Figyelemre méltó és nagyon érdekes könyv – hogy az elején kezdjem. Nem remekmű, de nem könnyű megfogalmazni, hogy miért nem. Van benne néhány megoldatlanság, következetlenség meg némi túlírtság, csipetnyi modorosság – talán nem is sokkal több baj van vele, de hát mindez elég ahhoz, hogy csillapítsa a lelkesedést. Viszont csupa rejtély, finom utalás, nagy gonddal összeszőtt szálak, finom megfigyelések, érzékletes képek évtizedünk Magyarországáról – ezek igen nagy erények, s még számtalan fontos részlet teszi az olvasó feszült érdeklődésére méltóvá. Kezdjük a címmel. A Simon Péter név egyrészt egyszerűen a főszereplő neve; az elbeszélő rendszerint Simonnak nevezi, s maga is így szólítja magát – míg környezete olykor Péterként szólítja meg. De hát – másrészt – erősen terhelt név ez: Jézus azon tanítványáé, aki halászból lélekhalásszá, az új hit elszánt terjesztőjévé és később, a hagyomány szerint, az első pápává, Szent Péterré vált. Lehet, hogy túlértelmezés – ehhez az utóbbi Simon Péterhez van némi köze az előbbinek. Mint már a regény elején kiderül, Simon diakónus, akit püspöke vidékre küld, ott kell valamiféle lelki gondozói munkát végeznie, és lesz némi köze a tó vizéhez is… (Még nehezebb a kérdés, hogy vajon miféle rokonság fűzi ezt a főszereplőt Nádas Egy családregény vége című regényének Simon […]
Legfrissebb regényed az őszi Margó Fesztiválra jelent meg. Különös könyv, egyetértek a fülszöveggel, miszerint: A Simon Péter nyitott mű, sok szabadságot enged az olvasónak. Egyedi, erőteljes szólam a kortárs magyar irodalom polifóniájában.
Megismerkedésünk idején Szöllősi Mátyás Mészölyt olvasott, s miután látta örömem, még hozzátette, neki Mészöly az a szerző, akihez időről időre muszáj visszatérnie. Ekkor még nem ismertem Szöllősi prózáját, de szinte biztos voltam benne, hogy jó szövegeket írhat, hogy aki az olvasmányai megválasztásában igényes tud lenni, nyilván íróként is az. Aztán elolvastam a Váltóáram című novelláskötetét, minek köszönhetően beigazolódott a sejtésem. Most, egy évre rá pedig megjelent a Simon Péter című regénye, amely nyelvi kvalitásai és témája miatt arra ösztönöz, hogy írjak róla. Ahogy az a fülszövegből is kiderül, a főhős élete fordulópontján annak rendje-módja szerint megérkezik a dantei nagy sötét erdőbe, számot vet addigi életével, minden gondolatával, szavával, cselekedetével és mulasztásával. Mint tudjuk, a számvetés, önértelmezés általában akkor veszi kezdetét, amikor felborul a megszokott rend, megkérdőjeleződnek az egyéni lét fundamentumai. Első lépése pedig az, hogy önnön létezésünkre, lényegünkre kérdezünk rá. Ki az a Simon? – teheti fel a kérdést a regény főszereplője. Illetve sokkal inkább így: Simon Simon-e valójában, vagy valaki más? A válasz meglelésének tétjét tovább növelhetik a külső hatások, a társadalom felől érkező kényszerek, elvárások, jelzések, vagy épp a szociális deficit tapasztalata. Éppen ezért a mű fontos kulisszája a menekültválság, annak jelenléte a közbeszédben és a hozzá fűződő […]
