán,

Elérzékenyülve attól a súlytól,

Amit más meg sem értene –

De persze nem lehet. Nincs az az Isten,

Hogy meg ne találjon egy rég elfeledett arc,

Aki széles mosollyal üdvözöl,

Mert milyen jó, hogy újra látjuk egymást…

Na persze, milyen jó, mennyire jó…

Akkor, rendben… megmutatod, milyen rossz is neked.

Elképzeled, hogy fél órán belül

Rájuk borítod majd az asztalt,

Botrányt csinálsz…

Vagy legalább a mellét fogdosod

A volt barát feleségének úgy,

Hogy senkinek, még véletlenül se kerülje el

A figyelmét. De hiszen pont ezért; (Egy pillanatra kivár)

Szégyentelen határozottságod miatt

Nem tudnak szólni majd egyetlen árva szót sem –

De aztán ez se megy.

Szünet, ingerülten

És minden máshogy alakul, mert nem lehet,

Hogy ne mondj ki bizonyos dolgokat,

Hogy ne szólj néhány kedves szót a nőhöz,

Akit a társaság elhanyagol. (Kivár, legyint)

Gondolhatod… belecsöppentem egy

Társaságba, teljesen érdektelen

Fecsegés arról, ami pont nem érdekelt.

De hát, lehet, hogy ilyen egyszerű;

Lehet, hogy azért lehettem természetes,

Mert ennek semmi kockázata nem volt.

Ági

A súlytalanság kockázatos.

Lajos (mosoly)

Egy időben sokat gondolkoztam azon,

Hogy is lehetséges, hogy ennyi ember

Bizonyos értelemben összezárva éljen,

Tulajdonképpen egy helyen.

Itt vagyunk összezsúfolódva pár

Négyzetkilométernyi térben –

Csoda, hogy nem mészároljuk le egymást.

Szünet, feláll, járkálni kezd

A pultos nő tekergette a rádiót,

A többiek csak beszéltek… beszéltek,

Én mosolyogtam, ültem, bólogattam.

De aztán fokozatosan beúszott,

Mint valami alattomos moraj,

Az előző esti koncert felvétele.

A bemondó hangját utánozza

Most pedig hallgassuk meg felvételről a… pff.

Olyan volt, minthogyha lehűlt volna minden,

Minthogyha elnémult volna a tér

Körülöttem. Mindegyik száj csak tátogott.

Aztán egyszer csak vége lett.

Szünet, visszaül, kissé komorabban

Gyanútlanul, nevetve jöttem el.

A sétálóutca hosszan üres volt,

Csak egy pár bandukolt előttem…

Meg-megálltak, és ahogy elhaladtam

Mellettük, egy hang ütötte meg a fülemet;

A tónusa metszően ismerős volt –

És hiába, hogy nem akartam hallani;

Muszáj volt –,

Majd egy pillanatra a krákogó nő

Jutott eszembe… de ez képtelenség –

Gondoltam. Aztán már nem foglalkoztam vele. (Más hangon)

Ha megmaradt valami ösztönünk

Régről, akkor az csakis az lehet,

Hogy megérezzük előre a rosszat…

Nem volt egyértelmű, csak ismerős,

Így megálltam és várakoztam.

Eközben persze eszembe jutott,

Hogy ez az egész nevetségesen szánalmas,

Hogy ott állok a félhomályban és

Figyelem őket. De mégis maradtam.

Feláll a székről, járkálni kezd, tölt, iszik

Pár perc múlva aztán indultak ők is,

Hallottam, ahogy beszélnek, de nem

Értettem, pontosan miről.

Aztán csak sétáltam tovább, mintha kutyát

Sétáltatnék. Pedig ahhoz nem árt,

Ha legalább póráz van a kezünkben,

De… talán más kezében volt a póráz. (nevet)

Szünet

Az Egyetem tér visszhangzott a nevetéstől,

S csak az a hang lett egyre ismerősebb.

Aztán egy lámpa alá érve már az arc

Is tökéletesen kivehető volt.

Ági, miközben Lajos beszél, kint feltehetőleg vizet melegít, mert rövid idő elteltével sípolni kezd a forraló, egyre erőteljesebben

Mondtam, hogy ott lakik közel.

Valami vitt előre és követtem őket.

Lassan csukódott a nehéz vasajtó;

Bementek a kapun – én is beléptem.

Rögtön tudtam, hogy merre menjek, így

A lépcsőházban a világítást

Se kellett, hogy felkapcsoljam, csak úgy…

Kettesével vettem a fokokat,

Aztán persze lelassítottam… attól

Félve, hogy hátha utolérem őket.

Nem tudtam, hogy egyértelmű-e minden,

Vagy hogy esetleg egy lépcsőfok is

Eltűnhet alólam, és én valahová

Nagyon mélyre zuhanhatok.

Felértem a lakás elé.

Az előszobában égett a villany.

De minthogyha más beszélt volna bent,

És nem igazán tudtam pontosan

Kivenni, hogy ki is lehet.

Én nem ezt kerestem, nem ezt a hangot.

Pár percig várakoztam, azt hiszem,

Szinte már akartam, hogy valami

Kizökkentsen ebből az állapotból. (Gondolkodik)

Tisztán szerettem volna látni és egyöntetűen.

Mikor meghallottam a neszezést,

Feljebb lépkedtem egy félemelettel;

Akkor ismét hallottam már a hangot

És ismét csak zavart, hogy ismerős,

Hogy pontosan tudtam; mi is következik.

Semmi kedvesség, semmi lágyság,

Csak ütemes nyögések sokasága

Töltötte meg a lépcsőházat és

Ahogy tompán kezdődött… úgy el is halt,

Nem tudom pontosan, mennyi, de

Nagyon rövid idő alatt.

A fejét, majd a fülét szorítja, mivel a sípolás egyre erősödik, már szinte elviselhetetlen, majd hirtelen abbamarad. Még eltelik csöndben néhány másodperc

Figyelsz te rám egyáltalán?

Ági (enyhén)

Semmi kedvesség, semmi lágyság…

Közben kijön egy csészével, lerakja Lajos elé

Komolyan mondom, hogy ha nem te mondod,

Ha nem veled történik, nem hiszem el.

Lajos

De így, hogy én mondom… így elhiszed?

Ági közben veszi a kabátját

Ági

Teljesen mindegy, hogy én mit hiszek.

De telefonon nem vele beszéltél, ugye?

Lajos

Nem, nem vele beszéltem.

Ágit nézi

Nem is érdekel, hogy kivel?

Ági

Azt hiszem, ma este főzök valami jót,

Olyat, amit te is szeretsz. Ehetsz belőle,

Feltéve akkor,

Hogyha hajlandó vagy kijönni innen.

Biztosan Zsófi is örülne neked – (Felnéz)

Bár sejtem, hogy nem fogsz eljönni ma. (Indul)

Lajos (kissé tanácstalanul)

Most meg hová mész?

Ági (visszanéz)

Az időérzéked kezd csődöt mondani.

Ági kimegy, Lajos néz utána hosszan, majd fogja a csészét, belekóstol, láthatóan nem ízlik neki, majd kimegy a konyhába – függöny

Op. 27. cisz-moll, presto agitato

második felvonás

első kép

A szín sötét, csupán az utcáról szűrődik be némi fény, kint érezhetően sötétedik – mintha csak egy zavart álomkép volna az egész. Lajos a fotelben, alszik; közben megszólal a csengő, egyszer, kétszer, majd ajtócsapódás. Az óra fél ötöt mutat. Anna a zongoraszéken ül, mindvégig szinte homályban, majdhogynem Lajosnak háttal, egyébként minden ugyanúgy, mint korábban.  Anna a letakart zongorát nézi, mintha nem tudna vele mit kezdeni. Lajos ébred; az állkapcsát igazgatja. Először nem veszi észre a lányt, nyújtózkodik, felkapcsolja a kislámpát, majd megijed, amikor meglátja Annát, összerezzen. Lekapcsolja azonnal a lámpát, zihál egy darabig

Anna

Ha le van takarva, nem tudok játszani.

Nem értem, mért van letakarva?

Lajos (ingerülten)

Jesszus… ezt soha többet ne csináld,

Megértetted?! Ne csináld soha többet!

Lajos fészkelődik a fotelben, majd föláll, töltene magának, de hirtelen egyik üvegben se talál, tovább keres

Anna

Nem nyitottad ki, pedig többször is

Csengettem, így lenyomtam a kilincset

És nyitva volt. Nem szoktad nyitva hagyni.

Lajosra néz, majd vissza

Talán egy hete jártam itt, hogy megkeresselek.

Kint álltam az ajtó előtt sokáig…

Csöngettem. Vártam, hogy kinyisd az ajtót.

Sokáig vártam… meglehetősen sokáig,

Egy nő, szemben, ki is nézett az ablakon,

De valószínűleg nem tarthatott

Elég veszélyesnek, mert rögtön visszacsukta. (nevet)

Nem is szólt.

Olyan szokatlan volt, hogy nem jutok be

Hozzád, hogy…

Lajos (közbevág)

Megmondtam, hogy ne gyere.

A múltkori után megmondtam, hogy

Ne gyere többet.

Anna (folytatja, mintha nem is hallaná, amit Lajos mond)

Valahogy azt éreztem, nem nyitod ki.

Azt éreztem, hogy a fotelben ülsz,

Akárcsak most is…

És egyszerűen csak nem akarod kinyitni… igaz?

Lajos

Kérlek…

Anna

Megfigyelted, hogy amikor nálad vagyok

Szinte sose beszélünk?

Mondd meg őszintén; téged nem zavar,

Hogy soha semmi mondanivalónk nincs

Egymásnak? (Elgondolkodik) Vagy van, csak nem mondjuk el?

Lajos

Miről akarsz beszélni?

Hidd el, hogy jobb a hallgatás.

A beszéd: zavar. A beszéd, lefáraszt.

És én már elég fáradt vagyok így is.

Közben a szemét törölgeti, ijedten körbenéz, láthatóan zavarja a félhomály, nincs igazán magánál. Anna felemeli a takarót

Ne nyúlj hozzá! Engedd vissza azonnal.

Anna nem engedelmeskedik, sőt felhajtja a zongorafedelet is, Lajos figyeli

Anna

Emlékszel, mikor voltam legutóbb

Nálad?

Pontosabban, mikor kellett volna jönnöm,

De én nem jöttem el… nem rémlik így sem?

Lajos

Ezt most ugye direkt csinálod?

Anna háttal ül, megsimítja a takarót a zongorán

Anna

Ismerhetnél már annyira, hogy tudd:

Ha valamit akarok, azt úgyis elérem.

De kicsit olyan most, mintha itt se lennék,

Vagy inkább… mintha most volnék először

Vagy utoljára – de nem is tudom, olyan fura.

Kíváncsi voltam, hogy milyen leszel

Most, hogy egy hónapja nem láttuk egymást,

Hogy nem érintettél meg több hete,

Hogy nem hallgattál meg már több hete…

Lajos

Ezt a játékot most ne kezdjük el!

Most nincs erőm ehhez.

Mi lenne, hogyha ezt később beszélnénk

Meg, nem ma? Nem ebben a pillanatban… (Kivár, komolyan)

Kérlek szépen, csukd le a zongorát.

Anna (a végét mintha nem is hallaná, dühösen)

Nekem még soha, egyetlenegy ember

Sem mondta azt, hogy menjek el,

Hogy nincs rám ideje, hogy nem akar

Velem törődni…

Egyetlenegy ember se mondta azt,

Hogy nem én kellek, hanem valami

Más. Te vagy az első, aki elküld.

Lajos

Ezt is szokni kell egy idő után.

Anna

Nahát, és mondd meg, mit kezdjek ezzel?

Ha valaki ezt mondaná neked,

Te mit kezdenél vele?

Lajos (tölt magának, iszik)

Kérlek szépen, csukd le a zongorát.

Anna

Miért? Talán zavar?

Lajos Annát nézi

Zavar?

Lajos

Meglehetősen.

Anna

Ennyire nem vagy képes elviselni?

És mi van, hogyha játszani kezdek?

Na, akkor mit csinálsz?

Lajos

Azt meg se próbáld.

Anna

Miért?

Hm? Akkor mi lesz?

Lajos csak figyel egy darabig, majd odalép, és lecsapja a zongorafedelet, csönd

Lajos

Eszedbe ne jusson még egyszer játszani!

Megértetted?

Anna

Én meg se mozdultam…

Te Jóisten, mi van veled?

Megfogja Anna karját, majd erőteljesebben

Lajos

Megértetted?

Anna (szinte kiabál)

Igen, megértettem!

Szünet, Lajos az ajtóhoz megy, kinyitja

Lajos

Nézd, nem vagyok valami jól.

Tényleg jobb volna, hogyha most…

Anna (megint mintha nem is hallaná)

Már napok óta nem tudom, mi van

Velem… már éjjel is csak forgolódom és…

Lajos

Nem érdekel…

Anna

Gondolkodtam,

Hogy hogyan mondjam el, de hát…

Nem szeretnélek bántani.

Sosem akartam neked semmi rosszat.

Lajos (dühösen)

Akkor kapcsold le a zenét a fejemben.

Szépen lassan hajtsd le a takarót,

És addig menj el, amíg még lehet.

Anna

Most fenyegetsz?

Lajos

Ha ez kell ahhoz, hogy elmenj… akkor igen.

Szünet

Anna (halkabban, mint eddig)

Aznap, mikor el kellett volna jönnöm,

Valaki mással voltam, nem veled.

Azt hiszem, külföldről jöttél haza

Valahonnan, így gondoltam, hogy elfelejted

Úgyis, hogy megbeszéltük, hogy jövök.

Reméltem, hogy fölhívsz, mikor megérkezel,

Reméltem, hogy eszedbe jutok és

Reméltem, hogy hozol is valamit nekem…

De aztán rosszul esett, hogy nem kerestél,

Persze… mindig rosszul esik, ha nem hívsz…

Lajos a fotelben ül, a fejét szorítja

szinte kiabál

…Hallasz egyáltalán?

Lajos zavartan néz, bólint

Komolyan úgy éreztem, ennyi volt.

Talán Ádám miatt… talán magam miatt,

Nem is tudom… talán tényleg Ádám miatt.

Pedig kitartottam sokáig és

Nem engedtem semmit neki, pedig

Engednem kellett volna már korábban.

Ő nem szabad, hogy tudjon rólad. (Halkan) Nem szabad. (crescendo)

Úgy gondoltam, talán engednem kell neki,

Ha te már arra képtelen vagy,

Hogy foglalkozz velem.

Bosszút akartam állni rajtad, érted? (Ránéz)

Magamtól kérdeztem, hogy mért van így –

És zavart, hogy nem találom a választ.

Szünet, a zongorához lép, megsimítja a takarót

Az is lehet, hogy még utaztál akkor,

Hogy még meg sem érkeztél, nem tudom…

Találkoztunk,

Ő csak beszélt… beszélt,

Én hallgattam, miközben

Rád gondoltam, pedig azért találkoztam vele,

Hogy…

Tulajdonképpen csak sajnálatot

Éreztem iránta, de bosszút akartam állni

Rajtad, és megutáltatni magammal

Mindent, ami veled kapcsolatos.

Azt hiszem, egy kicsit berúgtam,

Mert… aztán mentünk kint az utcán…

Hideg volt… fáztam is… ő átölelt.

Utána már a lépcsőházban álltunk,

Éreztem, hozzám nyúl, óvatosan.

A keze hideg volt a testemen,

A lift közben meg fel-le járt, a fénycsík

Párszor beterített, amíg mi…

És végig bujkált bennem az az érzés,

Hogy valaki figyel, hogy valaki

Megles, de persze senki sem jött –

És akkor meg már úgy volt hideg minden,

Hogy nem is fáztam.

Lajos feláll, közelebb lép, Megérinti a lányt

Milyen jogon csinálod ezt?

Milyen jogon sajátítasz ki… Hallod?

Szeretném bűntudat nélkül

Odaadni magam valaki másnak.

Mi ez? Nem is értem…

Kihúzza magát Lajos keze alól

Úgy éreztem magam, mint akit megaláztak,

Mint aki… bűnös, csak nem tudja, miért.

Én ezt nem akarom… érted? Csak így ne! (Kiabál)

Ezt így nem akarom! Nem akarom!

Lajos, mintha nem is hallaná, egyre lejjebb nyúl, be Anna ruhája alá, néhány másodperc csönd: Anna elhúzza magát, de úgy, hogy azért újra meg lehessen érinteni, ez a játék folyik egy kis ideig, majd hátranyúl, ellöki,

Ne érj hozzám!

Már szinte dulakodnak, lekerülnek a földre, Anna lerántja a takarót a zongoráról, Lajos próbálja megcsókolni, de a lány ellöki, Lajos újra próbálja, Anna egy hatalmas pofont ad az arcára, Lajos nekiesik a kislámpának, amiben az égő összetörik. Anna csak fekszik a földön, a takaróval hempereg, maga köré csavarja. Lajos föláll, leporolja magát, iszik

(gúnyosan nevetve)

Na mi van, megijedtél?

Már nem tudsz bántani, mert gyenge vagy,

Igaz!? Már játszani is képtelen vagy,

Már szeretni is képtelen vagy,

Lassan mindenre képtelen vagy…(hangosan nevet)

Lajos nézi egy darabig, aztán hirtelen szinte ráveti magát, fölrángatja a földről, miközben  Eltelik néhány másodperc, majd Lajos teljes erőből pofon vágja a lányt, aki nekiesik a zongorának, beveri a fejét – többet nem mozdul.  Lajos áll egy darabig, aztán a fotelbe ül, a földön fekvő testet nézi, majd tölt magának. Iszik, újra a testet nézi, újra iszik, rágyújt. Kint egyre sötétebb lesz, így a szoba is sötétedik, a végén teljesen sötét –

Op. 27. cisz-moll – adagio sostenuto

második kép

Lassan és enyhén világosodik ki a szín, csak hátulról, a konyhából szűrődik be fény a szobába. A zongora, akárcsak korábban, le van takarva, még a lábai sem látszanak ki. Megcsörren a telefon. Lajos a fotelben alszik, felriad, feláll, körbenéz – közben cigaretta után kotorász, megtalálja, de még nem gyújtja meg –, felveszi a kagylót, visszaül. Az óra még mindig fél ötöt mutat.

Lajos

Igen. Ühm. (Hallgat) Még szerencse, hogy te vagy az.

Bevallom, hogy rosszabbra számítottam.

Szünet

Nem… mondtam, hogy vihetsz, amit akarsz.

Nem is tudom, hány óra van –

Azt hiszem, alaposan elaludtam,

Csupán néhány perce tértem magamhoz. (Hallgat)

Jaj, nem, nem, nem zavarsz, csak furcsa álmom

Volt, tudod, mint amikor nagyon is

Valóságosnak tűnik mindaz, amit… (körbenéz, a szemét törölgeti)

Nem… jól… jól vagyok, tényleg jól vagyok.

Jön hozzám valaki, így, ha lehet,

Akkor majd holnap térjünk vissza erre,

Ma még úgyis lehet, szükségem volna rá.

Szünet

A többit is… igen, a többit is.

Talán elég, ha annyian, de… nem tudom,

Én csak azt tudom elmondani, hogy

Mit vihetsz el, de hogy hogyan;

Az már a ti dolgotok… csak vigyétek. (Hallgat,)

Ez egy Bösendorfer, nem valami…

De valójában nem is érdekel.

Azt hiszem az megfelelő, igen.

Hát akkor, holnap, kora délután.

Lerakja a kagylót. Föláll, nyújtózkodik, a fülét piszkálja, az állát mozgatja fel-le, körbenéz, majd meggyújtja a cigarettát, kissé motyog

Azért ezt nem gondoltam volna még

Korábban. Egy pár héttel ezelőtt sem.

Mennyi is az idő?

Az órára néz

Ja, hát persze, most dőlnek el a dolgok.

Ha eljön, biztos, hogy valami megszakad –

Akkor az utolsó leckét adom. Tehát

Ennek mindenféleképpen különlegesnek

Kell lennie.

A zongorára néz, majd ismét az órára

Fél öt van már. Fél öt.

Azt hiszem, az a félelem alapja,

Amikor tisztában vagyunk vele…

Vagy legalábbis azt hisszük, hogy tisztában vagyunk vele,

Mi is következik. (Cigarettázik, leül)

Most jön be a kapun, valaki ajtót

Nyit neki. Nem köszön, csak egyszerűen

Belép; a lépcsőfokokat szimplán veszi.

Ha valaki netán most szembejönne,

Ő nem is látná, nem térne ki.

Zavart, bizonytalan, de mégis éhes,

Mint egy leláncolt, néma állat.

Bár képes rá, de nem töri át ketrecét –

Nem adva át magát a tájnak…

Hirtelen megszólal a csengő, Lajos csodálkozva, majd enyhe mosollyal az arcán néz oda, vár. Ismét megszólal a csengő, aztán nyílik az ajtó, Kitty lép be teljesen természetesen. Szoknya van rajta, vékony szürke, testhez simuló kabát, fehér blúz – kifejezetten csinos. Mintha csak hazajönne, a kezében egy üveg ital – Lajos megdöbbenve figyel. Kitty nem néz rá, leveszi a kabátját, felakasztja, majd a konyhába megy, eltelik egy rövid idő, kihoz egy poharat magának, tölt az üvegből. Lajos közben figyel, követi a szemével, de nem szól. Kitty iszik, majd Lajoshoz lép, kiveszi a kezéből a cigarettát és leül az egyik fotelbe, dohányzik. Hosszú csönd

Kitty (szinte vidáman)

Amúgy pontosan így képzeltem el.

Bejövök… te itt ülsz a fotelben,

A félhomályban, egyedül.

És minden úgy van, akár azelőtt.

Lajosra néz

Ne legyél annyira megilletődve.

Nem áll jól neked, ha bizonytalan vagy.

Nevet

Na, szólalj meg végre!

Lajos kissé rémülten figyel

Lajos

Régen is egyedül ültem volna a félhomályban?

Kitty (mosoly)

Ha nem is a fotelben, és nem is a félhomályban,

De egyedül. Meglehetősen egyedül.

Te akkor is egyedül vagy, ha vannak

Körülötted, sőt, csak akkor vagy igazán.

Kitty beleszív a cigarettába, közben Lajos is cigaretta után kutat, de nem talál, fészkelődik

Lajos

Már félre ne értsd, de akkor minek vagy itt?

Mármint… hogyha én egyedül vagyok jól,

Akkor kínozni jöttél… vagy minek?

Kitty

Te képes vagy egyetlen perc alatt

Elűzni bárkit; még azt is, aki

Azt hitte magáról, hogy erős.

De engem nem tudsz elüldözni most.

Lajos

Kérlek… Micsoda elhatározás, de

Az ember sose legyen magabiztos,

Mert akkor csak a csalódás marad. Nem?

Kittyre néz

És hát… volt már efféle elhatározásod

Velem kapcsolatban, de akkor…

Akkor valahogy nem jött be ez a dolog,

Vagy rosszul gondolom?

Kitty

Örülj ennek, azt mondom, hogy örülj,

Mert nem hiszem, hogy másnak volt ilyen

Gondolata mostanában…

Lajos közben feláll, a fülét, az állkapcsát babrálja, majd a fogason lógó kabátjában keres cigarettát

Lajos

Na, ebben igazad van teljesen,

De valljuk be, hogy azért ehhez én is

Kellek – hogy ne legyen ilyen gondolata

Tulajdonképpen senkinek –

Igazából teljesítmény ez is valahol;

Teljesítmény az is, ha nem szeretnek!

Nagyra tátja a száját, mintha az állkapcsát akarná kiroppantani

Kellettem volna ahhoz is,

Hogy te csakis az elhatározást

Gyűlöld meg. És engem ne. És magadat se.

Akkor még elviselhető – de így?

Akkor még néha belefér egy kávé,

Mondjuk évente, látszólag véletlenül…

Belefér a fényképalbum a gyerekekről,

Vagy integetni a négyes-hatos már-

Már végtelennek tűnő távolából,

De így… mi értelme van így?

Talált cigarettát, rágyújt, még mindig az állkapcsával babrál

Kitty

Azt akarod, hogy elmenjek talán?

Lajos

Szó sincs róla. Csak meglepődtem.

Még egyszer, régen, azt mondtad: reméled,

Hogy egyszer majd megértelek.

És én már, azt hiszem, kezdtelek megérteni.

De meg kellett lepődjek, amikor

Felhívtál.

Az érthetetlent magyarázd meg, azt.

Kitty

Úgy döntöttem; a sértődöttségből elég.

Túl hosszú ideje rágom magam

Olyan dolgokon, amik nincsenek

Már… vagy legalábbis nem úgy vannak, ahogy

Esetleg gondolom.

Úgy érzem, elég a nosztalgiából.

Lajos

De hát nem az előbb mondtad azt,

Hogy minden úgy van, mint azelőtt?

Így nem marad csak a…

Kitty (közbevág, erőteljesebben)

Hiányzott ez az illat, hiányzott ez az…

Üresség, ami itt mindenből árad.

Mindig azt éreztem, hogy fel kell tölteni

Valamivel, hogy talán érdemes.

Lajosra néz

Tudod, hogy mivel fogtad meg a nőket? – (Biccent)

Már ha egyáltalán megfogtad őket.

Lajos (mosoly)

Te biztos megmondod, mivel.

Kitty

Nem fogsz rajtam, hiába vagy ilyen.

Szünet

Most, hogy beléptem, megláttam, hogy minden

Ugyanolyan, és minden ugyanúgy

Van. Hogy minden ugyanolyan esetleges.

Rólad lehetett gondoskodni, sőt,

Kellett is… elvártad, hogy úgy legyen.

Nem mondtad, csak éreztetted velem,

Sosem mondtad. Na, ezt szerettem. (Elgondolkodik)

Persze nagy átok, ha valakiről

Gondoskodni kell.

Nagy átok.

Lajos

És ez jó? Vagy rossz?

Kitty (nevet)

Egy átok lehet jó is?…

Amúgy nem változtak a kategóriáid

Sem. Kizárólagos vagy, mint a halál.

Melletted vagy teljesen, vagy egyáltalán

Nem lehetett élni –

És én megtapasztaltam mind a kettőt.

Lajos feláll, helyeslően bólint, nyújtózkodik, aztán járkálni kezd – Kitty figyeli –, az ajtóhoz megy, felkapcsolja a villanyt

Kitty

Minek kapcsoltad föl?

Lajos

Unom a félhomályt. A kategóriákat.

Érzem, hogy változtatni kéne – de nehéz.

Nagyon nehéz még alapvető dolgokon

Is. (Vidáman) De hát, valamivel el kell kezdeni…

Kitty

Valami mással kezd, ne ezzel.

Kérlek, hogy oltsd le,

Nagyon zavar.

Lajos

Miért?

Kitty

Úgy túl egyértelmű, úgy túl direkt.

Lajos leoltja, majd az ablakhoz megy, onnan figyel érdeklődve, dohányzik

Feltérképezni szeretnék, bekúszni,

Úgy, hogy a kezdeményezés öröme az enyém.

De sikerült. Ezt már nem veheted el.

Mintha valakivel koccintana. Iszik

Lajos

Nincs is szándékomban elvenni semmit.

Kitty elnyomja a cigarettát

Kitty

Ez így picit kevés, nem gondolod?

Lajos

Azt gondoltam… a beszélgetésünk alapján;

Leszel annyira okos, hogy kihagysz. (Ránéz)

Kitty megfogja a poharát, feláll, a zongorához megy, megsimítja a takarót, majd Lajos felé fordul, közben mondja

Kitty

Jaj, nem kell ez az önsajnáltató duma,

hogy hagyjatok, mert….

Lajos (közbevág)

Őszintén; mondtam én ilyet?

Őszintén; kértem, hogy gyere ide?

Őszintén; kértem én bárkitől bármit is?

Kitty

Miért vagy ideges?

Már húzni sem lehet?

Te jó ég…

Lajos

Egyébként is, mit kéne tennem?

Te vagy a (Elgondolkodva) második ma, akivel

Lefutom ezeket a köröket.

Lassan úgy érzem magam, mint akit

Vizsgálnak, akarata ellenére.

A Tűrőképességem határait

Feszegetik, elszámoltatnak. Követelnek.

És közben pontosan

Tudják; hogy jól tudom: nincs indíték.

Csak kedvtelés ez részetekről.

Kitty lerakja a poharat a zongorára, rágyújt, majd enyhén rádől a zongorára

Kitty

Csak nyugalom, csak nyugalom…

Elsősorban neked nem volna jó,

Ha túl komolyan venném ezt a dolgot,

És még így is; túlságosan komolyan veszem.

Már ott falakba ütköztem, mikor

Beszéltünk, és olyan érzés fogott el,

Ami az emberben képekké merevül,

És így minden könnyen összemosódik.

Egyszerűen belegondolnom is

Szörnyű volt, miután tíz percen át

Várakoztam rád a vonal túlsó felén,

Abba, ahogy beszélsz… és amiről.

Aztán egy női hang szűrődött át, figyeltem,

És eldönthetetlen volt bármi is.

De ahhoz pont elég, hogy megzavarjon.

 Lajos a zongorához megy; leveszi a poharat, majd lerakja az asztalra, közben mondja

Lajos

Az a húgom volt.

Kitty

Nem érdekel, ki volt, nem ez a lényeg.

Azon már túl vagyok, hogy féltékeny legyek

Bárkire is. Az elmúlik, mint a viszketés,

Ha az ember sokáig tűr, és nem kapar.

Komolyan mondom, hogy megszántalak,

Pedig valószínűbb az, hogy nem is vagy

Igazán szánalomra méltó. – Vagy igen?

Könnyű lerakni úgy a kagylót,

Ha nincs zökkenő, mindent szép rendben találsz –

És bár biztos, hogy néha úgy se könnyű –,

Lehet, hogy ebben kicsit az is benne van,

Hogy újra foglalkozni akartam veled.

Szünet

Hosszú idő telt el, de amikor

Beszéltünk, minden újra élővé vált,

szinte már… megfoghatóvá.

Egy ember benyomását keltetted, ami

Meglehetősen biztató. Meglehetősen.

Lajos (mosoly)

Ennyire rosszak a tapasztalataid?

Kitty

Mi köze ehhez a tapasztalataimnak?

Lajos (nevet)

Hát, csak mert, ahogy elnézlek, te menekülsz.

De mondd meg, hogy ha rosszul gondolom! (Kivár)

Szabad megtudnom, hogy ki elől?

Vagy ennyire jóban azért még nem vagyunk?

Kitty (mosoly)

Nem. Ennyire még nem vagyunk.

Szünet

Egyébként; azt hiszem,

Hogy bűntudat emésztene,

Ha nem volnék itt. Súlyos bűntudat.

Ami, ha jobban végiggondolom a dolgot;

Igencsak bosszantó, mert régen is

Folyamatosan bűntudatom volt miattad,

És sosem tudtam pontosan, miért –

Ezt még ilyen távolból sem felejtem el –, (Cinikusan)

Holott, te kínoztál halálra… azt hiszem.

Lajos

Erre mit lehet mondani? Igen. Nem.

Majdhogynem teljesen lényegtelen.

Behegedt sebre hűs borogatás,

Ami valószínűleg kellemes,

De gyógyulást nem várhat tőle senki.

Kitty

Senki sem várja el a gyógyulást.

Hogyha kigyógyultam volna belőled,

Most nem lennék itt. Pedig itt vagyok.

Lajos

Miért?

Kitty

Kicsit sok a miért, nem?

Lajos

Ez afféle… őszinte rácsodálkozás.

Kitty (enyhe cinizmussal)

Ezt most akár vehetném bóknak is.

Lajos (rákontráz)

Mert tulajdonképpen az is.

Kitty (mosoly))

Ez hihetetlen.

Téged nem lehet kizökkenteni.

Lajos (mosolyogva)

Valóban?

Kitty csak legyint

Ez annyira szép, hogy el sem hiszem.

Vakok vagyunk, nagyon is vakok;

A férfi nem talán vakságra született.

És csak az egyértelmű dolgokat

Nem vagyunk képesek a helyükön kezelni.

Egy nő azt hiszi, hogy nem tántorítja el

Soha semmi. Nincs az az isten!

Mi meg… ha meg is fordul a fejünkben,

Azt hisszük; nincs mit elveszíteni;

Nincs is mit, és nincs hogyan elveszíteni;

De aztán csak jön a meglepetés.

Mint a h-moll, kicsit olyan. Szikár,

Erős, de aztán letaglóz, egészen.

Megsemmisít.

Kitty

Na tessék, én meg azt hittem, hogy jobban fogsz örülni

Nekem, hogy legalább érzékelem azt,

Hogy meglepődsz, de semmi. Majdnem semmi.

Bár, ahogy visszagondolok… egy kis zavar

Azért mégis volt a szemedben, ugye?

Valld be; nem számítottál rám.

Lajos (biccent)

Talált. Valóban másra számítottam.

Kitty

Takarítónő vagy tanítvány?

Lajos (nevet)

Húha. Volna különbség?

Kitty

Sokan hisznek a felcserélhetőségben, de…

Ha szerencséd van, van különbség – gondolom.

Bár, gondoskodik rólad mind a kettő…

Ki így, ki úgy… és biztos hasznos mind a kettő. (Felismerésszerűen)

Így lényegileg tényleg nincs különbség.

Lajos elismerően bólint, majd elvesz egy poharat az asztalról, tölt az üvegből, iszik

Lajos

Ez rendben is volna így teljesen –

Ha már tudjuk, hogy engem mi elégít

Ki. Nincs erről mit beszélni tovább. (Elgondolkodik)

Mért mindig én? Mindig csak én. Unom.

Az unalom maga, rólam beszélni,

Hogyhogy nem vette ezt még senki észre? –

De kíváncsi volnék; téged mi indít

Meg, de tényleg… húsz év után kíváncsi volnék.

De nem volt kielégítő ezek szerint

Az, hogy beszéltünk.

Mégis, mi késztetett arra, hogy…

Kitty

A legegyszerűbb dolog: a kíváncsiság.

A legőszintébb érzés, amiből

Még bármi lehet, még bármi kisülhet.

De nem okoz nagy gondot lesöpörni.

Lajos

És korábban sosem fogott el?

Kitty

De igen, csak akkor le is söpörtem.

Nem akartam foglalkozni veled.

Pedig minden őszintén gyerekesnek,

Feledhetőnek… talán megbocsáthatónak

Tűnt már, de… sokáig nem voltam éles

Eléggé, hogy úgy mondjam; cinikus

Ahhoz, hogy biztonsággal szemben álljak

Veled. Lehet, hogy kicsit féltem is.

Utol kellett, hogy érjelek.

Simán elhiszem, hogy nem is tudod, hogy

Miket tettél. Otthagytál egyedül.

Hányszor? – Megszámolni sem tudom.

Elnyomja a cigarettát

Képes voltál, egy idegen városban is,

Ha valami nem tetszett, elszaladni. (Kivár) Elrohanni!

Mint egy durcás gyerek, aki csak úgy,

El akar érni valamit. Zsaroltál.

Érzelmileg zsaroltál, undorító.

Szünet

Otthagytál és én néhány másodperc alatt

Megsemmisültem.

Mindig már csak azon kaptam magam,

Hogy nem is értem, mi történt, mi ez,

Csak azt; hogy lassan duzzad a szemem

Alatt a bőr, a kezem is remeg,

Légüres térben állok egyedül…

És csak a hátad látom, ahogy távolodsz.

Fiatal voltam, szerelmes, (Ránéz)

Így nem kizárólag a te hibád, elismerem.

Lajos is tölt magának, iszik

Lajos

Emlékszel, hogy megígértem, hogy nem fogok

Bocsánatot kérni többet soha? (Elgondolkodik)

Úgy látom, valahogy tényleg úgy működik;

– Ha nem is az előzmények miatt,

De – az ember nem kér véletlenül bocsánatot.

Ostobán hangzik, de… előre is lehet,

Mert van valami késztetés, kötődés,

Az érzékek egyre erősebb

Csiklandozása, ami megsejteti,

Hogy valami rossz készül legbelül –

A bocsánatkérés meg igazolja.

A bűntudat késztet a cselekvésre,

Minthogyha egy kimondhatatlan űrt

Kellene foldozni, ami csak egyre nő.

És meg kell tenni, merthogy nem marad más –

Mert nem maradhat kitöltetlenül.

Kitty

De hiszen nem beszélek én se másról.

Ezt éreztem mindig, mikor a hátadat

Néztem, amíg te távolodtál.

Aztán bocsánatot kértem. S nem tudtam, hogy miért.

Lajos

Azért a kettő mégiscsak más egy kicsit.

Kitty

Dehogy más…

Lajos nem reagál

A lényeg ugyanaz, s bár régen biztosan

Nem tudtam volna ezt megindokolni…

És most meg már ott tartok, hogy nem is kell…

De jól tudom, hogy nagyon is hasonló!

Egyikünk sem tudta, mi elől menekül. (Iszik)

Lajos (halkabban)

Előlem, csakis énelőlem.

Kitty

Hát pont ez az. Ezért vagy egyedül.

És nem azért, mert elszaladtál. Nem azért…

Lajos

Na hát, akkor miért?

Kitty (ismét rágyújt)

Mert nem előlem menekültél,

Csak, közben mégis én maradtam egyedül.

Egy tucatnyi eset után, szerintem,

Senki semmit sem ért meg.

Neked ez nem szenvedés, csak kihívás.

Általában úgy vagy szadista, hogy

Közben téged kell sajnáljon a fél világ;

Ez… nevetséges. Elviselhetetlen.

Van egy pont azonban, amikor nem megyünk tovább.

Hiába szeretsz, nem mész már utána.

Lajos (elnagyoltan)

Úgy hívnák, hogy önbecsülés?

Kitty (legyint, kivár. Higgadtan)

De… nem is akartam erről beszélni;

Én nem felhánytorgatni jöttem, érted?

Nem. Egyszerűen nem visz el a láb,

És egyszerűen nem mozdul a kéz, a száj –

Majd elindul egy szakadás, ami

Egy pont után már megállíthatatlanul

Hasad tovább.

A végén szerettelek leginkább.

Szerettem mindent, ami volt,

De előre szerettem mindent, ami lesz,

Szerettem volna, ha távol maradsz –

Ha jó ideig nem érintkezünk.

Lajos

Erre azért mondhatjuk, hogy sikerült.

Kitty

Igen, ez sikerült.

Talán túlságosan is sikerült.

Szünet, Kitty kissé bizonytalanul

Lehet, hogy nem fogsz örülni annak, amit

Most mondani fogok, de megígértem

Magamnak: őszinte leszek…

Lajos

Ennek nincs semmi értelme, tudod?

Semmi értelme.

Kitty

Hosszú ideje nem az értelemmel

Kéne foglalkoznom, de mégis…

Járkálni kezd, majd hirtelen Lajos felé fordul közben, aki csak nézi, mosolyog

Belegondoltál már abba egyébként

Hogy több mint tíz éve, hogy nem beszéltünk egyáltalán?

Ezt nem akarhattuk direkt,

Mert úgy biztosan nem sikerült volna.

De aztán egyszer felütötte a fejét

Bennem…és azóta gondolkodom…

Rajtad, meg ezen az egészen.

Lajos (a poharat a szája elé tartja, úgy nevet, próbálja elfojtani)

Most próbáld meg úgy beállítani,

Mintha egyébként teljesen véletlen volna az,

Hogy itt vagy. (Enyhe cinizmussal)

Szerintem senki más… de én elhiszem. (Nevet)

Kitty

Te azt hiszel, amit akarsz.

Nem érdekel. (Kivár)

Tudod, hogy mikor találkoztunk legutóbb?

Lajos a poharat forgatja a kezében

Lajos

Mármint úgy, hogy beszéltünk is?

Kitty

Igen, úgy.

Lajos

Azt hiszem… talán egy bulin. Igen.

Tisztán emlékszem, hogy fekete garbó

Volt rajtad ; kihívó voltál, sőt provokatív,

Amit én egyre inkább nem bírok.

Az ilyen ellenállás egyre nyűgösebb

Teher.

Egyenletesen lépkedtél felém,

S mivel… te egy másodperccel előbb

Vettél észre… és a szemünk összeakadt,

Már elmenekülni sem tudtam sehová.

Pedig nem akartalak látni, esküszöm.

Kitty (nevetve)

Na, végre valami kedveset is…

Lajos

Nem úgy értettem, pontosan tudod! Csak

Azzal a politikussal

Voltál, akit azóta… (Ingerülten)

Nem szeretem azokat az embereket,

Akiknek a kezébe beleolvad a

Kezem. Akik mosolyognak, mikor

Szomorúnak kellene lenni, és

Akik jól megveregetik a vállam,

Akkor is, ha sosem voltunk barátok. És

Nem is leszünk soha. És ráadásul

Van annyira okos, hogy tudja ezt.

Egy képmutató fasz.

Olyan, aki nem a haláltól fél,

Hanem attól, hogy nem áll jól rajta valami.

Idegesít a vastag álla. Minden.

Ha meglátom a tévében, elkapcsolok.

Kitty eközben mosolyog, egy idő után nevet

Kitty

Imádom, ahogy felhúzod magad…

Lajos (Kittyre néz, kissé ingerülten)

Igen? Én annyira már nem imádom.

Kitty

Egyébként;

Hozzá nem volt semmi közöm.

Semmi. Úgy játszottam vele,

Legalább annyira képmutatóan,

Ahogyan ő játssza a szerepét. (Mosolyogva)

Valószínűleg ez tántoríthatta el;

Rendesen megrémíthettem, mikor

Pontosan azt kapta, amit megérdemelt.

Lajos

Na, ehhez csak gratulálni tudok.

Kitty

Te csak ne gratulálj semmihez.

Tudom jól, hogy utánam kihez menekültél,

Úgyhogy te ne gratulálj semmihez,

Ha nem akarsz elsüllyedni azonnal!

Elegem van a prédikációkból!

Azok a nők azért szerettek,

Aki lettél. Csontig lerágtak,

Lerágtak rólad minden ehetőt.

Én abba szerettem bele, ami lehetsz.

Imádtam benned mindent, ami elképzelhető. (Kivár, Lajost nézi)

Mellesleg nem.

Lajos

Mi nem?

Kitty

Rosszul emlékszel.

Lajos

Valóban?

És nem világosítasz föl?

Kitty

Ha fontos, majd úgyis eszedbe jut időben.

Lajos

Remek!

Megfordul, Kittyre néz

Én láttalak, többször is. Igazából…

Nagyon gyakran megnéztelek, ha csak tehettem.

Ha éppen nem volt semmi fontos, akkor

Én, biztos…

Kitty (őszintén nevet, elnagyoltan)

Tudom, tudom. Láttalak többször is,

Hogy direkt késve érkezel, nehogy

Valaki is észrevegyen, akit

Ismerhetsz, akihez közöd lehet.

De hát láttalak… mindig láttalak,

Mikor az emeleten fönt leültél.

Egyszerűen nem tudtalak nem észrevenni.

Egy ideig zavart, de aztán nyugalommal

Töltött el az, hogy ott vagy.

Lajos (rákontráz, élccel)

Pedig nem gyenge a rajongótáborod;

Húszévesektől egész a halálig.

Ülnek végig, már szinte sorban,

És csorgatják lanyhán a nyálukat.

Nem is tudom, miért… de mindig felvidított,

Hogy láttam, sosem hanyagolnak el. (Gúnyos mosoly)

És ami fontosabb: te sem

Hanyagolod el őket!

Egy ilyen karakteres Antigoné, hm.

Nem is csoda, hogy Eteoklész

És Polüneikész a színfalak

Mögött is majdhogynem leszúrta egymást…

Kitty (elfordul)

Baszd meg.

Lajos (figyeli Kitty reakcióját, közbevág)

És az igaz, hogy a…

Kitty (dühösen)

Befognád végre a szádat?

Lajos (nevet, látszik, hogy élvezi)

Ezek szerint igaz!

Ha jól tudom, közvetlenül

Utánam… ugye?

Kitty

Ha szépen kérlek, úgysem állsz le?

Lajos mosolyog és ingatja a fejét

Egyébként is…

Lajos (látszik, nem hiszi el, nevet)

Tehát igaz az, hogy vele!?

Úristen, az még nálam is nagyobb fasz.

Ez hogyan sikerült?

Kitty

Ezt meg honnan veszed? Ki mondta?

Azonnal mondd meg, hogy ki mondta! (Legyint)

Amúgy meg…

Rádöbben, hogy elárulta magát

Lajos

A lányod tőle van?

kitty

Ez hihetetlen! Nyomoztatsz utánam?

Lajos

Ja, nem. (mosoly) Még nem. (Komolyan) Csak együtt ittam a

Füredivel… úgy két évig.

Végül is, együtt jártunk az Akadémiára,

Így meg kellett tűrnöm egy darabig. (Nevet)

Meglehetősen hosszú ideig

Hordtam rólad képet magamnál,

De aztán, amikor egyszer megmutatta

A tárcáját és te onnan rám mosolyogtál,

Akkor valahogy… Valahogy megundorodtam,

magamtól is.

Lajos iszik

Kitty

Őt nem szerettem. Téged meg igen.

Lajos (cinikusan)

Remek… ez igazán remek!

Így most már sokkalta nyugodtabb vagyok.

Egy ideig képtelen voltam elviselni

Annak a gondolatát, hogy másnak a farka is

Megmártózik benned,

Sőt, esetleg arra is van esély

Hogy netán még élvezed is a dolgot…

De tudod, mit mondok? Valahogy elmúlt. (Elgondolkodik)

Elég szörnyű, hogy minden elmosódik,

Hogy halvány lesz, erőtlen…

Kitty (nem néz Lajosra)

Néha annyira undorító

Tudsz lenni, hogy a lélegzéstől is

Elmegy a kedvem.

Lajos (folytatja, mintha nem is hallotta volna)

…A teljes meggyőződések és a

Belül egyre forróbb érzések is

Egy idő után hazugsággá válnak;

Súlyos képmutatás részei lesznek.

Bizonytalanság, amin jobb volna csupán

Nevetni. (Kivár) Jó volna nevetni.

Egyébként ebből is látszik; milyen

Kis helyen élünk… Neki adom el a zongorát.

Felhívott, úgy egy hete, hogy szüksége volna

Egy viszonylag jó hangszerre, hamar,

Gondolta megkérdezi: tudok-e

Segíteni.

És ez komoly lökést adott.

Mihez adott lökést?

Lajos

Lényegtelen.

Te viszont nem hallgattál meg soha,

Ugye? – Mert én legalábbis nem láttalak.

Sokszor eljátszottam a gondolattal,

Hogy egyszer csak majd szembejössz,

Ha nem is egyedül… de szembejössz,

És megmutatsz valakinek, akár egy trófeát.

Kitty

Mért, te megmutattál mint trófeát?

Lajos

Természetesen.

Ezek szerint nem figyeltél annyira jól.

Kitty (enyhe mosoly)

Ezek szerint nem.

És ezek szerint mindig te sem figyeltél

Olyan jól.

Lajos kérdő tekintettel figyel

Igen. Október elején

Berlinben voltunk kint a társulattal,

Vendégszereplés – egész tűrhető volt.

Lajos

Jézusom…

Kitty (Lajosra néz)

Mi az?

Lajos

Semmi.

Szünet

Mondom, hogy semmi.

Lajos ránéz, majd iszik

Kitty

Aztán meg egy teljes szabadnap, egyedül.

Kivételesen a lányom se jött,

Így végre, ha csak egyetlen egy estét,

De egyedül lehettem –

Egy majdhogynem teljesen idegen

Városban, ami felfedezésre vár.

Az Alexanderplatzon nézelődtem…

Valami kirakat előtt, egész hideg volt.

Aztán egyszerre csak megláttam a plakátot,

A nevedet, az időpontot, és már

Csak azon kaptam magam, hogy a sorban állok,

Előttem meglehetősen sokan –

S izgultam is kicsit, hogy lesz-e jegy. De lett. (Mosoly)

Szünet

Lajos (flegmán, iszik)

Aha. Na és, milyen volt?

Kitty

Zavarba ejtő. Igencsak zavarba ejtő.

Tökéletesen más voltál, mint azelőtt.

Kutakodnom kellett, hogy megtaláljalak,

Hogy megtaláljalak magamnak. (Kivár)

Az nem lett volna meglepő, ha… mondjuk

A MüPá-ban futok beléd,

Akkor természetesen néztem volna át

Mindenen, mi veled kapcsolatos.

De kint a késztetésnél is nagyobb erő

Húzott magával, és egy kissé féltem is

Hogy nem látlak, hogy nem jutok be.

A fölfedezés izgalma is űzött talán.

Hosszú évekig tényleg nem figyeltelek,

Amit, azóta, persze… bánok, nagyon is…

És tudod, hogy nem értek a zenéhez…

Lajos

Énhozzám kell, hogy érts, nem a zenéhez.

Miattam jöttél be, nem a zene miatt. (Kittyre néz) Nem?

Kitty (Lajost nézi, kivár, aztán mondja)

Ami azt illeti, igen. Miattad.

Nagyon is érdekelt, hogy mit csinálsz,

Hogyan jössz ki, hogyan hajolsz meg…

Milyen az első mozdulat, amit

Teszel – rájöttem, mindez érdekel.

Hiányzott már, hogy lássak egy mozdulatot

Tőled, ami valahol mégis igazol.

És nemcsak téged, hanem engem is.

Lajos

Az imént azt mondtad,

Hogy valami olyasmit készülsz mondani,

Ami lehet, hogy… (A homlokát ráncolja, Kittyre néz)

Én csak arra kérlek, ne fogd vissza magad.

Kitty

Te tulajdonképpen mit akarsz?

Lajos (színlelt vidámsággal, közben iszik)

Nyugalmat. Ami, úgy tűnik, reménytelen.

Nekem. De én semmit se számítok.

Egy hónapja mindennap az jár a fejemben;

Valamit kéne magammal csinálnom.

A lehetőségek száma viszonylag

Kicsiny, és, bármily meglepő:

A döntés így sokkalta nehezebb.

Kitty

Csak ne fenyegess, ahhoz semmi jogod!

Kitty Elindul a fürdőszoba felé, az ajtóban áll meg

Szerintem csak én éreztem, hogy baj van.

Több száz ember egy helyen tömörülve,

Őszintén élvezi, még át is éli talán,

Amit hall, mégis értelmetlenül,

Mert valójában nem nekik, tudom…

Tudom, hogy nem nekik, mert… (Egy pillanatra elhallgat)

Az első rész utáni nagyszünetben

Ültem le. Azt játszottad, mint…

Lajos (közbevág)

F-moll szonáta.

Kitty

Hihetetlen, mennyire kiszivárog

A játékodból, hogy mi van veled –

Ez zavart tulajdonképpen régen is,

Csak akkor még a magabiztosságod.

Kitüntetett szerep volt az enyém,

És ezt feldolgozni nagyon nehéz.

Hatalmas teher, hogy ha neked játszanak,

Ha minden egyes mozdulat mögül

Csak szivárog a múlt, majd rád szakad.

De úgy éreztem; meg kell küzdenem

Veled, hogy aztán végleg megnyugodjak.

(Nevet)

Lajos szólna, de Kitty közbevág

Kérlek, hallgass végig, csak egyszer.

Egyetlenegyszer!

Lajos

Ne haragudj.

Kitty

Ne kérj bocsánatot, mert nincs miért.

Ott a teremben megértettem; nincs miért

Bocsánatot kérni. Se neked, se nekem.

Megértettem, hogy a szabadkozókkal

Nem lehet igazán mit kezdeni,

Mindig azt érzem: bűnös vagyok.

A bocsánatkérés… összezavar,

És nincs rosszabb egy zavarodott nőnél.

Lajos

De van. Egy zavarodott férfi rosszabb.

Kitty sétálni kezd, Lajos mögé megy, átnyúl fölötte, úgy rakja le a poharat a dohányzóasztalra. A fotel támlájára teszi mindkét kezét

Kitty

Sebezhető vagy-e… az érdekelt.

A második sorban ültem, közel

Hozzád, de mégis teljes védelemben.

Védelmet nyújtott minden arc, aki

Csak nézett… mindenki, aki csak hallgatott;

Mintha szövetségre léptem volna velük,

Mert megítélt mindegyikük, akárhogy is.

Mintha nem csak neked szolgáltak volna

Ezzel a hallgatással, hanem nekem is, (Erőteljesebben)

Sőt, inkább nekem, mint neked!

Mintha egy kicsit én is részese

Lennék mindannak, ami most te vagy.

Hosszú idő után lett tiszta minden:

Minthogyha valami titok tudója volnék,

Amit vagy ezer ember gyűrűjében őrzök,

És minél erősebb a szorításuk,

Én annál magabiztosabban őrzöm,

És hatalmam csak mindinkább növekszik…

Beletúr Lajos hajába

Milyen édes volt és hátborzongató

Érezni, hogy nincs vége még semminek,

S ameddig játszol, csak növekszik, egyre

Növekszik… szinte megállíthatatlanul.

Arrébb sétál

Megdöbbentő volt,

Hogy ott élveztem igazán először,

Mit is csinálsz. Hogy nem elszomorító

Volt minden, hanem, ami összegyűlt,

És lassan tolult fel a torkomon,

Egy hosszú várakozás beteljesülése…

Lajos

Mit vársz, Kitty? Mit mondjak erre?

Kitty (felkapja a fejét)

Szépen kérlek, ne hívj így!

Lajos

Miért? Nem így hívnak talán?

Kitty

De így hívnak, de te nem hívhatsz így.

Sosem hívtál így – úgyhogy most se tedd!

Lajos csak bólint, Kitty még egy darabig nézi, aztán kimegy a fürdőszobába, víz csorgása

Lajos

Nem tudom, hogy mi hallatszott ki abból,

De sosem játszottam olyan pocsékul,

Annyira ellenszenvesen, mint aznap este.

Ha megfigyelted; a rossz zene hangos;

A hangerővel sok minden leplezhető.

És én hangos voltam. Fölfújt, drabális –

És lent a nézőtéren ülve

Biztosan úgy éreztem volna, hogy

Egy tehervonat tolat a pofámba,

Ahelyett, hogy egy… áh.

A rossz zenénél megváltás a csend,

Ha van.

A jó zenénél… elengedhetetlen.

Reméltem, hogy nem veszi észre senki.

Olyanná váltam, amit megvetek;

Átvészelni szerettem volna… megúszni.

De ez így folytathatatlan.

Így nem lehet.

Kitty közben az ajtóban áll meg

Kitty

Őszintén mondom; sohasem akartam neked

Rosszat. Semmit. Esküszöm.

El kell hinned, hogy ilyet sosem akartam…

Lajos

Tudom.

Kitty (meglepetten)

Tudod? Volt idő, mikor én

Szinte rettegtem tőled.

Lajos

Igen. Ezt végig tudtam.

Szemernyi kétség nem volt afelől

Bennem, hogy valahol azért mégis szeretsz – (Kittyre néz)

Még, hogyha be nem is vallod magadnak,

És hogyha nem is érzed, pillanatnyilag…

Kitty

Honnan tudhattad volna?

Nem tudtál rólam semmi érdemlegeset.

Lajos

Érdemlegeset? Jézusom!

Nem kellett tudnom semmi érdemlegeset.

Semmit. Érted? Nem kellett tudni semmit

Ahhoz, hogy érezzem, mi folyik itt,

Hogy tudjam, mit rontottam el.

Tényszerűen egy év voltál az életemből,

És én is egy év a te életedből.

Ez kettő: akárhogy is számolom.

Két különböző év, különböző

Élményekkel és tapasztalatokkal.

Legtöbbször azt hisszük; minden közös,

A sérelmek, a megaláztatások,

Hogy minden emlék oszthatatlan és örök –

Pedig nem.

És mégis működött

Valami, amikor beszéltünk… (Kittyre néz)

És ennyire, azt hiszem, már jóban vagyunk.

Kitty (enyhén)

Mikor hallgattalak, az csak pár óra volt.

Pár óra nekem, pár óra másnak.

Akár egy magára hagyott gyerek,

Olyan voltál, egészen olyan.

Lajos

Igen?

Kitty

Igen.

Lajos bólint, feláll, sétál egy kicsit, gúnyos mosollyal az arcán, majd hirtelen megfordul, átugorja a fotelt, megbotlik benne, majdnem fejre esik, feltápászkodik, nevet, – Kitty közben nézi –; olyan, akár egy hülyegyerek, közben vihog, látszik; nem bír magával, közben beszél

Lajos

Remek, hát legyek megint én a téma.

Tudod, mi van?

Újra átugorja a fotelt, most jobban sikerül, elégedetten néz Kittyre

Kitty

Na mi?

Lajos megáll, leporolja magát

Lajos

Nem is tudom.

Kegyetlenül hangzik, de sosem érdekeltek

A hivatalos reakciók igazán.

Leszartam a botfülű kritikusokat,

A dilettáns, műkedvelő hordát, akik

Sznobizmusból, fanyar mosollyal az arcukon

Szűkölködve beülnek, s abból, hogy… mondjuk cisz-moll,

Csak annyit érzékelnek, hogy olyankor

Valahogy máshogy püfölöm a zongorát… (Cinikusan)

S hogy azért ez egy kicsit szomorú volt.

Kitty gyanakvó arccal figyel

A te véleményed, az érdekelt. (A fejét fogja)

Jézusom… fogalmam sincs, hol vagyok.

Amikor kikerültem a főiskoláról,

Mint mindenki, azt hittem én is,

Hogy azzal, amit csinálok… megváltom a világot –

Vagy legalábbis…

És minden alkalommal,

Amikor leültem a zongorához,

Teljes meggyőződéssel adtam át

Magam annak a súlyos, eltelítő

Érzésnek; nincs más. Hogy csak én vagyok

Meg a hangszer, és több semmi más.

Eleinte sokat hallgattam

Mások játékát is, de aztán

Már egyre inkább untatott minden fogás,

A bal kéz merev mozdulatai.

És persze… hogy…

De közben azért mégsem, mégsem úgy…

Nem értettem, hogy mért nem értik;

Hogy hogyan kellene, és erre törekedtem

Teljes elszántsággal, minden mozdulatot

Ennek a szolgálatába

Állítva. Akartam. Szinte kiköveteltem

Minden hangtól, hogy úgy szólaljon meg, ahogy

Tökéletes.

De aztán volt egy pillanat, mikor

Elbizonytalanodtam.

Mikor nem egyezett az, amit én

Hallottam és… amit mások. (Fölnéz, kissé esdeklő hangon)

És ennek semmi köze a sikerhez,

Elhiheted. Végül is teljesen lényegtelen,

Hogy egyedül ültem-e egy sötét szobában,

Vagy a hangversenyterem sűrűjében.

Kitty tölt magának, majd közelebb megy Lajoshoz, nézi

Kitty

Ingerült voltam, mikor ide jöttem.

Dühös, és felettébb kielégítetlen.

Talán bosszút akartam állni rajtad.

Mindent…

Lajos (közbevág)

Mindent rajtam bosszulni meg, tudom.

Mert úgy érezted; ez az alkalom

Tökéletes. Erős vagy és határozott,

Rajtam meg támadható felület

Akad. Csak beszélnünk kellett ahhoz,

Hogy a tehetetlenségem kiderüljön.

Kitty közelebb megy, megérintené, de Lajos elhúzza magát, feláll, arrébb megy

A támadás sokáig érlelődött

Benned? Készülni kellett? Vagy csak úgy,

Megmártóztál egy ötlet sűrűjében?

Egyáltalán ne fogd vissza magad!

Ha engem kérdezel, én azt javaslom;

Addig légy kegyetlen, amíg lehet.

Én nem haragszom, mert a bosszúszomj

A legszelídebbet is elragadja néha.

Aki soha nem érzett bosszúszomjat,

Az nem is élt. Az nem harcolt sosem.

Az ilyennek nincs is fantáziája!

E női érték felbecsülhetetlen,

Ahogy a bajt megérzitek, akár a vágyat,

Ami kívánatos, és közben mégsem árthat –

Mert most nem árthat neked senki sem.

Igaz? (Kérdőn néz, legyint) Persze, hogy igaz. Így van.

Lajoshoz vágná a poharat, de nem találja el, a pohár összetörik

Kitty

Az istenedet, hogy mindig tudod,

Hogy mit miért teszek…  

Rajtad meg nincs fogás sehol!

Igen, mikor beszéltünk, gúnyolódtam.

Próbáltam hideg maradni, kimért,

És ezért nem találkoztam veled

Olyan sokáig, mert pontosan tudtam;

Nem vagyok képes szigorú maradni hozzád.

Hát nem érted, hogy nem bántani jöttem?

Minden mozdulatot, szót támadásnak

Érzel, holott egyáltalán nem az.

Lajos (idegesítően kuncog)

Régen, ha játszottam, az volt a baj,

Hogy mindig csak ez a kurva zene.

Nem foglalkoztam eleget veled.

Most meg, mi van? (Kittyre néz)

Tessék nyugodtan élvezkedni rajtam.

Kitty közelebb lép, keményen pofon vágja Lajost, erősen. Lajos a fejét fogja, Kitty bocsánatkérően néz, elfordítja a fejét, rágyújt

Lajos

Hetek óta szinte semmit sem hallok.

A hangok egész egyszerűen érdesek.

Érzem, hogy eltorzulnak belül,

És nemsokára csak egy néma seb

Leszek.

Kittyre néz hosszan, aki aggódva figyel, aztán közelebb lép, az állkapcsával babrál

Teljesen jogosan voltál elégedetlen,

És most arra sarkallsz, hogy azt csináljam,

Amire féltékeny voltál. Ami

Miatt…

Kitty (dühödten)

Az Isten verjen meg, maradj már csöndben!

Te tiszta hülye vagy!

Komolyan azt hiszed; ez volt a baj?

Kivár, Lajoshoz lép, ráfújja a füstöt, mintha bosszút állna, majd körbejárja

A gondolatoktól megszabadulni

Úgysem tudsz, erre rájöhettél

Volna már. De az undorod miért

Terjed ki minden másra? Rám is? (Kivár)

Néha annyira tudod, hogy mi kell

Nekem – tökéletesen érzed.

Nincsenek élőbb emlékeim annál,

Mint amikor szeretkezünk.

Néha meg… fogalmad sincs, hogy mi kell.

Minthogyha néha kitörlődne minden,

S akár egy barbár horda tagja,

Akire olyat kényszerítenek,

Amit nem ismer, és nem is akar

Ismerni – tökéletesen olyan vagy.

Lajos (nevet, cinikusan)

Előbb még magára hagyott gyerek,

Most meg már civilizálatlan barbár…

Fél óra múlva mi leszek?

Kitty csak mosolyog, széttárja a karját. Állnak egymással szemben, csönd

Kitty

Fogalmam sincs, de kicsit félek is.

Félek, és ugyanakkor bizakodom. (Nevet)

Csak rajtad áll, hogy mi leszel.

Szünet

De igazából tetszik ez a két határ,

Hogy egyszerre vagy ilyen és olyan.

Úgy érzem, ebből még bármi lehet.

Amit régen képtelen voltam elviselni

Benned, most az vonz a leginkább…

Kitty még hosszan beszél, de ezt nem halljuk. Közelebb lép Lajoshoz, tovább beszélnek. Lajos hevesen gesztikulál, Kitty áll és figyeli. Kortyol a poharából, aztán a fürdőszoba felé megy, közben olyan mozdulatot tesz, mintha Lajost is húzná magával, megfordul; mosolyog, kimegy. Lajos nézi, hosszan, aztán követi. A szín lassan sötétedik

Appassionata, 1. tétel

Harmadik felvonás

első kép

A szín ugyanaz, másnap reggel. Kitty épp a fürdőszobából jön kifelé. Az óra még mindig fél ötöt mutat. Az ablakon fény szűrődik be, a kanapé kinyitva, Lajos azon alszik. Kitty szedelődzködik; keresi a ruháit és elkezdi sorban magára venni őket, igazít magán, a táskájában kutakodik; rúzst vesz elő, s mintha tükörhöz fordulna, rúzsozza magát, érzékien, hosszan. Aztán felveszi a szoknyáját, a blúzát, bemegy a fürdőszobába, felkapcsolja a villanyt, víz csorgása. Kijön – a víz még mindig csorog –, megáll, Lajost nézi egy darabig, mosolyog, majd cigarettát keres, Lajos zsebeiben is megnézi, de sehol sem talál, így veszi a cipőjét és a kabátját, kimegy. Csönd Lajos ébred, felül, körbenéz, feláll, nyújtózkodik, felveszi köntösét, majd a fürdőszoba felé megy. Jól hallatszik a víz csorgása, így nem megy be, csak hallgatózik, kissé meglepett. Ő is cigaretta után kutat, a köntösének zsebében talál, rágyújt

Lajos

Régóta fent vagy? – Nem hallottalak.

Csak a víz csorgása. Elindul a fürdőszoba felé, de aztán tétovázik, megáll

A reggel veled együtt is nehéz.

Őszintén; először azt hittem, hogy nem vagy itt,

Mikor fölébredtem. Furán

Működik az idő. Mintha eltévelyedtem

Volna; néha nem is tudom, milyen nap

Van éppen; vagy…. hogy ami tegnapi…

Azt nem is tegnapinak érzem,

És minden, ami csak közeledik,

Nagy, fátyolszerű ködbe burkolódzik

Előttem. (Beleszív a cigarettába) De nem baj. Kell a meglepetés.

Kell a meglepetés, különben

Nem volnál itt és én még mindig egyedül

Vergődnék ezzel a zúgással a fejemben,

Kiszolgáltatva teljesen saját magamnak.

A szekrényben találsz törülközőt…

Szünet

Amikor azt mondtam, nincs gyógyulás,

Hazudtam. (Kissé nevetve) Vagy legalábbis remélem azt,

Hogy hazudtam… Máshogy nem is lehet,

Mert, hogyha nem, hát, értelmetlenül

Vergődtem annyi éven át, és nemcsak én;

Te is, kiben ezek szerint nyomokban

Még mindig ott vagyok. (Kivár, enyhén nevetve)

Te jóisten… milyen veszélyes ez;

Még belegondolni sem akarok

Abba, hogy mi lesz ezután;

Csak arra várok már, hogy kigyere.

Ismét járkál, lerakja a cigarettát; leveszi a köntöst, inget vesz, nadrágot, aztán a letakart zongorát nézegeti, leül a zongoraszékre, beleszív a cigarettába, majd újra lerakja

Igazából, nem tudom, hogy mi lelt,

Mert újra kedvem támadt játszani.

De félek, hogy nem fog sokáig tartani.

Most már tudom, hogy mire vártam.

A várakozás, akár a betegség

Közben a jobbulás… néha reménnyel

Kecsegtet; hogy talán még érdemes,

De… legtöbbször csalódáshoz vezet,

És én nem szeretnék már csalódás lenni neked –

Ha egy valamit: ezt biztosan tudom.

Felemeli a takarót, felhajtja a zongorafedelet, eltelik néhány másodperc, csak nézi a hangszert – közben nyílik az ajtó; Ádám lép be, óvatosan. Fiatal, zavart, próbál uralkodni magán. Bezárja az ajtót, egy pisztolyt vesz elő, megáll Lajos mögött, hosszan áll, aztán hátulról Lajos fejéhez nyomja a fegyvert. Lajos visszahajtja a fedelet és a takarót is, a víz csorgása hallatszik

Ádám

Csak álljon fel nyugodtan,

Forduljon meg és ne mozogjon!

Lassan feláll, kissé hátrál, aztán megfordul

Bent van a fürdőszobában?

Csönd

Maga ilyen öreg? Azt hittem, hogy

Fiatalabb valamivel.

Nem baj, így legalább nem lesz nehéz

Lenyomni, hogyha pattogni akar.

Mit csinál odabent? Zuhanyozik?

Lajos csak bólint

Ugye nem csinált vele semmit?

Lajos

Mit csináltam volna vele?

Ádám

Igencsak egy undorító forma maga.

Tudja egyáltalán, mennyi idős?

Lajos bólint, de közben látszik, hogy unja az egészet, leengedi a kezét, az előbb lerakott cigarettáját veszi a kezébe, de az már leégett, így arrébb megy, cigarettát vesz elő. Ádám feljebb emeli a fegyvert

Most mit csinál?

Csönd

Most mi a szart csinál?

Lajos cigarettával kínálja, tartja egy darabig, de Ádám csak néz, nem nyúl hozzá; Lajos biccent, rágyújt

Lajos

Vegyél csak nyugodtan.

Ja, tényleg, foglalt a kezed… (szinte röhög)

Ádám (zavartan körbenéz, ingerülten)

Magát nem zökkenti ki semmi?

Nem látja, hogy mi van a kezemben?

Lajos

De, látom.

Ádám

Ezzel akár meg is ölhetem.

Lajos

Nyilván a szándékod pontosan ez.

Vagy tévedek?

Ádám

Megfordult a fejemben.

Lajos

Helyes. (Ránéz)

Nem iszol valamit?

Ádám értetlenül néz. Lajos beleszív a cigarettába, aztán az asztalhoz lép, a rajta lévő üvegek egyikéből tölt magának egy pohárba, majd egy másikba is, iszik. Higgadtan

Most már értem. Te vagy az…

Ádám

Ádám.

Lajos

És gondolom, az Annát keresed…

Ádám

Igen. Hol van, bent a fürdőszobában?

Ádám a fürdőszoba felé lép, de úgy, hogy közben Lajoson tartja a fegyvert, aki csak áll, cigarettázik

Lajos

Eltévesztetted a házszámot, barátom.

A fürdőszobában nem ő van,

Még ha be is mész, csak csalódni fogsz.

Ádám

Kurvára nem érdekel, mit dumál!

Tegnap délután óta figyelem

A házat. És tegnap láttam is bejönni.

Inkább maradjon csöndben, hogyha jót akar,

Majd akkor… hogyha ő azt mondja; jól van,

Majd akkor beszélhet, de addig…

Lajos (csodálkozva)

Te egész éjjel az autóban ültél?

Ádám

Anna, minden rendben? – Ádám vagyok.

Válasz nem érkezik, csak a víz csorgása hallatszik, Ádám tétovázik, Lajos beleszív a cigarettába, utána mondja

Lajos

Mondom; nem ő van ott. Mért nem lehet

Ezt elhinni? Biztos hallucináltál…

Vagy elaludtál a várakozás

Közben, és egyszerűen… lemaradtál.

Mert valóban jött hozzám valaki, csak

Nem az Anna. Egyáltalán nem ő.

Ádám

Igen?

Lajos

Aha.

Ádám

Na jó, akkor megvárjuk együtt,

Amíg kijön.

Szünet

Maga tényleg valami zongorista?

Lajos beleszív a cigarettába, bólint

Ádám

És abban legalább jó?

Lajos (kérdő tekintettel Ádám felé)

Miért, tudomásod szerint

Miben nem vagyok az?

Ádám

A nőkkel elég kegyetlen lehet,

Az ilyet meg nem nagyon szeretem.

Lajos

Hm. Képzelem, mennyi mindent nem szeretsz még.

Egy csomó mindent én sem szeretek.

Azt, például, nem nagyon szeretem,

Hogy ha reggel váratlanul beállít

Hozzám egy ilyen taknyos és

Fenyegetőzik egy fegyverrel a kezében.

Egyáltalán… honnan van fegyvered? (Hirtelen folytatja)

De ez valójában lényegtelen,

Inkább az a fontos, hogy mire készülsz

Vele, hogy tenni mit szándékozol…

Meg tudod mondani?

Ádám (értetlenül)

Mi?

Lajos (zavartalanul folytatja)

Lehet, hogy furcsán hangzik, de én

Csakis a te érdekedben beszélek.

Tekintsünk el attól, hol is vagyunk.

Beszéljünk úgy, minthogyha nem létezne más,

Csak ez a probléma kettőnk között. (Ádámra néz, iszik)

Megéri? Nem hiszem. Nagyon nem.

És szerintem te is rájössz hamar,

Ha végiggondolod a dolgot.

És itt nem arról van szó, hogy megölsz,

Mert én nem erről beszélek. Nem erről.

Az most lényegtelen, velem mi lesz…

De az, hogy veled mi lesz, az nem az,

Hiszen mégiscsak egy fegyver van a kezedben,

Amit határozottan rám emelsz,

És azért ebből következtethetünk

Bizonyos események lehetséges

Bekövetkeztére. (Ádámra néz) Vagy rosszul gondolom?

Gondold át, biztos, hogy ezt akarod?

Ádám

Maga elmebeteg.

Lajos (hosszan fújja ki a füstöt)

Hát, ez hihetetlen. Huszonnégy

Órája nem szól másról a világ,

Csakis rólam. Én, én… mindig csak én.

Ezt még egy vallatótiszt is megunná,

Ha ennyit látná valakinek a pofáját.

Inkább azt mondaná; most már elég volt.

Inkább vigyék, úgysem bírunk vele.

A vallatást, kínzásokat kiállta,

Nem kétséges, hogy egy dolog maradt csak.

Ádám

Na jó, ebből elég volt, bassza meg!

Üljön le és szívja a cigarettát,

Csak maradjon már végre kussban.

Ádám hátrál a fürdőszoba felé, közben Lajoson tartja a fegyvert

Lajos

Te félsz. És pontosan tudod is ezt,

Csak éppen azt nem tudod, hogy mitől.

Bárcsak meg tudnálak kímélni ettől,

De azt hiszem, hogy erről már lekéstünk…

Ádám

Fogja már be!

Lajos

Most az lesz, hogy bemész, és mindenképp csalódsz.

Csalódsz akkor, hogyha nekem van igazam,

Mert akkor hülyét csináltál magadból.

És aztán, mikor Annával találkozol,

Az első pár pillantásod hazug lesz,

Mert persze, nem derülhet ki, hogy mit csináltál –

Még akkor sem, ha Anna gyűlöl engem…

Téged pedig szeret.

Az nem derülhet ki, hogy követed,

A féltékenység rejtve kell maradjon,

Mert nincs gyilkosabb, rombolóbb erő,

Mint a gyanakvás –

Hisz nemcsak téged öl, aki gyanakszol,

Hanem azt is, akire gyanakodnak…

Ádám (kétkedve, de ingerülten)

Fogja már be a pofáját!

Lajos

…Így hát, tulajdonképpen értelmetlen az egész,

Mivel nem teheted fel azt a kérdést,

Ami lassan szétfeszít… megőrjít,

Hiszen az… hogy nem őt találod odabent,

Nem elégtétel, csak egy pillanatnyi

Megkönnyebbülés, ami már

Kint a lépcsőházban elillan. (Kivár)

De hát, csak akkor csalódsz igazán,

Ha az derül ki, amiért

Most egy fegyvert szorongatsz a kezedben;

Mi lesz akkor, ha kinyitod az ajtót

És tényleg őt találod odabent?

Ingatja a fejét, beleszív a cigarettába, hosszan fújja ki a füstöt

Őt ölöd meg? Vagy engem ölsz meg?

Vagy… (Tompa mosoly) belegondolni is iszonyú.

Egy percig örülsz majd, egyetlenegy

Percig, amíg a találkozás öröme

Minden gondolatodat elhomályosítja.

De aztán nem marad más, csak…

Ádám

Fogja már be…

Ádám lassan leengedi a fegyvert, az ajtót nézi egy darabig, a víz csorgása hallatszik, hosszú szünet, még áll hosszan, elbizonytalanodva, aztán leül, lerakja a fegyvert az asztalra, lehajtott fejjel ül egy darabig. Lajos dohányzik

Tényleg nem ő van odabent?

Lajos

Nem teljesen mindegy, hogy ki van odabent?

Egyébként… én sem tudom biztosan

Már, hogy ki is van odabent.

Széttárja a karját, elnyomja a cigarettát, feláll, majd az ajtó felé megy, kitárja, kiáramlik a fény Áll egy darabig, befelé néz, hosszan, aztán megfordul, járkálni kezd, Ádám nézi, aztán feláll, az ajtóhoz megy, ő is befelé néz, áll a fényben, hosszan, a víz csorgása, majd megfordul

Ádám

De hiszen itt senki sincs. Hova dugta?

Láttam bejönni… mit csinált vele?

Mit csinált vele, maga állat? Hallja?

Lajos a falon lévő órát nézi, ami ugyanúgy fél ötöt mutat, az állkapcsát igazgatja, majd rágyújt, határozottan kérdezi

Lajos

Mennyi az idő?

Ádám

Mi van?

Lajos

Azt kérdeztem, hogy mennyi az idő.

Ádám

Kit érdekel, hogy mennyi az idő…

Lajos (megfordul, szinte kiabál)

Megmondanád, hogy mennyi az a kurva idő?

Ádám (zavartan, az órájára pillant)

Jól van na, mindjárt…

Néhány perc múlva dél.

Szünet

Hallja, amit mondtam? Néhány perc múlva dél.

Lajos csak áll, nevet

Hallja?

Lajos nem válaszol, leül az egyik fotelbe, felkapcsolja a kislámpát, de az nem ég

Azt hiszem, magánál tényleg komoly a baj.

Lajos nem néz oda csak halkan nevet, Ádám bemegy a konyhába, de ki is jön rögtön, hosszú szünet. Lajos dohányzik, Ádám csak áll

Ádám

Megengedi, hogy…

Lajos kitárja a karját; Ádám elindul a fürdőszoba felé, majd megfordul, az asztalon lévő fegyvert nézi, aztán Lajosra pillant, aki csak ingatja a fejét, tagadólag. Ádám bemegy a fürdőszobába, bezárja maga után az ajtót, a csorgás halkul, végül megszűnik. Lajos a fotelben ül, dohányzik, közben nyílik az ajtó, Kitty jön be, mosolyog, csomag van nála, elmegy Lajos mögött, közben mondja

Kitty

Csak cigarettát mentem le venni.

Mikor felkeltem, nem találtam sehol.

Reméltem, hogy fölkelsz, mire visszajövök.

Minden kívánságom így teljesüljön…

Bemegy a konyhába, eltelik néhány másodperc, majd visszatér, Lajoshoz megy, leguggol, a fegyvert nem veszi még észre, megfogja Lajos kezét

Hoztam egy csomó mindent…

Mi a baj? Nem örülsz, hogy visszajöttem?

Lajos csak bólint, mered maga elé, Kitty az órát nézi

Kitty

Nem tűnt még fel, hogy rosszul jár az óra

A falon?

Feláll, leveszi a kabátját, felakasztja. Rágyújt, közben beszél

Tegnap is szólni akartam,

Hogy át kéne állítani, mert zavaró…

Nagyon… mert ez az egész napos félhomály,

És amúgy is, korán sötétedik.

Amikor fölkeltem, egy pillanatra

Azt hittem, hogy már ennyi az idő.

Nem akarod esetleg átállítani?

Lajos csak ül, Kitty nézi, majd közelebb megy, mögötte áll meg

Meg akarlak lepni valamivel.

Régóta nem éreztem már ilyet;

Hogy teljesen őszintén, tiszta szívből

Szeretnék adni valakinek valamit…

Legtöbbször az a baj talán,

Hogy nem tudom, hogy mit lehetne adni,

Mivel… vagy nem jut semmi jó eszembe,

Vagy az, akinek adni akarok…

Úgy érzem; nem érdemli meg, amit adni tudnék.

De erre igazából

Régóta készülök

És ez a pillanat kivételes.

Észreveszi a fegyvert az asztalon, kézbe veszi

Mi ez? Hogy kerül ez ide?

Nézegeti, felemeli

Ez a tiéd?

Közben nyílik a fürdőszoba ajtaja, Ádám kijön, látszik, hogy megmosta az arcát, a haja is vizes, épp az arcát törölgeti. Kitty feláll, megfordul, megdöbbenve néz

Kitty

Ádám… te mit keresel itt?

Ádám

Én csak a…

Kitty (nevetve)

Hihetetlen… ismeritek egymást?

Ti ismeritek egymást?

Lajosra néz

Akkor ezek szerint Annát is ismered.

Már tegnap beszélni akartam róla, csak…

Lajos elfordul, behunyja a szemét

Vagy… honnan? Honnan ismeritek egymást?

Csönd

Mi az, mért nem szólaltok meg végre?

Mi a…

Kitty először csak értetlenül néz, ide-oda, majd az arca lassan komorul el, kezd körvonalazódni számára a helyzet, először Lajosra, majd Ádámra néz

Mi történt? Te mit keresel itt?

Az isten szerelmére, mondjatok már

Valamit!

Ezt nem hiszem el… mi folyik itt?

Lajoshoz lép, szinte kiabálva

Süket vagy?

Süket vagy, hallod? Mi ez az egész?

Lajos rá se néz. Kitty a táskájához siet, kutat benne, meglehetősen kapkodva, kiveszi a telefonját, kikeresi a számot, vár. Ádám Kittyt nézi, ijedt tekintettel, Lajos a fotelben ül, elnyomja a cigarettát. A telefon kicsöng, jól hallhatóan a szobában. Kitty riadtan figyel, eltartja a fülétől a telefonját, vár, majd lenyomja, a csöngés megszűnik. Áll, vár, senki sem szól, Ádám a kezébe temeti az arcát. Kitty lassan a zongorához megy, felhajtja a takarót, leguggol; hosszan néz a zongora alá, aztán Lajost nézi, hosszan. Fokozatosan lesz egyre sötétebb a szín, majd teljesen sötét. Egy fél perc elteltével lövés dördül el, már a sötétben.

32 variáció (c-moll)

második kép

Lassan világosodik ki a szín; minden úgy, ahogy korábban, de a zongora nincs letakarva, nagyobb rend. Ági ül az egyik fotelben, néhány papírt nézeget, az ablakon fény szűrődik be. Feláll, felkapja a fejét, mintha csöngettek volna, majd ajtót nyit, Füredi lép be, akivel Ági kezet fog, néhány szót beszélnek. Aztán Füredi kiszól az ajtón, két férfi jön be; elkezdik kihordani a foteleket, szinte mindent, ami a szobában van, folyamatosan, hosszan. Közben Ágiék ismét váltanak néhány szót, majd Füredi a zongorához megy, nézegeti, felhajtja a fedelét. Ági áll, majd a falon lévő órára pillant; odamegy, a saját órájára néz, visszaállítja a falon lévőt, nem sokkal, csak egy pár perccel, pontban fél ötre, aztán csak áll, a zene szól, egyre sötétebb lesz.

Függöny