Kolozsi Orsolya: A test beszél

Egy panelház fölött az éjszakai égbolt, csillagok, erkélyen álló alakok fénye vetül a szemközti házra, mintha erős reflektor világítaná meg őket. A két verseskötettel már rendelkező Szöllősi Mátyás Margó-díjas kötetének borítója egyértelmű utalás az Orion csillagkép egyik csillagának, a Betelgeuse-nak a felrobbanására és az ezt kísérő erőteljes éjszakai fényjelenségre.

Szégyenlős álmok

Az ajtófélfának dőlve röhögött, mint egy ostoba kölyök – hiába hogy közel negyven volt már, kurvákkal a háta mögött és az ölében.

S lőn világosság – de mit kezdjünk vele? – Dominka Ede harald a Váltóáramról

Egy felrobbant óriáscsillag fénye világítja be az éjszakai eget, egyúttal az alatta mindennapjaikat tengetőket. Vajon a betlehemi redukált szakralitású, távoli rokona megvilágítja az élet lényegi pontjait, avagy éppen elvakít, s még annyira sem látjuk? Vagy hol így, hol úgy?

Régóta érdekel, mi mozgolódik az emberek lelkében – interjú a Margó-díj jelölés kapcsán

A novelláskötet egyik legfontosabb motívuma az Orion felrobbant csillaga, viszont a Váltóáramot olvasva gyakran az volt az érzésem, mintha a te elbeszélőd hátat fordított volna ennek a grandiózus jelenségnek, és helyette inkább a fénylő eget bámuló embereket vizslatná. Ez a kép aztán meg is jelent az egyik novellában, ahol azt írod, hogy „Amúgy is sokkal izgalmasabb figyelni, ahogy az emberek kémlelik a foltot. Ahogy értetlen, tompa arccal bámulnak, mint a kirakati bábuk”. A nagyszabású és káprázatos helyett miért érdekelt jobban a hétköznapi?

Simon Péter – részlet

Sötét volt az ég, mikor kilépett a nagy, kovácsoltvas kapun. Szemerkélt az eső, és Simon érezte, ahogy a tarkójára hullnak a cseppek. Szűrt, sárga fényben ázott az utca és hűvös volt minden, a gyomra környékét kivéve. Fölvillant előtte a nő arca, miközben a hangját képtelen volt fölidézni. A szavai ugyan ott kavarogtak a fejében, de ijesztő volt, hogy nem az zavarja, amit mond, hanem hogy nem tudja visszaidézni a hangja tónusát. Simon azt sem tudta, magas-e vagy mély, és így azt gondolta, képtelen egyértelmű választ adni, mintha nem tudná, hogy kivel beszél.

Bevilágítani önmagunkba – Izsó Zita a Váltóáramról

Rendkívül izgalmas és egyedülálló az írásokat átható atmoszféra, ami úgy érzékelteti a lét önmagán túli, transzcendentális vetületének lehetőségét, hogy eközben elkerüli az ismert vallások fogalomrendszerét, a pontosan körülhatárolható hitet.

Diagnózis – Horváth Veronika az Állapotokról

Lázasan a külvilág nem tűnik igazinak. Valahogy nem elég eleven a kép. Az egyetlen valóság a lüktetés az erekben, a fájdalom, meg a gyengeség. „Az automatizmus inkább – /ami eddig olyan természetes volt – /először elgondolásra késztet” (Morbus insanabilis). Ugyan a betegség Szöllősi Mátyás Állapotok című kötetében nem központi téma, az ebből kialakult látásmódot mindenképpen meg kell vizsgálnunk a szövegek értelmezésekor. Az összes versben felfedezhetjük ennek nyomait, sajátos hangulatát.

Elképzelt beteg – Pataky Adrienn az Állapotokról

Szöllősi Mátyás második kötete nagy vonalakban az első könyv, az Aktív kór­terem költői atti­tűdjét követi: szerke­zete és témái hason­lóak, egyes szöve­gek tovább is élnek az Állapotokban.

B. Kiss Mátyás: Csillagjóslás

Váltóáram akkor keletkezik, ha az elektromos feszültséggel töltött részecskék haladásának iránya és intenzitása periodikusan váltakozik. Hasonló folyamat játszódik le Szöllősi Mátyás novelláiban is: az elbeszélés intenzitásának váltakozása teremti meg a prózanyelv ritmusát. Ugyanakkor a történetmondás irányának váltakozása mellett sem mehetünk el szó nélkül, hiszen a narratív struktúrák linearitásának megbontása majdnem mindegyik szövegben tetten érhető. A kötet játszik az olvasóval, olykor félre is vezeti, az idősíkok néha egymásba csúsznak, gyakoriak az elhallgatások, a visszautalások és az utólagos magyarázatok. Ebben az írói világban még a narrátor sem lehet biztos a dolgában – sőt, talán épp az ő helyzete a legbizonytalanabb. A Váltóáramban sajátos kötetkompozíciós elvek érvényesülnek, a történetek ugyanis egy közös motívumhálón rendeződnek el. Némi megszorítással az is elmondható, hogy közös tér- és időviszonyok között játszódnak le. Mintha csak egy darabokra tört nagyregény fejezeteit olvasnánk. Egyelőre azonban kénytelen vagyok megmaradni a ciklus műfajmegjelölés mellett, még akkor is, ha kissé pontatlannak érzem. Egy nyugtalanító kérdés azonban így is megválaszolatlan marad: az egyes darabokat összefűző motívumrendszer mint koherenciaképző megoldás vajon utólagos beavatkozás eredménye, vagy az előzetes alkotói koncepció része? Néhány novella a közös motívumok nélkül is lezárt műegész lehetne (Reggeltől reggelig; Irány észak; Hajsza), ezért feltehető, hogy első szövegváltozataik még a kötetkompozíciótól függetlenül keletkeztek. […]