Ha megszállottan figyeljük saját testünk-lelkünk romlásának jeleit, akár metafizikai élményekben lehet részünk. De ha bezárkózunk saját szenvedésünkbe, akkor elveszítjük a megváltás vagy az újrakezdés lehetőségét. Szöllősi Mátyás Váltóáramának hősei is a kilátástalanság és kényszeres önmegfigyelés csapdájában vergődnek. Régesrég elmulasztották a pillanatot, hogy változtassanak az életükön. A költőként debütált Szöllősi Mátyás mestere az érzékelés, a testbe-zártság, a változatos testi-lelki kínok ábrázolásának, de most meglepően érett prózaíróként lép elénk. Ragyogó párbeszédeket is ír – amire szükség is van, hiszen a kilenc novella kilenc különféle párkapcsolati problémát is középpontba állít. Szöllősi Mátyás nem járja be a magyar társadalom zegzugait, szinte mindig lecsúszott vagy lecsúszni készülő értelmiségi-középosztálybeli figurákról ír – de olyan hihetetlen empátiával, mint aki minden szívdobbanásukat ismeri. A fojtó atmoszférájú, remek elbeszélések közül talán a Betelgeuse a legtökéletesebb: a baleset előtti percek, a volt feleség, a kislány és az elbeszélő dialógusa már-már filmvászonra kívánkozik. Talán itt sikerült leginkább megragadni egy magánéletbeli kataklizma társadalmi, egzisztenciális, lelki, szexuális összetevőit. De persze a Váltóáramban nemcsak kilenc, a középosztály válságát bemutató, remekül megírt, esetlegesen egymás mellé helyezett novellát tart kezében az olvasó. Egész különös módon folynak egymásba ezek a történetek, valami összetartja őket, noha szinte mindegyik elbeszélés nézőpontja, alaphelyzete más. Szörnyű, kilátástalan élethelyzeteket mutatnak be ezek […]