Az olvasó végigkíséri egy napját, és megpróbál választ találni a kérdésre: mi lehet ez a súlyos teher, amitől nem tud megszabadulni Simon Péter? Bár a szerző késlelteti a válaszadást, hiszen csak a könyv utolsó fejezetében derül ki egyértelműen, miről is van szó, az elejtett információkból már sokkal korábban gyanakodhatunk. A késleltetés szervezi a regény narratíváját, és ehhez társul az olvasó homályban tartásának mechanizmusa is, amely nemcsak fókuszált figyelemre, illetve a hiányok kitöltésének megkísérlésére késztet minket, de az érzékelés működésmódjára is ráirányítja a figyelmet. Talán furcsának tűnhet a címadás, pedig nem szeretne hivalkodó lenni. Játék csupán az olvasóval, aki kiegészítheti a hiányzó sorokkal. Ilyesmit akkor is több ízben el kell majd végeznie, ha kezébe veszi Szöllősi Mátyás Simon Péter című kötetét. Bár Szöllősi nem idézi Weöres Sándort, azt gondolom, kérdéseik tágassága között van hasonlóság. Emellett jelen írás címe azt is sejteti, hogy kérdéseink megválaszolásához elsősorban önmagunkban találunk kulcsokat. Csakhogy Simon Péternek, a könyv főszereplőjének ez nem sikerülhet maradéktalanul: bűnösnek érzi magát, énjét felemésztő bűntudatával azonban nem tud mit kezdeni. Az emberség, a segítségnyújtás és bűn kérdései árnyaltan bontakoznak ki a regény lapjain, sokkal inkább az események összefüggései, egy-egy párbeszéd által, mintsem hosszas filozófiai fejtegetésekbe ágyazva. Szöllősi Mátyás narrátora nem elmélkedik, hanem […]