Simon Péter – részlet (4.)

Simon a mentesítő járatok egyikével jutott vissza végül a fővárosba. A buszúton végig aludt. Nem álmodott semmit, olyan mélyre taszították az érzései. Leszállás után a hatalmas szél elől az aluljáróba menekült, több tucat emberrel együtt, akik csalódottan vették tudomásul, hogy a kiírás szerint a város felszíni közlekedése teljes mértékben megbénult. A vonatpályaudvarokat lezárták, és a menetrend szerinti járatok a városban összegyűlt tömeg, a tüntetések és egy ünnepi felvonulás miatt nem üzemelnek, vette ki a közel állók beszélgetéséből.

Kolozsi Orsolya: A test beszél

Egy panelház fölött az éjszakai égbolt, csillagok, erkélyen álló alakok fénye vetül a szemközti házra, mintha erős reflektor világítaná meg őket. A két verseskötettel már rendelkező Szöllősi Mátyás Margó-díjas kötetének borítója egyértelmű utalás az Orion csillagkép egyik csillagának, a Betelgeuse-nak a felrobbanására és az ezt kísérő erőteljes éjszakai fényjelenségre.

Simon Péter – részlet

Nem látta tisztán az ajtóban álló férfi arcát, mert az előszobaszerű beugróban félhomály volt. Meglepetten vette észre, hogy nem izgul. A vérnyomása stabil volt. A szívverése nem gyorsult fel, s közben arra gondolt, hogy végül is számított erre. Hogy mindez egyszer bekövetkezik. Sőt az volt az érzése, mintha már meg is történt volna, és egy állandó ismétlődésnek lenne a része, ahol újabb és újabb részletek bontakoznak ki különféle variációkban.

Simon Péter – kerengő

Azon az estén is átsétáltam a téren, és a lámpák csak elszórtan világítottak. Amint a lefelé vezető lépcsőhöz értem, föltűnt a sátrak rengetege, s hogy van, ahol ketten-hárman ülnek egy-egy négyzetméteren. A lépcső levitt egészen az alapig, ahol már nem csak a fejek tűntek föl, de a kezek, a lábak is, egy-egy ember a maga egészében.

Szégyenlős álmok

Az ajtófélfának dőlve röhögött, mint egy ostoba kölyök – hiába hogy közel negyven volt már, kurvákkal a háta mögött és az ölében.

S lőn világosság – de mit kezdjünk vele? – Dominka Ede harald a Váltóáramról

Egy felrobbant óriáscsillag fénye világítja be az éjszakai eget, egyúttal az alatta mindennapjaikat tengetőket. Vajon a betlehemi redukált szakralitású, távoli rokona megvilágítja az élet lényegi pontjait, avagy éppen elvakít, s még annyira sem látjuk? Vagy hol így, hol úgy?

Régóta érdekel, mi mozgolódik az emberek lelkében – interjú a Margó-díj jelölés kapcsán

A novelláskötet egyik legfontosabb motívuma az Orion felrobbant csillaga, viszont a Váltóáramot olvasva gyakran az volt az érzésem, mintha a te elbeszélőd hátat fordított volna ennek a grandiózus jelenségnek, és helyette inkább a fénylő eget bámuló embereket vizslatná. Ez a kép aztán meg is jelent az egyik novellában, ahol azt írod, hogy „Amúgy is sokkal izgalmasabb figyelni, ahogy az emberek kémlelik a foltot. Ahogy értetlen, tompa arccal bámulnak, mint a kirakati bábuk”. A nagyszabású és káprázatos helyett miért érdekelt jobban a hétköznapi?

Simon Péter – tüntetés

Sötét volt az ég, mikor kilépett a nagy, kovácsoltvas kapun. Szemerkélt az eső, és Simon érezte, ahogy a tarkójára hullnak a cseppek. Szűrt, sárga fényben ázott az utca és hűvös volt minden, a gyomra környékét kivéve. Fölvillant előtte a nő arca, miközben a hangját képtelen volt fölidézni. A szavai ugyan ott kavarogtak a fejében, de ijesztő volt, hogy nem az zavarja, amit mond, hanem hogy nem tudja visszaidézni a hangja tónusát. Simon azt sem tudta, magas-e vagy mély, és így azt gondolta, képtelen egyértelmű választ adni, mintha nem tudná, hogy kivel beszél.

Bevilágítani önmagunkba – Izsó Zita a Váltóáramról

Rendkívül izgalmas és egyedülálló az írásokat átható atmoszféra, ami úgy érzékelteti a lét önmagán túli, transzcendentális vetületének lehetőségét, hogy eközben elkerüli az ismert vallások fogalomrendszerét, a pontosan körülhatárolható hitet.

Diagnózis – Horváth Veronika az Állapotokról

Lázasan a külvilág nem tűnik igazinak. Valahogy nem elég eleven a kép. Az egyetlen valóság a lüktetés az erekben, a fájdalom, meg a gyengeség. „Az automatizmus inkább – /ami eddig olyan természetes volt – /először elgondolásra késztet” (Morbus insanabilis). Ugyan a betegség Szöllősi Mátyás Állapotok című kötetében nem központi téma, az ebből kialakult látásmódot mindenképpen meg kell vizsgálnunk a szövegek értelmezésekor. Az összes versben felfedezhetjük ennek nyomait, sajátos hangulatát.